"Időkapszulák"...

2011.05.20. 00:30

Az egyik legszebb pesti "időkapszula": a Péterffy-palota.

A városokat járva gyakran találkozhatunk "ottfelejtett házakkal", amik egy korábbi, gyakran egészen más léptékű beépítés maradványai-egyfajta időkapszulák. Ez a helyzet legtöbb esetben akkor jött létre, amikor az adott település gyorsabban fejlődött, "léptéket váltott", de néhány épület vagy a tulajdonos miatt, vagy műemlékvédelmi okokból megmaradt. Pár példa ilyen "urbanisztikai viccekre":

 

A pesti Péterffy-palota

A palota eredetileg a vári beépítéshez hasonló környezetben állt. Jól látszik, hogy annak ellenére, hogy csupán egyemeletes, így is kimagaslott a polgárházak közül. A képet az 1890-es években készítették, akkor már elkezdték nagyvárosi házakkal beépíteni a területet. Az épületet egyébként Mayerhoffer András, a gödöllői kastély és az egyetemi templom építésze tervezte.

A palota ma már egészen más környezetbe került... (a kép a Március 15-e tér felújítása előtt készült). Kép forrása.

Szeged, régi Wagner-ház

Az egykori falusias-kisvárosias Szegeden ez a régi Wagner-ház minden bizonnyal "extra dolognak" számított, hiszen emeletes "kőház" a XIX. század elején még ritkaságszámba ment az Alföldön. Kép forrása.

Azonban az 1879-es árvíz gyakorlatilag letarolta Szegedet: a város 5500 épületéből csupán 265 maradt épen (!), azok nagy részét is le kellett bontani az újjáépítéskor. A Lechner Lajos tervei szerint öt év alatt újjáépített "palotás Szeged" azonban már korszerű nagyváros volt: a Klauzál tér kétemeletes épületei között szerényen húzódik meg a Wagner-ház a tér jobb oldalán (ráadásul a család a századfordulón egy szecessziós palotát épített magának innen egy sarokra). Forrás.

Budapest, Rákóczi út

Budapesten gyakran még a kétemeletes házak is kisvárosinak hatnak. A két klasszicista épületet négyemeletes bérpaloták övezik.

Persze egy ilyen Kerepesi úton (a kép valóban a mai Rákóczi utat ábrázolja, a Rókus-kápolna tornyából) a fenti két klasszicista épület már-már nagyvárosias volt. A kép készítésekor, az 1890-es években már háromemeletes épületek is álltak, azonban a városképben még van egy határozottan vidékies hangulata. Amikor a harmincas években felépültek az úton az art deco paloták, ez már végleg megváltozott. Kép forrása.

München, Wiener Platz

"Időkapszulák" a müncheni Wienerplatzon, Haidhausen falu egykori főterén. Amikor a századfordulón a bajor főváros is robbanásszerűen nőtt, és sorra kebelezte be a városkörnyéki falvakat, úgy döntöttek, hogy az egykori településmagokat amennyire lehet meghagyják. Hasonló módon terjeszkedett Drezda is, csak ott a villanegyedek közepén állnak a fachwerkes parasztházak. Kép forrása.

Óbuda, Fő tér

A legbizarrabb, több épületből álló "kapszulákat" a szocialista városépítészet volt képes produkálni. Magyarországon a leghíresebb a képen is látható óbudai főtér, de hasonló a szintén egy lakótelep közepén álló székesfehérvári Rác utca, valamint a szekszárdi pincesor is. Utóbbi azért is különös, mert az akkori városvezetés képes volt a borvidék legjobb termőhelyének tartott Bakta-hegyre lakótelepet építeni... Kép forrása.

New York, Macy's

Az egyik legérdekesebb "kapszula" a New York-i Macy's áruház esete. Mikor a cég 1901-ben felépítette hatalmas áruházát, egy épületet nem tudott megvenni. Így kénytelenek voltak körbeépíteni az ötszintes házat... Kép forrása.

