Budapesttel kapcsolatban az egyik legelterjedtebb közhely, hogy nagyon kevés a városban a zöldterület. De vajon ez mindig így volt? Természetesen a válasz: nem. Az utcákat járva sok-sok egykori kert mellett megyünk el mindennap. Van amit beépítettek, másokat "csupán" leaszfaltoztak és parkolónak használnak. Ilyen a "másik" Károlyi-kert is a Pollack Mihály tér mögött a Múzeum utcában.

A város egyik legszebb neoreneszánsz épülete 1863 és 1865 között épült Ybl Miklós tervei szerint (A "Károlyi-palota" elnevezés elég megtévesztő Budapesten: van egy a Károlyi Mihály utcában, a Múzeum utcában-ez a Károlyi-Csekonics-palota-és a Múzeum utca és az Ötpacsirta utca sarkán is. Tehát ez egy negyedik). Az építtető Károlyi Alajos volt.

 

Természetesen egy palotához kert is kell, így megvették a csatlakozó Múzeum utcai telket is (a terület az építés idején még nem számított belső városrésznek, így nem volt teljesen beépítve.). Itt alakították ki a palota kertjét. Az archiv képen látható, hogy a palotához hasonlóan historizáló stílusú a létesítmény. Középen szökőkút, és négy gyepes-virágos parter látható. A területet fal övezi, amit csupán egy háromnyílású kapu szakít meg. A szomszéd klasszicista ház elé fedett ötnyílású hűsölőt elemtek, a két szélső ívben egy-egy szobor állt. A tűzfalat átalakították, szép vak-oszlopsort applikáltak rá (ez is bizonyára Ybl alkotása, engem a Clark Ádám téri tűzfalra emlékeztet). A felvétel a századfordulón készültetett a palota teraszáról.

 forrás: FSZEK Budapest-gyűjtemény

Mai állapot a teraszról. A palota a Magyar Rádió egyik épülete lett, az egykori kert pedig annak parkolója. További változás, hogy a bérházra a századforulón két emeletet építettek, és a tűzfal architektúráját is ehhez alakították. A fedett hűsölő a múlté, helyén "VIP" garázsok állnak. A terület nagy részét lebetonozták.

 forrás: FSZEK Budapest-gyűjtemény

 A kerti homlokzat a századfordulón és ma. A középső teraszról készült az előző két kép. Érdemes megfigyelni, hogy nemcsak a homlokzatot "egyszerűsítették le" és hagyták lepusztulni, hanem a földszinti ablakok felülvilágítóit is befalazták. És akkor még nem is esett szó a lebontott bal oldali lépcsőkarról és a "pompás" előtetőről.

 forrás: FSZEK Budapest-gyűjtemény

A kertkapu-és ami maradt belőle...

A területre két kapun lehet be (illetve ki-) jutni. Mindkettő hasolnó kinézetű... A régi kapuból csak a jobb szélső bálvány maradt meg, az is csonkán. A másik bejáratot a fal áttörésével alakították ki.

A kert fala viszonylag jól megmaradt.

Az egykori kertben-mint említettem- parkoló üzemel. A szomszéd telek felöli falat lebontották, hiszen ott (az egykori lovarda) helyén is a rádió egyik épülete áll. A két egyesített telek határán kialakítottak egy kisebb zöldfelületet, ahol egy darab platán (Platanus X hybrida) árválkodik. A telek végén, a tűzfalnál, egy pompás vadgesztenye páros (Aesculus hippocastanum) áll.  Ez a terület gyakorlatilag teljes növényállománya.


 A képekből látható, hogy a kert pusztulása gyakorlatilag teljes, mégis helyreállítható, hiszen a helye megvan. A legnagyobb feladat talán a kertkapu póltása lenne, de nem biztos, hogy a kovácsoltvas betétek megsemmisültek. Lehet, hogy a pincében vannak... Hallani, hogy a rádió elköltözik. Ha sikerülne megfelő vevőt találni az épületre, nem pedig elkótyavetyélni (lásd: Andrássy út), lehet, hogy a palotával együtt a kert is megújul. Vagy mindez naív elképezlés csupán?

A bejegyzés trackback címe:

https://taj-kert.blog.hu/api/trackback/id/tr311145216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Örülnék neki, ha újból park állna ott! Sőt, annak is ha palotától nem messze álló csodaszép kerítést és kaput (melynek tetején egy gólya van) rendbehoznák, és nem rozsdásodna tovább.
@retekblog: ne "lődd le" a következő poszt témáját:-D
Hoppá, készült rá terv??? :)
tetszett a poszt!
@retekblog: ha nem is a következő, de hamarosan jönnek további "elveszett kertek". Sajnos van bőven.
Tetszik a blogod!
Engedj meg egy megjegyzést: ha képet teszel be a posztba, akkor kicsinyítsed le valamennyivel, mert nagyon lelassítja a betöltést, a blog.hu adminja pedig úgyis beméretezi.

További jó munkát!
@mr.joshua: Kösz! Még csak "kóstolgatom" a blogkészítést, így minden tanács jól jön.
A kerti homlokzat extra brutális...
kiraly a blog nyomjad ezerrel
Hébe-hóba jártam a Rádió udvarán. De nem is gondoltam, hogy ilyen előélet volt. Kár érte :(
A cikk viszont nagyon jó. Köszönjük!
Ha elköltözik a Rádió, akkor ki kell rendesen pucolni a területet, minden ami nem volt itt a második világháború előtt e l k e l l b o n t a n i. nincs mese ez van. a lovarda tud, mint "kulturális centrum" működni, mondjuk mint filmszínház. :) csak egy ötlet, nem mellesleg azokat a sátrakat elbontják, hála az égnek
@Sadia: tervezek posztot az egykori Festetics-kertről is.
Gyonyoru volt a kert es a palota is, a tuzfal is. A radio mar elkoltozott. A nagy epulet kb 10%-at hasznaljak. A studiok nagyon jol hangszigeteltek, de valljuk be, az epilet szornyu es rossz helyen van, igy nincs mese, bontani kell.
A Karolyi Palotara volt jelentkezo, aki romettermet akart belole, de a radio raktarnak hasznalja, nagyon elhanyagolt es eletveszelyes belul. :( Pedig jo lenne, ha eredeti allapotara hoznak vissza, es az egesz radio helyere uj kert epulne. Igy az Andrassy Egyetemtol a palotaig nagy ter nyilna egybe... Hajra, hajra!
De jó ilyeneket olvasni, figyelemmel fogom kisérni ezt a blogot!
süti beállítások módosítása