Rombolás, bontás és újjáépítés-Drezda hatvanöt éve 1945-2010
2010.02.14. 08:00
Egy épület három állapota-Drezda pusztulásának és újjáéledésének egyik jeképe, a Frauenkirche. A középső állapot 1945-től 2005-ig tartott.
65 éve, 1945 február 13-a és 15-e között a RAF és az USAAF, vagyis az angol és amerikai légierő több hullámban légitámadást intézett Drezda ellen. Az áldozatok számáról (hatalmas vitákat okozó) becslések vannak: a legtöbb történész szerint legkevesebb 18 000, legfeljebb 250 000 ember halt meg a tűzviharban, de olvasni félmillió áldozatról is. A feltűnő eltérés egyik oka, hogy a 650 000 lakosú városban a bombázás napjaiban 1,2-1,5 millió ember tartózkodott. A többletet a közelgő Vörös hadsereg elől menekülők adták. A másik ok, hogy a bombázás során tűzvihar keletkezett, ami nemhogy azonosíthatatlanná tette, hanem gyakorlatilag elhamvasztotta a holttesteket. A támadás megdöbbentő adatai: az első hullámban 1049 Lancaster és Mosquito bombázó öt perc alatt (!!!) 3460 tonna bombát szórt a városra. Három óra múlva 529 gép 1950 tonna gyújtóbombát dobott le. A következő négy napban az amerikai légierő további 7560 tonna bombát szórt a városra, ezek többsége a később hírhedté vált napalm-és magnézium bomba volt. A városban a már elmített tűvihar keletkezett. Ez azt jelenti, hogy a "gondosan" kiválasztott, többszörrobbanó gyújtó bombák, az épületek és a levegő hatására 1500-2000 fokra emelkedik a hőmérséklet, és kéményhatás alakul ki. Ennek folyamán az érintett területen oxigénhiány keletkezett, emiatt sokan az óvóhelyeken fulladtak meg. A háborús bombázások során kisebb-nagyobb tűzviharok voltak Hamburgban, Tokióban és Coventryben (ami ma Drezda testvérvárosa). A témában részletesebb cikkeket itt és itt lehet olvasni.
Az Új Városháza egyik szobra az "áldásosztó" 1945-ben és manapság. A kép egyik és másik forrása.
A légitámadás során a város szinte összes építészeti emléke is elpusztult: a szász királyok reneszánsz palotája, a címlapképen említett Frauenkirche, a Zwinger, a Semperoper, az udvari templom, és a belváros sok-sok utcája, palotája, lakóháza. A bombázás után nem sokkal a vörös hadsereg foglalta el a várost, így az a szovjat zóna, majd az NDK része lett.
A Theaterplatz épületeit: a Gottfried Semper tervezte operaházat, az udvari templomot és a Zwingert még az ötvenes években újjáépítették, így Európa egyik legszebb tere szigetként helyezkedett el a romos-paneles belvárosban.
Míg a tér épületeit helyreállították, addig a Frauenkirche falait "háborús mementóként" otthagyták (a drezdaiak pedig újjá akarták építeni, mint a város egyik jelképét). A barokk főtér, a Neumark (újpiac) a kétezres évek elejéig füves pusztság és parkoló volt, az Altmarktot (régi piac) pedig az ötvenes években szocreál házakkal építették be (a keletnémet szocreál nem a klasszicista, hanem a barokk hagyományokat követi). A "szocmodern" korszakban pedig felépültek a panelházak, és a pályaudvart a belvárossal összekötő Prager Strassét reprezetnatív sétálóutcának építették ki, ami szigetszerűen helyezkedett el egy hatalmas "senki földjén":
A szocialista Drezda főutcája, a Prager Strasse 1982-ben. Forrás: Bundesarchiv
A várost az NDK-vezetés eléggé saját képére formálta: megépült a hatalmas Kultúrpalota, a trabantos-paneles utcakép, melyet romok és szigetekként helyreállított épületek tarkítottak nem is emlékeztetett az "Elba Firenzéjére", a Szász Királyság egykori fővárosára. Az egyesítés után viszont egyre nagyobb lett az igény, hogy ahol csak lehet, visszaállítsák az egykori városképet. Ehhez hozzájárult, hogy Szászország az egykori NDK sikertartományává vált, és mind Lipcse, mind Drezda elég jómódú város lett. Már a nyolcvanas évek végén elkezdék a kastély felújítását, és 1994-ben megkezdték a Frauenkirche helyreállítását, amit a Neumarkt újjáépítése követett, ami még ma is tart.