A bejegyzés trackback címe:

https://taj-kert.blog.hu/api/trackback/id/tr212917322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

És Macy's-ék annyira berágtak ezen, hogy mikor végül sikerült megvenniük a házat, reklámtáblát csináltak belőle. Persze csak a szokás visszafogott amerikai módon:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f5/MacysDepartmentStoreNewyork.jpg

:P
A kedvenc városrészem az óbudai óváros. :) A Szentlélek tértől fél percre mintha visszamentünk volna 100 évet az időben. :)
Nagyon jó, hogy ezek legalább megmaradtak. (Szerintem ezért nem versenyezhet Bp. pl. Prágával, ott mindhárom történelmi városrész nagy területeken meglehetős egységben fennmaradt.)
@AnnaKarenina: Ahol egész városrész maradt fenn, az is szép, de ott nincs meg az egyes épületnek ez a hatása.
Párizsban elég sok van belőlük, legtöbbször nagyon szép állapotban, küldök majd fotókat, ha érdekel
A "time capsule" angolul időgépet jelent. Az "időkapszula" nemcsak idétlenül hangzik - talán ezért is tette a szerző idézőjelbe a kifejezést -, hanem butaság, fordítási hiba. A kapszula angolul kabint (is) jelent, pl. űrkabint, vagy mint jelen esetben, az időgép kabinját; magyarul viszont egy olyan kis bigyót értünk alatta. Épületek esetében tehát különösen vicces a hatás.
www.onelook.com

Quick definitions from WordNet (time capsule)

▸ noun: container for preserving historical records to be discovered at some future time

A cikk egyébként nagyon érdekes! Köszi!
@Újlaki:
Létezik az "időkapszula" kifejezés is, és tényleg kis bigyót jelent - az adott kor valamilyen emlékét, mondjuk az aznapi újságot belegyömöszölik egy jól záró csomagolásba, és elrejtik valahová, hogy majd az utókor megtalálhassa. Épületek alapköveiben szoktak például ilyenek lenni, ezért hittem én is először azt, hogy ilyenekről lesz szó.
De amiről a cikk szól, az is nagyon hálás téma, tulajdonképpen átvitt értelemben ez is mondható lenne időkapszulának, de mivel nem előre szándékoltan az utókornak szólnak, én inkább építészeti zárványnak nevezném. Igaz, ez meg ezekhez a szép régi épületekhez méltatlanul pejoratívan hangzik.
@GrG: Persze, igazad van a látvány és hatás tekintetében. (Csak az egyes épületeknél mindig félő, hogy egyszer csak valaki kitalálja, nem illik az oda, vagy nem kellően gondozzák és az idő elintézi.)
@Újlaki: A "time capsule" angolul időkapszulát jelent, még akkor is ha magyarul nem hangzik túl jól, az időgép az "time machine". A "time capsule" olyan kapszula, amelyikben (általában vmilyen jeles alkalomból, pl. alapkőletétel) üzeneteket helyeznek el a jövőnek, így megőrzik a múltat, így metaforaként a házakra teljesen jól hazsnálható.
azt mondja meg valaki, hogy történelmi városokban, a több 100 éves épületek közé miért engednek modern épületeket? miért nem lehetne negyedeket stb. kialakítani, ahol megjelenhet a modern, de régibe csak régit
Kár, hogy nálunk a régi épületekre ennyire nem figyel oda a főváros. :(
Ha, en mindig is azt hittem, hogy a Macy's sarkaba direkt terveztek egy bevasarloszatyrot. En kis butus...

A Rakoczi ut meg minden alkalommal szivenut, mennyire jol nezett ki.
@báró Leopold: Magyarul azért nem hangzik jól, mert butaság.

A "time machine" és a "time capsule" eredetileg ugyanazt jelentette; esetleg azzal az árnyalatnyi eltéréssel, hogy az utóbbi egy "kabinos" időgép, azaz bele kell mászni, mint egy batiszkáfba vagy űrkabinba. Az emléktárgyak, dokumentumok "jövőbe küldésére" a második alak terjedt el, nyilván azért, mert az angol "capsule" jelentése szélesebb, mint a magyar kapszuláé, bőven belefér az urna, doboz, tartály jelentés is.

