Éppen a Baross utcában volt dolgom, mikor a 32-es Gyalogezred emlékműve előtt egy igen szépen kialakított virágágyást vettem észre. Az Urbanista blogon nemrég felvetődött hol van Budapesten "képes virágágyás". Jelentem, többek között a Baross utcában, jobban mondva a Harminckettesek terén.

A gondosan kialakított ágyást elég nehéz észrevenni, mert-ellentétben a szokásos kialakítással-nem döntötték meg. Kár, mert igazán szépen sikerült. Az emlékmű főalakja szokatlanul dinamikus (kézigránátot hajító gyalogos), és elhelyezése is nagyon jól sikerült: pont a Nagykörúttal szemben áll, de nem a Baross utca tengelyében (ott a templom van). Ennek ellenére elég észrevehető, még a villamosból is.

Nos, nézzük a kompozíció két elemét, először a címert, aztán az emlékművet (sokan azt hiszik, hogy ez egy szobrászati blog-részben az. A szabadtér egyik legfontosabb eleme a plasztika. Akkor is, ha nem vesszük észre. Legalább olyan fontos, mint a növény-vagy anyagalkalmazás).

 

Hazafias növények: az Árpád-sávokat hamvaskából (Senecio cineraria 'Silverdust'), és vörös színű tollas celóziából (Celosia argentea var. plumosa 'Bikavér') alakították ki. Utóbbi elvileg 20-30 cm magasra nő, ez nyilván egy ilyen célokra nemesített fajta.

A címer jobb (a történészek kedvéért heraldikai bal) oldala: a vörös és ezüst színek itt is ugyanazok, a zöld hármashalom növénye-bevallom férfiasan-nem tudom, micsoda. Még a Szántó-Mándy-féle virágágyi növényhatározót is átnéztem, de nem jöttem rá. A legtöbb virágágyásban a zöld növény papagályfű, üvegcsalán, vagy díszbazsalikom, de ez egyik sem. (Anna, kérlek segíts, bár a képről elég nehéz megállapítani:). Borzasztó idegesítő és égő, mikor egy növényt nem tud az ember beazonosítani...                       A korona egyértelmű: nagyvirágú bársonyvirág, közismert nevén büdöske (Tagetes erecta).

Ezután nézzük az emlékművet:

 

A 32-es Budapest legendás "házi" gyalogezede volt. 1741-ben alapította Mária Terézia és 2007-ben szüntette meg Gyurcsány Ferenc (bocs, de ez nagyon nagyon magas labda volt). Egyik állomáshelyük az Üllői úti Kilián laktanya volt, ezért került ide az emlékmű, Szentgyörgyi István alkotása 1927-ből.

Itt harcoltak a pestiek: hétéves háború, 1789-es török háború, Népek csatája, olasz függetlenségi háború (leverése...), Kárpátok, olasz front...

Jelenet a talapzatról: az ezred nem hivatalos alapítása

Jelenet a talapzatról: vonulás a frontra. Érdemes megfigyelni a tömeg ábrázolását... hány katonát lehet látni?

A bejegyzés trackback címe:

https://taj-kert.blog.hu/api/trackback/id/tr691267796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Martonvásáron a világháborús emlékmű szintén gránátot hajít, körben pedig márványlapokon a város háborúban elhunyt katonái, szép virágágyásokkal.
Hűűű, képről nagyon nehéz! Kb. annyit lehet látni, hogy ép szélű, keresztben átellenes levél, és ilyenből kettő jutott hirtelenjében eszembe, aminek "kisebb" a virága és emlékeim szerint tán még hasonlít is a képen láthatóra: a Centranthus és a Saponaria, de mivel (tudtommal) a Centranthus ruber egész nyáron pirosas-rózsaszínesen virágzik (gondolom a faj összes képviselőjével egyetemben, csak max. más színben), így a Saponariára tippelek, bár ha az, annak is lehetne fehér virága........ És mindennek tetejében az évelők+egynyáriak (sajna) mindig is a gyenge pontot jelentették számomra dendrón, vagyis nem tudok segíteni, talán mást kérdezz inkább! :)
Szép címer nagyon! Ha viszont ezt a villamosból jól láttad, akkor igazán sas szemed van! De ki tudja, én nem arra szoktam nézni, inkább az épületeket vizslatom :-)

A keresett növény pedig szerintem a titokzatos zöldpuszulyka... :-)
@retekblog: az emlékművet láttam a villamosból, nem az ágyást. Azt sajnos nagyon nehéz észrevenni, a villamosból nem is látszik, mert a fagyalsövény el is takarja (röntgen-sasszem kell hozzá:-).
@*Anna: igen, lehet, hogy a Saponaria. De mindenesetre a szövegben benne hagyom a kérdést, lehet, hogy olvassa valaki a Főkerttől, és megmondja, mit ültettek ki.
@retekblog: lehet, hogy tényleg a zöldpuszulyka:-D
én még tavaly ősszel írtam a Derék Fideszes Uraknak az önkormányzatnál, h. jó lenne pár pad is, erre visszaírtak, h. nem, mert a Csövesek lepnék el. Így az éjszakai (és az Óbudától közlekedő, ezért kiszámíthatatlan menetrendű 109-es) buszra várók közül egyesek az emlékmű talapzatára vagy a körbekerító vasrácsra ülnek le, aminek a következménye az, h. azóta a vasrács két helyen is kitörött, az 5. képen látszik is az egyik lyuk.
@szpal: lehet, hogy Derék Szoci Szadeszos Csécsei Bélának kellett volna írnod. Most biztosan lenne pad, is pontosan járó 109-es busz is. Ha már...
süti beállítások módosítása