Háborús mementó, vagy nem kívánt történelmi emlék? A Schloss, vagyis a királyi palota romjai 1980-ban... Forrás
...és 2008-ban. Az újjáépítés első lépéseit még a nyolcvanas években elkezdték, de a munkálatok ma is folynak-nem csoda, hiszen nemcsak a homlokzatot, hanem az épületbelsőt is restaurálják. Forrás
A kastély mellett a másik legnagyobb projekt a Frauenkirche és a Neumarkt környékének újjáépítése volt. Elsőként a templomot kezdték el újjáépíteni. A megmaradt köveket beszámozták és visszaépítették. Ezért van az épületnek "foltos" kinézete. A megbékélés jegyében az angol királynő jelentős összegekkel támogatta a munkálatokat, és a keresztet egy olyan londoni díszkovács készítette, akinek apja pilótaként vett részt a bombázásban. A zárókő elhelyezésénél pedig a kenti herceg képviselte a királyi házat. A felszentelés után vette kezdetét a tér újjáépítése. A városi honlapon elérhető rendezési terv szerint egyelőre nyolc tömböt jelöltek ki, van amelyik már elkészült, és van aminek jelenleg az alapozási munkái zajlanak.
A Neumarkt romjai 1980-ban. A "templom" mögött a képzőművészeti akadémia kupolája, jobbszélen a rendőrség épülete. Utóbbit 2005-ben lebontották.
A tér napjainkban, a kút az egyedüli támpont... Balra az I., a templom mögött a II. tömb, az egykori rendőrség helyén. Forrás
A projekt honlapjának fotóarchivumát nézegetve meglepő dolgokat láthatunk:
2006 májusában Friedrich August szász király szobra még egy grund mellett állt...
...azóta viszont felépült egy "neoreneszánsz" és két "barokk" ház, minden olyan műemlékes elvvel szembeszállva, amiket persze sehol máshol nem tartanak be, csak Magyaroszágon (egyik ilyen a Velencei Charta, ami az ilyen visszaépítést kifejezetten tiltja). Jól látható, hogy csak a jellegzetes és különleges rekonstruálják; azokat melyek értéktelenebbek voltak, esetleg nincs elég adat, nem állítják vissza.
Az város egyik legszebb barokk palotája az 1745 és 1746 között épült Coselpalais volt. 1975-ben helyreállították a két oldalszárnyat, így meglehetősen érdekesen festett egy lyukkal a közepén a trabantok és a gyomfák között... Forrás
1999-ben ez volt az egyik első épület, aminek elővették a terveit, és kívül-belül visszaépítették eredeti formájában. Hamisításnak hamisítás, de az város mindenképpen szebb lett... Forrás
Természetesen nemcsak a tér újjáépítése zajlik-a főpályaudvar helyreállításakor a tetőzetet és a kupolát a "sztárok sztárja", Norman Foster tervezte 2002-ben.
Lassacskán-mégha ez ötven-hatvan évbe telt is- kezd helyreállni Drezdában a dolgok rendje, így aki ide látogat, újra az "Elba parti Firenzében" járhat, mint a hatvanöt évvel ezelőtti február előtt... (A képen balról jobbra a Frauenkirche, a régi szász parlament, az Új Városháza tornya, az udvari templom, és a királyi palota) Forrás
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Gondolatok Budapest modernista elcsúfításáról 2010.02.14. 11:14:32
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
www.daniel-libeskind.com/projects/show-all/military-history-museum/
ezt mondja libeskind egy interjúban:
Libeskind: "I can understand the impetus of the city wanting to retrieve its past. People want to have something of the city's glory days. But even if you rebuild the Frauenkirche and the city's other great buildings, you cannot bring back the history. The city has been fundamentally altered. The events from the past are not just a footnote, they are central to the transformation of the city." www.spiegel.de/international/germany/0,1518,677601,00.html
Egyébként én jártam Drezdában. Szép amit visszaépítettek, de ez egy halott város. Este 8 után nincs semmi élet az utcán, mint valami múzeumban..
monarchista.blogspot.com/2010/01/kiralyi-varpalota-pusztulasarol.html (nézzétek meg az itt látható videót)
A Kálvin téren az Aegonban, Drezdában meg este 8 után.
