Régi és új igazi harmóniája: Saxonia és Foster kupolája.

Azt hiszem, a Drezdai Hauptbahnhof önmagában felér egy Demszky-ellenes kampánnyal (ha indulna, persze): valahogy így kell kinéznie egy prosperáló, és magára találó város főpályaudvarának (azt hiszem, itt van a gond...). Hiszen egy pályaudvar az első hely, ahol a várossal találkozik az utas, józan ész szerint jobbnak is kéne lennie a város többi részénél. A Drezdai minden elvárást teljesít, igaz ez a város nagy részéről elmondható. Németországban ezen a vasárnapon volt a műemlékek nyílt napja, így a pályaudvaron is volt vezetés, külön kiemelve, hogy a "pincétől a padlásig" bejárjuk az épületet.

 

A pályaudvar légifotón. Jól látszik, mennyire praktikus az épület elrendezése, ami úgynevezett vagyes, sziget-és fejpályaudvar: három áthaladó vágány a déli csarnokban, hét vágány a középső csarnokban, ahova a belföldi személyvonatok érkeznek, majd másik három vágány a déli csarnokban. A déli csarnok előtt két vágány építettek, hogy a tehetvonatok ne az épületen haladjanak át. Kép forrása.

A két felüljáró között-valóban mint egy sziget-helyezkedik el a főbejárat. Az épület helyén  álló épületből 1848-ban indult meg a forgalom, a mai pályaudvar 1898-ban épült a Giese&Weidner iroda és a híres szász építész, Arwed Roßbach tervei szerint. A várost elpuszító légitámadás "terrorjellegére" jellemző, hogy a pályaudvarok, gyárak és a laktanyák viszonylag épen maradtak. Így már 45 májusában megindult a forgalom, igaz a csarnokoknak nem volt teteje... Azonban a kilencvenes évekre a pályaudvar a "sufnituning" jegyeit viselte magán. A felújítás 2000-ben kezdődött, és még ma is tart. A munkák során sikerült a forgalom zavartalanságát biztosítani.

A kapun belépve máris a csodás kupola alatt vagyunk. Csak úgy árad be rajta a koraőszi fény a fehérre meszelt csarnokba.

A csarnok. A tetőszerkezet egyszerűen csodálatos, a fehér fal pedig különlegesen világossá teszi a teret. A Deutsche Bahn a pályaudvarokon mindig az adott város kulturális eseményeit hirdető plakátokat tesz ki. Az egyiken a wackerbarthi kastélykertet hirdetik, amit az az iroda tervezett, ahol gyakornok vagyok:)

Restik...

Biztos jó darab:)

A csarnokból bal oldalon nyílik a pénztár (ilyenkor belegondolok, hogy néz ki a Nyugati nemzetközi pénztára...)

A másik oldalon nyílik a "piac", vagyis az élelmiszerbolt.

A középső csarnok végfala.

A csarnok a galériáról.

És a galériáról nyíló első osztályú váró.

Az első emeleten helyezkedik el a két átmenő forgalmú csarnok. A képen egy ICE látható. Minden ilyen kocsit egy német városról neveznek el. Ez a Falkenberg an der Elster nevű.

A főhomlokzat a felső peronról. A két híd között van a villamos-és a buszmegálló.

Épp egy kétemeletes S-Bahn halad át a másik hídon. A háttérben a Prager Straße új házai és az Új városháza tornya. 

A pályaudvar elég nagy, még a "szigeten" túl is vannak peronok, így a főhomlokzattal szemben is lehet fotót készíteni.

Irány a tető! A középső csarnok a "padlásfeljáróból".

A déli csarnok teteje és a jegypénztár fölötti üvegmennyzet

A középső csarnok végfalának üvegezése.  Hogy tudják ezt ilyen tisztán tartani...

A kupola, ahogy ritkán látni...

Újra a földszinten. Innen jól látszik a  csarnok mellett elhaladó két vágány, amit a teherszállítmányok számára alakítottak ki, hogy elkerüljék a személyforgalmi részeket.

A földszinten még hatalmas területek vannak felújítás alatt. Ide bevásárlóközpontot terveznek.

Az északi csarnok a Prager Straße felől. A földszint itt is felújítás alatt áll.

 

A pályaudvar végén áll a Königspavillon.

A pályaudvarral szemben áll Drezda második "gömbháza". Az első 1928-ban épült, és a város progresszivitásának szimbóluma volt. A másodikat 2005-ben adták át, részben az elődök iránti tiszteletadásként építették fel újra (másrészt elég jól is néz ki). A Prager Straße végén fogadja a városba érkezőket.

A bejegyzés trackback címe:

https://taj-kert.blog.hu/api/trackback/id/tr32291713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megint egy remek poszt. Bár ez nem Demszky-ellenes -mivel a pályaudvaraink nem a főváros kezében vannak- hanem inkább MÁV-ellenes poszt ;)
Remek poszt, gyönyörű épület. Sajnos magam sem értettem soha, hogy a nemzetközi forgalmat bonyolító busz- és vasúti pályaudvarokra miért nem fektetnek nagyobb hangsúlyt idehaza. Ez az első benyomás egy külföldinek. Nem is beszélve arról, hogy nem kevés honpolgár is megfordul ezeken a helyeken. Nekem a Keleti Pályaudvaron és a Népliget Autóbusz Állomáson van szerencsém rendszeresen megfordulni. Sajnos mindkettő elég rossz benyomást kelt. De főleg a Keleti-PU-ért kár, gyönyörű az az épület.

(u.i.: remek a blog csak így tovább!)
@Gallion:

hogyne lenne Demszky ellenes is. Az a főpolgármester, aki felkéri a fővárosi közlekedési közszolgáltatókat, hogy ahajléktalanokat engedjék be, azzal problémék vannak.

És igen, szánalmas hogy néznek ki a pályaudvaraink.

Amúgy ismét remek poszt. A tetőre bárki felmehet?
@mestska: nem,csak a nyílt napon lehetett. Csak egy kis teraszféle van egy magas mellvéddel, ott vannak a szellőzők, stb. Ezek a képek is úgy készültek, hogy utolsóként mentem vissza (micsoda véletlen:) és a vezető megengedte pár embernek, hogy felmenjen a pallókra:)