• Annának és Reteknek, akik jogosan felvetették, hogy kevés a kortárs kertépítészeti poszt a blogban.

Már szinte közhely, hogy Budapesten sajnos nagyon kevés a zöldterület. Hogy lehet ezen változtatni? A legtöbb helyen még utcafásításra sincs mód, annyira sok a parkoló autó és olyan keskenyek az utcák. Lehetne tömbelsőket kialakítani, esetleg egy-két tömböt lebontani, és helyén parkot kialakítani. De ezt elég nehéz kivitelezni egy olyan városban, ahol egy kidőlt korlát helyreállításához is hónapok kellenek.

Ferencváros viszont régóta híres arról, hogy szembemegy a fővárosi trendekkel: 2008-ban két telken, az Üllői úti Örökimás-templom mögött, a Tűzoltó utca 36-38 szám alatt kialakították a zsidómentő apácáról (pontosabban Szociális testvárről), Salkaházi Sáráról elnevezett parkot (viszont kicsit furcsa, hogy a parkban az ötvanhatos hős, Angyal István szobra áll...)

A park az utca felől. Jól látszik az Angyal István emlékmű (Szórádi Zsigmond, 2009), az Örökimadás templom kertje és tornya (Aigner Sándor, 1908). Jellemző módon a park tervezőjéről sehol nem írtak...

Az alacsony téglamellvédet elhagyva, a park súlyponti elemével, az emlékművel találjuk szembe magunkat. A burkolat-nyilván a templomhoz és a tűzfalhoz igazodva-tégla, hossz mészkősávokkal. Mintapáldája, hogy az ilyen megoldás optikailag  mennyire megnöveli a távolságot.

A megindító alkotás hasábjai a névtelen Tűzoltó utcai szabadságharcosokat szimbolizálják, a jobb elülső hasáb "arcot kapott": Angyal Isvánt, a csapatok vezetőjét formálja. Érdemes megfigyelni a mű anyagát is: gyönyörű ez a szürkén csíkos fehérmárvány...

...és kifejezetten érdekes a főalak megformálása

Ezeknek a "grund-parkokkal" van egy elég nagy probléma: míg itt az egyik oldalon sikerült új lakóházat építeni:

ami nem tűzfalakka, hanem már jól benapozott lakásokkal néz a parkra és a...

következő ház tűzfalára (a legjobb a tűzoltó utca képen is látható felújított házaiban lakóknak). Hiába, amúgy ez a ház sincsen rossz állapotban, tehát nem valószínű, hogy lebontják, és ez a tűzfal akkor sem lenne sokkal jobb, ha kifestenék. És ott vannak a világítóudvarok (pestiesen Lichthofok) a wc-és fürdőszobaablakokkal. Egyébként a park elheylezkedése még szerencsés is, mert egy átlagos grund három oldalról tűzfallal határolt.

Persze, a növényalkalmazás segíthet: lehet a falra vadszőlőt futtatni, vagy hársakat (Tilia cordata) elé ültetni, és várni amíg szép nagyra megnőnek...

 

A park ezt a rossz adottságot leszámítva tényleg nagyon szép lett. Az emlékmű körüli teresedétől egyfajta belt-walk indul, ami feltárja a kertet (a belt-walk-"öv út" az angol tájkép kertek jellegzetes eleme. A kert szélén halad, olyan, mint egy "látványsín")

A sétány a templom kerítése előtt halad, majd a töréspontjánál egy hangulatos pihenőt is kialakítottak. Az előtérben évelőágy látható: tűzliliom (Hemrocallis fulva), cserjés pimpó (Potentilla fruticosa) és "valamilyen" díszzsálya (Salvia sp.) látható.          Parkfenntartás 2009: a tócsákból is látszik, hogy az öntözőrendszer egykor (!) kapcsolt be, amikor ugye nem szoktak locsolni, mert kiégnek a növények...

A "belt-walk" folytatása ugyanabból az állásból. Látszik, hogy körbeér, visszajutunk a sávozott részhez. Viszont a folytatásban egy nagyon barátságos pihenőt is kialakítottak.

Szintén ugyanaz a fényképállás (forogtam körbe...). Hangulatos ívelt pergola padokkal. Nagyon jól elhatárolták az amúgysem forgalmas utcától: szivarfák (Catalpa bignoioides), cserjék: babérmeggyek (Prunus laurocerasus), bangiták (Viburnum rhitidophillum) gondoskodnak a megfelelő vizuális lezárásról-persze, ha egy kicsit nagyobbak lesznek; de hát parkot legalább száz évre tervez az ember...

Pár részlet:

Szerintem ezek a kandeláberek nem a legszebbek, de legalább egységesek: az egész Ferencvárosban ilyenek, vagy hasonlók vannak, és ízlések és pofonok...biztos sokaknak meg nagyon tetszik.

Tégla és mészkő...szerintem erre igazán nem lehet panasz, tényleg nagyon szép.

Az utca felől: az előtérben "klasszikusok": madárbirs (Cotoneaster horizontalis), babérmeggy (Prunus laurocerasus), japán vérborbolya (Berberisthunbergii 'Atropurpurea') láthatók. Még nagyon fiatalok, de ha megnőnek takarni fogják a "dobozt', ami viszont úgy van elhelyezve, hogy a karbantartása ezután is lehetséges lesz. (Csak azzal a tűzfallal kéne csinálni valamit...)

A Salkaházi park jó példája annak, hogy lehet változtatni Budapest zöldfelület-hiányán. Nyilván ez egy szerencsés telek, hiszen a hátsó oldalát egy templomkert határolja, nem egy bérház "feneke", de biztosan van a városban számos ilyen, vagy még jobb adottságú telek, amit ilyen célra lehetne hasznosítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://taj-kert.blog.hu/api/trackback/id/tr31263320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretem ezt a parkot, sokszor sétáltam már el mellette, mert a közelben van a munkahelyem (érdekes, hogy még nem is posztoltam :-) ). Nekem kifejezetten tetszenek a színek, az egyszerűbb formák. Egy dolog pedig valóban igen szembetűnő, amire te is rávilágítottál: a tűzfal. Idővel talán rendbe hozzák, esetleg valami szép képet festenek rá, hogy úgy hasson mintha ablakai, stukkói volnának.
jó kis park, Ferencváros ezen részén még lehetne csinálni párat.
Hú, jó lenne tőled olvasni a Városligeti fasor és a Bajza sarkán kialakított kertecskéről is (a valaha híres gimnázium mellett)

Amúgy az nem ÖrökimáDÁs Templom?
Úgy tudtam onnan a neve, hogy nincs zárva, bármikor be lehet menni imádkozni vagy amit ott szoktak.
orokimadas.hu

Engem egyébként a tűzfalnál jobban zavar, hogy nincs átjárás a templomkertbe. Vagy van?
@StopSzmog: kosz a tippet, tenyleg nagyon szep az a kis park!

Igen OROKIMADAS, javitom, koszi. Voltam is ott, tenyleg azert az a neve.

Szoval atmenetm a templomba, ahol nagyon segitokeszek voltak, de elmondtak, hogy az az apacazarda kertje, szoval nem osszenyithato a parkkal. De szerintem nem zavaro, nagzon szepen kialakitott a kerites, es szepek a kert nagy fai is.
@aesculus:
Ok, úgy látszik én vagyok telhetetlen :)

Cserébe viszont figyelmedbe ajánlok egy cikket, ami szerintem érdekelhet

Bardóczi Sándor: Körte korszak
epiteszforum.hu/node/13638
süti beállítások módosítása