Budapest, én így szeretlek. Anyád az....
@franta: dehogy bontanám.. itthon is visszaépíteném a királyi palotát és környékét. A vár az csak legyen skanzen nyugodtan. A Kálvin tér teljesen más eset. Ott túl sok értek amúgy sincs, abban a templomban sem.
Igen, teljesen egyetértek.
Száradjon el az a mocsok Virág Csaba!!!!!
Ha egy kicsit kevesebbet fognak lopni ezek a mocsok politikusok, és marad pénzünk (és lesznek tenniakaró polgárok!)akkor még megérhetjük azt, hogy azok az ízléstelen üvegpaloták eltűnnek onnan!
Nem egy múltba révedő izé!!!!
Kérek sorolj fel néhány olyan jellegzetes és ismert épületet, mely nem "abban a korban" épült, és büszke vagy rá!
Lakótelepek? Erzsébet téri buszvégállomás? Gyárak? Időkerék? HAHAHA!!!!!
Olvass utána!
Képzeld el, hogy az emberek túlnyomó többségének nem az számít, hogy milyen az esti élet. Hanem az, hogy élhető, ízléses, bűnözésmentes, tiszta és szemet gyönyörködtető épületek között élhessenek!
Az a problémám, hogy az ilyen hangadók azt gondolják, hogy nekik mindent lehet, és most nézzünk körül, hogy hova jutottunk.
TUDUD TE EGYÁLTALÁN, HOGY MILYEN VOLT DREZDA A BOMBÁZÁS ELŐTT ÉS AZ NDK RÉSZEKÉNT?
Elárulom neked. Azelőtt gyönyörű volt, azt követően pedig egy könyörtelen kor betontömbökkel telezsúfolt, ízléstelen épületekkel telerakott városává vált!
Egyébként meg anyád ízléstelen, a szádra ne merd venni a Kálvin tér régi épületeit és a templomot.
Legalább annyit tudnál, hogy a város és falu szimbiózisa nélkül nincsen élet, csak a mocsok elmebeteg SZDSZ-es állatok akarják a falvakat lerombolni!!!!
És tudod-e, hogy ebből az épületből hány van a világon?
Elárulom: nem egy. Kicsit gondolokozzál, mielőtt okoskodni próbálsz!
Nem tudom kik az emberek túlnyomó többsége, de szerintem minden épeszű 30 év alatti fiatalnak a város egyik legfontosabb tulajdonsága az éjszakai élet.. ráérek aludni éjszaka ha öreg leszek!
Na látod. Te annak a hangos kisebbségnek vagy a képviselője, aki egyértelműen az elenyésző kisebbséget képviseli.
A magyar oktatás szégyene a léted.
Vagy a Pozsonyi út bauhaus lakóházai, vagy az Arena Corner irodaház. Meg persze a Kavics sportaréna. Azért szerencsére az idő nem állt meg 100 éve.. lassan talán az emberek is felnőnek hozzá.
Én egyébként imádom a régi belvárosokat, és nagyon ki tudok borulni az értelmetlen pusztításoktól, ami a VII. kerületben is folyik. De minden kor építészetének vannak értékei, amit érdemes kicsit jobban megismerni.
Megnézve a videót a torkom szorult össze!
Gyönyörűséges Budai Várunk, ma csak egy undorító és ízléstelen vicc díszletként tündököl.
És csodálkozunk hogy nem jönnek a turisták Bp-re. Minek is jönnének. Kimosta az agyunkat a 40-50 év kultúr- proletarimus! Lehet, hogy fiatalként büszke lennék megmutatni gyermekeimnek - milyen is volt a "dicső" monarchia idején Budapest. Hánynom kell a volt rendszertől és annak maradványaitól!
