"grillhúsok" és kocsisor: az Üllői út a csütörtök délutáni dugó idején A legtöbb nagyvárosban az élet leginkább a belvárosi főútvonalak mentén zajlik: az "örökzöld" Champs-Elysées-n kívül elég belegondolni a berlini KuDamm, a frankfurti Kaiserstrasse…

Az egyetem legrégibb épülete: a Czigler Győző tervei szerint épült CH épületet 1904-ben adták át. Még tavaly nyáron két posztban is szó volt a Trefort-kertről, illetve az ott látható épületekről. Az 1782-ben alapított, és 1870-től egyetemi rangra emelt intézmény 1880-ban…

A hónap növénye: Tilia sp.

2010.06.30. 17:49

A Dísznövénytermeszési tanszéken 2000-ben nemesített Tilia 'Szent István' fasor a K épület előtt, és az ahhoz tervezett lámpatestek egyike. Most először fordult elő, hogy a nyertes kiválasztása illat alapján történt. Nem vagyok különösképpen hárs-rajongó, de már június…

A képen-a kicsinyítésen kívül-semmi mahinálás nincs, tényleg így néznek ki! A Kertészeti Egyetem Arborétumába szinte az év minden szakában érdemes ellátogatni: valami mindig történik. Rügyezés, virágzás, "vegetálás", vegy őszi lombszíneződés. Ráadásul télen…

A tél (a másik három mellett:) csodálatos évszak: ilyenkor lesz teljes az örökzöldek látványa, és  a különleges törzsű lombhullató fákat is jobban szemügyre vehetjük. És akkor még nem is esett szó a havas táj hangulatáról. A séta a körülbelül a nyári útvonalat…

Nehéz téma...egy arborétumot bemutatni, ahol többszáz taxon található, és ráadásul az "író" kötődik is a helyhez...az itt lévő növények "tananyagok", ugyanakkor-milyen szerencsések is vagyunk mi!- elég kellemes környezetet nyújtanak, nemcsak a hallgatókan,…

...nem nagy terület. Tulajdonképpen egy feltárt tömbbelső. Mérete nagységrendekkel kisebb nemcsak az angolszász, hanem a többi pest-budai kampuszoknál is (BME, Corvinus Budai Kampusz). Mégis egészen különleges hangulata van: épületeit a magyar építészet legnagyobbjai tervezték, a…

Elkészült az ELTE (a régi Műegyetem) épületének felújítása a Múzeum körúton. Retekblog barátunk két posztot is szentelt a Gólyavárnak, illetve a körúti csodának (irónikusabban a " Zsolnay-bemutatóteremnek"). Én a eredetileg a Trefort-kerti poszthoz készítettem…

süti beállítások módosítása