A 10-es huszárok emlékműve a Városháza előtt. Székesfehérvár nevezetességei közé tartoznak a mesterien elhelyezett szobrok. Ezek nagy része a harmincas évekből származik, amikor programszerűen helyeztek el emlékműveket a koronázóvárosban. Ezzel nem csak a város történelmi…

A szobrok ideális elhelyezésének példája a névadó emlékműve a Szent István téren. Székesfehérvár városszerkezetének jellegzetessége a belvárost északról és délről kiegészítő két háromszög alakú tér. Mindkettő a legszebb magyar terek közé tartozik, jó arányú,…

Ma már szinte hihetetlen, de a Barbakánt, Pécs egyik jelképét a hetvenes évekig földszintes lakóházak takarták. Pécs városának különleges látnivalója a Belvárost övező városfal több, mint egy kilométeres ép szakasza, és az ahhoz kapcsolódó erődítések és kertek…

A Városháza előtt "virágrács", Breuer Marcell egyik homlokzatterve alapján készült. Pécs főtere (a 2010-es EKF-évadhoz képest kicsit megkésve) látványos megújuláson esett át. Ennek során átalakították az országban szinte mindenki által ismert, Körmendy Nándor…

A Kossuth tér új aszfaltburkolata...Egy korábbi londoni posztból kiderült, hogy az ottani parlament környékét gondozott parkok veszik körül, amiket csodálatos növények és válogatottan jó minőségű szobrok díszítenek. Parkok, növények és szobrok a mi parlamentünk körül is…

Az egyetem legrégibb épülete: a Czigler Győző tervei szerint épült CH épületet 1904-ben adták át. Még tavaly nyáron két posztban is szó volt a Trefort-kertről, illetve az ott látható épületekről. Az 1782-ben alapított, és 1870-től egyetemi rangra emelt intézmény 1880-ban…

A nagy vetélytársak, Szkalnitzky Antal és Ybl Miklós kupolái a Ferenciek tere sarkán. A napokban olyan felújítás fejeződött be a belvárosban, ami talán egész Budapest gyökeres átalakulásának az előfutára. Itt sokkal többről van szó, mint "kövezésről": az…

Kilátás a Diana-templomból a kancellária felé. Természetesen minden királyi kastélyhoz, palotához tartozik kert. A budaihoz is tartozott, illetve tartozik, azonban ennek állapotáról jobb talán most nem is beszélni... A müncheni viszont kiváló állapotban van, elhelyezkedése miatt a…

A rossz helyen lévő növényekről szóló posztban már szerepelt Esztergom 2006-ban felújított főtere. Azóta született poszt a váci főtérről is, ahol a romkertet térdig érő falakkal szemléltették. Itt ezt másként oldották meg-de erről majd később.  A rejtvény az utolsó…

Takar. Túlzottan árnyékol. Nem engedi érvényesülni az építészeti vagy a korábbi kertépítészeti koncepciót. Tájidegen. Amint látszik, alaposan meg kell fontolni, mit hová ültetünk.                   Győr világháborús emlékműve…

A meghiúsult mélygarázs miatt ismét előtérbe került a Kossuth tér szégyenletes állapota. A térről majd egy későbbi posztban. Egyelőre nézzük, mi a helyzet "Anglia főterével"!Rodin Calais-i polgárok című szobra a Victoria Tower Gardensben. Westminster műhodképe.…

Sírok kertjei-frissítve

2009.10.30. 20:30

"(...) Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: ő volt. (...)" Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd A budaörsi sváb Ótemető egy decemberi napon Ezekben a napokban a temetőket járva talán kevesen gondolnak bele, hogy a "cintermek" nemcsak…

Több helyen szóbakerült a Március 15-e tér közelgő (és igen sürgető) rendezése. Az elkészült látványterveken a  legszembetűnőbb, hogy megszűnik a romkert. De nézzük jobban a tér múltját és-egyelőre a jelenét!   A tér tulajodonképen egy furcsa városszöveti…

A minap kiderült, hogy a 4D című tájépítészeti folyóirat 2007/1-es számában megjelent a témában egy cikk a térről, "Térönéletrajz- egy tér identitás-változásai" címmel. Szerzője Eplényi Anna. A cikk hasonló tartalmú, de a poszt ettől függetlenül készült, csak…

Christopher Wren " barokk csodája", a St. Paul székesegyház mellett, a város közepén egy igen sajátos hangulatú épületegyüttes terül el. A Miatyánk első soráról elnevezett Paternoster square egy irodakomplexum, ami több modern irodaépületet, az itt felépített Temple…

Bécs egyik elegáns és rendkívül jól ápolt parkja, a Parkringen vagyis az ottani körúton fekszik, annak egyik oldalát alkotva. Területe 65 hektár (az "örök etalon" , a Városliget 100 ha.). Kialakulásának története szorosan kapcsolódik a város történetének…

Végre! A tavalyi egyetemi szerverlefagyás után idén sikerült felvennem a címben szereplő tantárgyat. Így a mai napon öt kertet, illetve parkot jártunk be (hogy ezen kívül melyeket, egyelőre legyen meglepetés:). Nos, a második állomásunk a "bécsi Versailles" volt: A…

Rossz hírek Pécsről...

2009.08.06. 19:00

Ma már londoni posztot akartam kitenni, de akadt egy kis gond a fényképekkel, másrészt egy elég megdöbbentő hírt olvastam az egyik legszebb magyar térrel kapcsolatban (kivételesen nem saját képekkel illusztrálva)kép forrásaAmint látszik, a szobor elég jó helyen volt. Kiss György…

Annának és Reteknek, akik jogosan felvetették, hogy kevés a kortárs kertépítészeti poszt a blogban. Már szinte közhely, hogy Budapesten sajnos nagyon kevés a zöldterület. Hogy lehet ezen változtatni? A legtöbb helyen még utcafásításra sincs mód, annyira sok a parkoló autó és…

...nem nagy terület. Tulajdonképpen egy feltárt tömbbelső. Mérete nagységrendekkel kisebb nemcsak az angolszász, hanem a többi pest-budai kampuszoknál is (BME, Corvinus Budai Kampusz). Mégis egészen különleges hangulata van: épületeit a magyar építészet legnagyobbjai tervezték, a…

Elkészült az ELTE (a régi Műegyetem) épületének felújítása a Múzeum körúton. Retekblog barátunk két posztot is szentelt a Gólyavárnak, illetve a körúti csodának (irónikusabban a " Zsolnay-bemutatóteremnek"). Én a eredetileg a Trefort-kerti poszthoz készítettem…

A Trianoni békeszerződést/diktátumot 1920. június 4-én írták alá a (közhiedelemmel ellentétben) a Nagy-Trianon kastélyban. Politikai, gazdasági, lélektani, nemzeti hatásai közismertek. A szerződés, illetve az ennek következtében kialakuló revíziós mozgalmak hatására szinte…

süti beállítások módosítása