Budapest ezzel szemben keményen védekezett. A légvédelem és a német-magyar légierő is elég hatékonyan működött, ezért össze-vissza szórták a bombákat, ritkán találtak célba.
Drezda pedig nagyon szép város... Budapest is szép lehetne, ha csak fele annyit törődnének vele, mint Drezdával.
Azonban, szerintem, ami a legrosszabb, ami egy országgal, egy néppel történhet, a függetlensége elvesztése. Jó, tudom, hogy manapság is a függetlenség csak részben valósulhat meg, (IMF stb.), de mégis, legalább formálisan azok vagyunk! Egy kicsit nagyobb a mozgástér... egy kicsit.
Csodálatos, amit a drezdaiak véghezvittek! Lám-lám, a függetlenség...
A németek pedig képesek voltak tanulni a saját történelmükből.
Nem tudnám, hogy egy ronda rom, patkányokkal és szeméttel mennyiben járulhat hozzá a helyes történelem-értelmezéshez.
A helyreállított templom nagyon szép, meg remek koncerteket tartanak benne, szóval rendben van a dolog; mindössze annyi, hogy ilyen van Európában tucatszám, míg amit romként tudott, az egyedi volt.
Persze pl. az angolok ezt máshogy látták, nem véletlen, hogy igen sürgős volt és igen sokat megért nekik a rekonstrukció.
"Valamiért" a dajcsok se szeretik, ha bármi bárhogy arra a háborúra emlékeztet, persze ez is érthető...
Drezda bombazasa bosszu volt a Luftwaffe London elleni tamadasai miatt.
A szövetsegesek teljesen tisztaban voltak azzal, hogy a sok menekült azert megy oda, mert ott a legkisebb a valoszinüsege egy tamadasnak, mivel a varosnak nincs strategiai jelentösege, vedelme sem volt. Ezert is dobtak gyujtobombakat rombolobombak helyett. A dolognak annyi ertelme volt, mintha Olaszorszagban Velencet vagy Firenzet bombaztak volna. A meszarlas volt a cel.
Nemetorszag abban az idöpontban mar amugy is terdre volt kenyszeritve, mar nem volt erdemi ellenallas. Az odautazast mindenkinek csak ajanlani tudom, a varos olyan, mint egy mesekönyv. Remelem meg többször elökerül temakent Szaszorszag.
Drezda azért nagyon más mint Budapest, egyedül talán a mi Várnegyedünk pusztulása kapcsán lehet relevanciája az itt történteknek, máshol (mint a Kálvin téren) aligha.
Először is Drezda megsemmisítése , és a teljes lakosság szisztematikus kiirtása , örök mementó a civil lakosság számára ,hogy mire képes a bosszúszomj ,és hogy nincs biztonság és nincs kegyelem sem gyerekek ,asszonyok ,védtelen emberek számára ,ha a hatalmasok úgy határoznak . Nos és ráadásul akik ezt tették ők voltak a „ Jók „ , ! Félreértés ne essék ,ez nem egy „ friendly fire „ baráti tűz volt, oops kicsit oda találtunk lőni ,s pár nyálas civil avagy a saját bajtársaink találtak elhullani .Nem ez egy szisztematikus tömeggyilkosság volt amit hosszas mérnöki ,katonai tervezés előzött meg ,tökéletes kiszámolva a gyalázatos eredményt ,amelyben éppúgy tudatosan részt vettek a politikusok , a teljes katonai vezetés , és nem utolsó sorban a parancsot végrehajtókkal együtt . Ez egy ugyan olyan mocskos szégyenteljes tett ,mint amikor a terrorista a magára erősített bombával öl meg ártatlanokat ,úgymond magasztos cél érdekében. De azért a pilóta fia is még egy darabig elkalapálgathatja a kereszteket míg a lelkiismerete megnyugszik .
Rátérve a jelen időre ,tiszteletre méltó a szövetségi kormány igyekezete ahogy ekkora erőforrásokat mozgat meg ,hogy helyre hozza a háborús pusztítást , kicsit irigykedve megjegyezve ,bizony mások is a lehetőségek .
