Erfurt1.jpgErfurt "ikertemplomai" a vásártérről nézve.

Erfurt nem tartozik a magyarok legnépszerűbb úticéljai közé (a városlátogatók inkább Prágát, Krakkót, Münchent részesítik előnyben). Pedig Türingia fővárosának van a legnagyobb középkori városmagja Németországban, benne 28 gótikus templommal, számtalan favázas házzal és reneszánsz palotával. A város ugyanakkor nem múzeum: a középkori vásártéren most is piacoznak és a legjellemzőbb zaj a jellegzetes "combino-hang".

Erfurt2.jpgErfurt a középkori Németország egyik legfontosabb települése volt: Matthäus Merian, a német tájak megörökítője már egy húszezres várost láthatott. A madártávlati képen látszik, hogy a várost két ütemben épült falak övezik, és több ágra szakadva folyik keresztül rajta a Gera folyó. Mikor egyetemét 1389-ben megalapították, az ország harmadik legnagyobb városa volt Köln és Nürnberg után. Később csökkent a jelentősége, vásárvárosi szerepét Lipcse és Frankfurt vette át. Viszont ennek is köszönhetően jobban megőrizte középkori arculatát. Válsága ellenére mégsem jelentéktelenedett el, a századfordulón szép bérház- és villanegyedekkel egészült ki, 1906-ban érte el a százezres lakosságszámot, ami Németországban a "nagyvárossá váláshoz" szükséges (ma kétszázezer lakossal az ország 37. legnagyobb városa). A háborúban számos szövetséges bombázás érte, de ezek kárai szerencsére jelentéktelenek a többi nagyvároshoz képest. A kép nagy felbontásban.

Erfurt3.jpgA város bejárását érdemes a déli városkaputól kezdeni. Itt a van a szabálytalan alakú Anger nevű teresedés. A szónak nincs magyar jelentése (az angol nyelvben a village green a megfelelője), tulajdonképpen olyan széles, szabálytalan alakú (többnyire falusi) terekre alkalmazzák, ahol valamilyen patak folyik keresztül, és legeltetésre, vásározásra használják. Annak ellenére, hogy a mi nyelvünkben nincs rá szó, több régi, német eredetű felvidéki és dunántúli városban is megtalálható: Kassa, Eperjes és Szombathely főtere is egy-egy anger. Kép forrása.

Erfurt4.jpgA villamost a Gera folyón át követve máris a Fischmarkton (halpiac) vagyunk, a város központi terén.

Erfurt5.jpgA neogótikus városháza mellett a fő nevezetesség a Haus zum breiten Herd, vagyis "a ház a széles tűzhelyhez" 1584-ből. A mellette lévő Gildehaus nevű épület ennek mintájára épült a XIX. század végén.

Erfurt6.jpgA Fischmarttól csupán néhány perc a Krämerbrücke, a szatócsok hídja. Elnevezése tévedésnek tűnhet, mert utcának tűnik. Csupán a két végén lévő rámpák sejtetik, hogy...

Erfurt7.jpg... a szatócsok hídja valóban híd! Az itt éppen két ágra szakadó Gerán 1117 óta áll híd, ami többször leégett. A középkorban szokott módon ezt is teljesen beépítették (mint London és Párizs régi hídjait), annyira, hogy rajta járva észre sem vesszük már, hogy nem egy utcában vagyunk.

Erfurt8.jpgA középkori városok zsúfoltságára jellemző, hogy a híd bejárata fölé még az Ägidienkirche, vagyis egy gótikus templom is elfért. A templom kialakítása is középkoriasan praktikus: földszintjén üzletek vannak, a kapualjból pedig úgy lehet feljutni az emeleti templomtérbe, mint egy polgárház emeleti lakásába.

Erfurt10.jpgA Krämerbrücke környékén lévő zsidónegyed egyik utcája.

Erfurt11.jpgAz utca a 1100-ban emelt zsinagógához vezet, ami Közép-Európa legrégibb ilyen épülete (a soproni 1300-ban épült). 1998-ban ezen az udvaron találták meg azt a kincsleletet, amit egy 1349-es pogrom során rejtettek el.

Erfurt12.jpgKülönféle irányba dülöngélő középkori házak...

Erfurt14.jpg...reneszánsz ablakok....

Erfurt13.jpgAz "utcalabirintus" a vörös elefánt fogadón át az Allerheiligenkirchéhez (mindenszentek temploma vezet).

Erfurt15.jpgA templom már a Marktstraßéra, vagyis a piac utcára néz. Ma is ez a város egyik főutcája, a favázas házak közé épült szecessziós üzletházakkal, és a kétpercenként elhaladó villamosokkal (amik a képen is láthatóan keskeny nyomtávúak)

Erfurt17.jpgA Marktstraße a Domplatzba torkollik, kétfelé ágazó villamosvágányokkal. Érdemes megfigyelni, hogy az évszázadok során a favázas házak komolyan elkezdtek dülöngélni. A felújítások során városszerte ezt a kissé rémisztő állapotot konzerválták!

Erfurt18.jpgA vásártéren magasodik a hatalmas dómhegyi templomegyüttes. A 3,5 hektáros tér tágassága és a látvány szinte drámai a szűk utcák után. A lekövezett téren a középkori hagyományt folytatva mindig "van valami", piac, vurstli, karácsonyi vásár óriáskerékkel. A téren egykor porosz katonák is felvonultak, de az ndk-s ellenzéki tüntetések is itt zajlottak. 1990-ben, Helmut Kohl látogatásakor is megtelt a tér.

Erfurt24.jpgA dómtér villamosmegállójában állva érzékelni az óváros méreteit: a távolban egy újabb gótikus templom áll (Andreaskirche) ami köré épült András-negyed középpontja.

Erfurt19.jpgA tér végén emelkedő dombon áll város jelképe a két gótikus templom. A protestáns Türingiának katolikus fővárosa van, így a székesegyház ma is "pápista" templom...

Erfurt20.jpg...ahogy a szomszédos Severus-templom is.

Erfurt21.jpgA két templom között felvezető lépcsőről jól látni az adventi előkészületeket a téren és az óváros házait.

Erfurt22.jpgKevés városban készíthető ilyen fénykép: a gótikus székesegyház kapuja mellett a szomszédos, székesegyház méretű gótikus templom oldalára látni.
Erfurt25.jpg

A két templom közé ültetett pompás hársfa (Tilia cordata).

Erfurt26.jpgA hihetetlen kiterjedésű óváros a dómhegy oldalán is folytatódik. Az utcák lépten-nyomon keresztezik a Gera valamelyik ágát.

Erfurt27.jpgTipikus középkori utcakép: meg-megtörő homlokzatok, konzolokra ültetett emeletek, gótikus tornyok...

Erfurt28.jpgA központtól távolodva egyszerűsödnek a lakóházak, de a hangulat (és főleg az épületek műszaki állapota) megfelelő. A hegytetőn lévő templom tornya meg itt-ott "bekukkant" a házak között.

A bejegyzés trackback címe:

http://taj-kert.blog.hu/api/trackback/id/tr864940508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ezt látnunk kell, gyönyörű és cuki!
Szépen felújították, még "DDR állapotokban" láttam volt ... :)
a zsinagóga legrégibb részlete 1100 körül. az egész épület 1280 körüli.
Gyönyörű ez a város, kár, hogy alig láttam belőle valamit. És tényleg érthetetlen, hogy miért nem sokkal ismertebb.