A kert jó minta lehetne a Magdolna-templom területének méltó hasznosítására.             

 

A londoni City közepén, szűk mellékutcák mentén, magas házakkal övezve áll egy egészen különleges hangulatú kert: az egykori St. Dunstan templom maradványai között létesített kicsi park.

A XII. századból származó templom leégett az "első tűzvészben", 1666-ban. Ekkor Christofer Wren tervei szerint újjáépítették, aki-zseniális építészként-tiszteletben tartotta a gótikus formákat, így a torony megmaradt, ami a helyiek szerint máig a város legszebb templomtornya (ami nagy szó, hiszen csak Wren 53 templomot épített a városban). A város "második nagy tűzvésze", vagyis a Blitz után viszont nem építették újjá az épületet (hogy ennek mi volt az oka, nem tudom, hiszen többtucat templom is elpusztult ekkor, volt, ami-mindegyikben ki van téve a háború után készült kép-sokkal súlyosabb károkat szenvedett, mégis eredeti formájában újjáépítették). Végülis úgy döntöttek, hogy parkot létesítenek az egykori hajóban, ennek ellenére ez ma is templomként működik: minden  évben egyszer, Virágvasárnapon szabadtéri istentiszteletet tartanak itt. A parkot 1971-ben tervezte a City of London Architects and Parks Departments, és 1976-ban megnyerte a Landscape Heritage Awardot ("táji örökség díj")

Nézzük meg a kertet! A Great Tower street felől megláthatjuk a tornyot:

 A bejárat: a torony és a mellett lévő épület megmaradt. Ma-ha jól emlékszem-egyházi irodák működnek itt.

 A templom kertje. Angliában minden templomhoz tartozik Churchyard, vagyis templomkert (még a Szt. Pálnak és a Westminternek is van kertje). Jobb oldalon már látszik a templom egykori fala, tehát még az eredeti kertben vagyunk, amit természetesen része volt a tervezési területnek. Balra látszik, hogy a terület be van kerítve.

A kertet nagyon magas színvonalon tervezték meg és a kivitelezés kiváló. És ez a raszteres burkolat...csodás!

Még mindig az udvarban vagyunk. A fal tövébe is fákat ültettek, és azokat kúszónövényekkel futtatták be. Mivel az amúgy is enyhe klímához itt még a toronyházak védő hatása is hozzáadódik, egészen buja vegetáció jött itt létre.

 A templom kapuja. Ennek a létesítménynek egészen különleges hangulata van, nem csoda, hogy olyan népszerű. Nemcsak szép, hanem háborús mementó is, itt járva belegondolhatunk a pusztítás mértékébe, de abba is, hogy az újjáépítés során mennyi új érték is keletkezett.

A kapun belépve ez a látvány tárul elénk. Látszik, hogy ez a templom nem volt sem nagy méretű, sem magas. A padok mögött van az egykori szentély. A teret a két csodálatos oszlopos tölgy (Quercus robur 'Fastigiata') uralja. (Ez az egyetlen kép, amin még vannak emberek. Ezután egyre többen lettek, ezért vissza kellett jönnöm az ebédszünet után, hogy ne mozaikos arcokkal legyenek tele a képeim.)

 A csobogó víz nagyon kellemessé teszi a helyet. A háttérben látszik az egyik oszlpotölgy, csak hogy be tudjuk tájolni magunkat.

A parkban természetesen az itt igen népszerű hortenziából (Hydrangea sp.) is lehet látni jópárat. A fal mögött látszik, mekkora épületek veszik körbe (és védik) a területet.

 Az előtérben álló két fa japán díszcseresznye (Prunus serrulata 'Amanogawana'). Egyébként a város legtöbb parkjában kiírják a növények, sőt az ajándékozók neveit is, így azt is megtudtam, hogy Barbara Campbell ajándéka. (Milyen jó lenne ez nálunk is bevezetni, akkor lehetne ajándékozni a városnak növényeket)

Ízelítő az angol kertkultúrából...