Bizony dicséretes az ha egy ország épít és nem rombol .
Akaratlanul elérünk a párhuzam vonáshoz , vidéki lévén , sok külföldi ismerőssel baráttal ,üzleti partnerrel ,már több mint húsz éve járok Ferihegyre fogadni az ideutazókat ,s mivel lokálpatrióta vagyok minden alkalmat megragadok hogy elbüszkélkedjek a székes fővárosunk építészeti remekeivel .Sajnos azt kell hogy megállapítsam ámbár hajdan gyönyörű épülettel nagyon jól állunk , de a felújítás valahogy nem megy ,elég ehhez csak végig menni az Erzsébet hídtól a Keleti pályaudvarig . amit a már rutinos külföldi egy idő után meg is jegyez .
Fülembe cseng az egyszeri főpolgármester szavai : a fizető parkolás bevezetése azért ,szükséges mivel a befolyó összegekből megoldják a parkolási gondokat ,pl. parkolóházakat építenek . ???? Mi is történt ?
Azt meg sosem értettem hogy Londont hogyan tudja egy szál polgármester elvezetni ?
Álmos : mivel fiatal vagy ( te írtad ) hogy zavar az este nyolc utáni csend és az éjszakai élet hiánya ,lehet hogy rossz helyen voltál , Berlinben nem lenne gond , de ha már a budapesti életet is elővesszük ,nem mindenre lehetünk büszkék , elég ha megnézzük egyes követségek által körözött figyelmeztetéseket . Egyébiránt , ha még megérsz további húsz ,harminc évet ,lehet hogy már nem is lesz olyan fontos az a fránya éjszakai élet .Csak emlékeztetőül .amit az „ Öreg bika mondott a fiatalnak : majd szépen megvárjuk ,hogy idejöjjenek „
Viszont a Kálvin téri kistemplomot ,ne bántsd , ott van ,és ott is fog maradni ! Vagy talán ezt is le kellett volna Rákosinak bontatni ? Nekem meg egy csomó volt kommunista pártház nem tetszik ,mert egy olyan korszakra emlékeztet ,ami tönkretette a családunkat . De valahogy mégse akaródzik ezeket ledönteni ,miért is , talán olyan szépek ?
Drezda , Gott sei mit dir !
www.das-neue-dresden.de/
epiteszforum.hu/node/13033
Ha az atomot rajtuk tesztelték volna, te most nem írnál kommentet. Én meg nem olvasnám.
Mi az, hogy nem olyan nagyon? Van ennek valami elfogadható mértéke, szerinted?
persze-persze, kollektív bűnösség nem létezik, kivéve a németeket.
Te is nagy marha lehetsz.
A meleg szobabol viszonylagos letbiztonsagban könnyen lehet irkalni a radikalis politikai iranyzatok altal sulykolt frazisokat, de nem erdemes.
@thyles újra: igen, valóban. A honlapot amit linkeltél én is csak ajánlani tudom. De még így is sok képről le kellett mondanom...
@Miklas: lesz sok-sok szászországi posz (persze, ha megkapom az Erasmust:)
A kortárs pedig jöhet, nagyon is jó az ha ízléses és nem öncélú.
barátom, remek poszt!
volta ott 87ben. valamiért sosem felejtettem el. az üszkös, megfeketetdett romok annyira valószerűtlenek voltak, hogy ma is magam előtt látom. a dudvák, ahogy nőnek a köhalmok között 5 méter magasan.
mára már minden más értelmet kapott.
Legközelebb mi kerülünk bajba.
Elnézve a pusztítást, nem kérdés, ha Churchilnek februárban lett volna atomja megkapták/tuk volna.
Gyönyörűség lett Drezda, bár nem láttam belőle anyit még, amennyit szeretnék, vissza kell jutnom oda még.Az meg nettó hülye, aki hamisításnak, csalásnak gondolja a város rendbe rakását.Akkor a budapesti hidak is mind csalások, hogy vissza építették?Egy se normális, aki ilyet állít.A rohadék angolok, usákok meg terrorcselekményt hajtottak végre a városon, őket is meg kellett volna büntetni Nürnbergben.Már egy normális világban, ugye...