Magyarul természetesen szó sincs kapszuláról, az eszköz általában egy urna. Érdekes, hogy egészen a közelmúltig a magyar leírásokban mindig urna szerepelt, a kapszula egyértelműen egy új, angol hatás, és nyilvánvalóan félrefordítás, félreértelmezés.

Az alapkőbe, alapkő alá tett emlékeket tartalmazó urna mellet van egy másik jelentése a "time capsule" kifejezésnek, kifejezésnek, az épségben megmaradt régészeti emlékekre is mondják ezt. Ez a jelentés természetesen érvényes egy régi házra, de bármilyen más régi tárgyra is, vagy például az ipolytarnóci 23 millió éves lábnyomokra. Itt viszont már egyértelmű az "időgép" jelentés, hiszen itt már szó sincs urnáról, még kevésbé kapszuláról.
mennyire gyönyörű lehetne ez a város, ha többet foglalkoznánk vele. de valahogy senkise akar vigyázni rá, de utálkozni és egymásra mutogatni az experten megy...
Csepelen a Tanácsház térnél a posta mögött, volt a Sallai nevelőotthon. Egy kisebbfajta kúria két négyemeletes között a parkolóban. Valaki nem tudja megvan még? Full klasszikus időkapszula.
@Újlaki: A cikk jó és érdekes, kár, hogy nincs még több kép.

A "time capsule" kontra "time machine" vita teljesen mellékvágány.
Kedves Újlaki, mi a forrásod? Nekem ez:
en.wikipedia.org/wiki/George_Edward_Pendray
Itt az áll, hogy magát a "time capsule" fogalmat ez a Pendray nevű srác találta ki "to preserve everyday items in a sealed container for future historians". Eleve. Időgép nélkül.

Az az érved, hogy régi házra, ősi lábnyomra értve a szót egyértelmű az "időgép" jelentés, nem igazán értem. Ezekre a dolgokra az időgép és az időkapszula is képletesen értendő a) valami, aminek tanulmányozása visszavisz bennünket az időben, b) valami, ami egy régi időállapotot zár magában.

Egyébként nem érzem félrefordításnak (egyszerű átvételnek, legfeljebb fordítói lustaságnak igen) az időkapszula szót. Ez is visszaadja az eredeti azon konnotációját, hogy valami zárt dologról van szó.
@Újlaki: Még kevésbé időgépről...

Enkapszuláció: betokosodás.
Kapszula: zárvány, tok.
Időkapszula: Az idő (a múlt) egy betokosodott darabkája a jelenkorral körülvéve.
Például egy régi épület egy lakótelep közepén.
Ugyan ilyen kapszulában lakom, a Bikszádi, Albert és Nagykikinda utcák által határolt tömbben, a panelok között.
"Az egyik legérdekesebb "kapszula" a New York-i Macy's áruház esete."

Ezzel a példával analóg a budapesti II. kerület Retek utcai Mammut I. áruház beépítése. Érdemes lenne utána járni, mi is történt ott.
@Nevem Earl: kicsit odébb pedig kb 2000 évet is vissza lehet menni (Rómaiak).
Tetszik az oldal, az írások, és maga a blog ötlete. kertépítő mérnökként szívesen támogatnám a blogodat, akár populáris szakmai cikkekel is (más témában 3 éve újságíróként is dolgozom) amennyiben érdekelne a dolog. Elérhetőségem: gardendesigner@vipmail.hu
@AnnaKarenina:
"Szerintem ezért nem versenyezhet Bp. pl. Prágával, ott mindhárom történelmi városrész nagy területeken meglehetős egységben fennmaradt."

Talán, mert mondjuk, Prágában nem bombáztak a "szövetséges" gyilkosok.
süti beállítások módosítása