Az egykori sekrestye felé is ki lehet menni. A védett helyen még a pálmák is megélnek. (Asszem ez kenderpálma. A trópusi zh-m nem sikerült a legjobban...)

A bejárat előtti virágládába "csak így" egy hortenziát (Hydrangea sp.) ültettek.

A St. Dunstan jó példája az elpusztult templomok jó hasznosításának: részben megmaradt szakrális térnek, nagyon jó kikapcsolódási hely a környéken dolgozó üzletembereknek, új (és elég intenzív) zöldterület, és megőriztek egy jelentős műemléket. A Magdolna templom helyzete más: az jobb állapotban volt, mégis lebontották (igaz, itt nem volt szocializmus), nem is veszi körbe olyan sűrün a város, mint a Dunstant. Mégis nagyon jó példa a hasznosításra, elég lenne a Kapisztrán téri falat visszaépíteni, máris helyreállna az egykori térérzet. A tér pedig újra igazi városi térré válna, lehetne ott pl. "kis Ecserit" kialakítani hétvégente. De ez már tényleg más téma.

A következő napon megtudtam, hogy ez a megoldás nem egyegülálló a városban: a Paternoster square-ről szóló poszt nyitóképének jobb felső sarkában látszik egy ugyanilyen rom-templom-kert: egy másik Wren-mű, a Christ Church Grayfrairs, vagyis az egykori domonkos ("szürkebarát") templom. De annak nincs ilyen hangulata, mert egy főút mellett fekszik. Mondjuk az se rossz. De Coventry székesegyházában is park létesült, az új templom amellett épült fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://taj-kert.blog.hu/api/trackback/id/tr101422917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

remélem Te kapod a fröccsöt, ez szerintem baromi jó lenne a várban is. (dobj egy trackbacklinket a magdolnás cikkhez)
@~dá~: az egészet csak azért csináltam:DD
Példaértékű, de nagyon! Ezen a növény-ajándékozási dolgon elgondolkodtam, ha itthon is bevezetnék, ráadásul úgy, hogy a növény neve mellé az ajándékozót is tényleg kiírnák, akkor még jól is elsülhet a dolog!
Én a fröccsöt neked szavazom meg!
csodás, és egyetértek veled! :)
A "park-kert" funkció kiváló a templom eredeti területére,de a toronyban azért történjen valami-legalább egy fröccsött hadd igyon+ a halandó:)
kis ecseri alatt piacolásra gondolsz? mert úgy tudom, a 80-as években volt egy hallgatói pályázat a területre, amin egy szombati piac ötlete nyert :)

egyébként baromi jó, biztos hangulatos a környező magasabb házakkal, tetszik nagyon. csak az a kérdés, hogy kell-e parkocska a várba? azt hiszem kell, de akkor viszont tényleg a dísztértizenhétbe kell beleszuszakolni mindent.
@solaitid: igen, szombatonkénti igényes bolhapiacra gondoltam. úgy tudom, a középkorban itt volt a város "szombathelye".

Nagyon különleges hangulatú hely. És a turisták nem nagyon ismerik. A parkocska szerintem azért kéne, mert a Szentháromság téri grundra kéne beépítés, mert így nagyon gáz a tér. Ott van viszont "parkocska", amit ez kiváltana. Ott viszont létre lehetne hozni egy nagyon színvonalas idegenforgalmi központot.
@aesculus: A Szentháromság téren nat Tourinform iroda, csak az önkormányzat kivette a főváros kezéből, és saját maga üzemelteti.

Nem tudom, mennyire lenne probléma egy park a Kapisztán téren, a várbarlang nem zavarna bele?
@Mt: igen, de egy nagyobb pavilonban működik (a tourinform honlapja szerint Budán nincs is iroda), de én egy nagy központra gondoltam, ami egy egyemeletes ház méretű, és nem csak iroda, hanem igényes ajándékbolt ("shop"), étterem, kiállítóterem, stb. is lenne.
süti beállítások módosítása