A tóban tükröződő kastély 2010. március 27-én, szombat reggel.

Egy őszi posztban már beszámoltam a dobai Erdődy-kastélykertben elkezdődőtt felújításokról, ami a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága és a Corvinus Egyetem Kertművészeti Tanszékének közös szervezésében (a két intézményben Alföldy Gábor illetve Takács Kata a projekt szervezői) zajlik. A kertet, ami nemcsak Magyarország, hanem (egykorú beszámolók szerint) az egész egykori Habsburg-birodalom egyik legjelentősebbje volt, az utóbbi évtizedekben elhanyagolták: a tórendszer tönkrement, a nyiladékok benőttek, a növényállomány elöregedett. A tavaly elkezdődött folyamat azonban reménytkeltő, ami a következő "ilyen volt-ilyen lett" képpárokon is látszódik:

Az úgynevezett portásházi tó 2009 októberében...

... és idén tavasszal. Ennek a tónak nagy jelentősége van a kertépítészeti koncepcióban: a kapun áthaladva itt tükrőződik az Erdődy-család somlói vára (a kép közepén, halványan) és a partról látható a kastély tükörképe is (első kép). Egy éve a tómeder még tele volt fával, már az októberi állapot is jelentős előrelépés. A víz a tavaszi olvadáskor került a mederbe, mivel a "lefolyót" elgátolták. A tórendszer rehabilitációját tervezik, ez magában foglalja nem csak a négy tó, hanem az azt tápláló csatorna-, és túlfolyórendszer felújítását is. 

A kastélyhoz felvezető út melleti liget 25-én, csütörtökön. A fenntartás hiányában tele van gyomfával, alig látszik az aljnövényzet.

Alig hihető, de ez ugyanaz a parkrész szombaton. Az "ilyen volt-ilyen lett" állapotok közötti különbséghez húsz ember három napi kemény munkája kellett. A háttérben már látszik a Somlyó, és lassan elképzelhető, hogy milyen volt a kert eredeti térszerkezete.

A tájképi kertek egyik jellegzetessége a szoliter fák csoportja. Így van (volt) ez Dobán is, a beszélő nevű Szerelem-dombon. Itt négy darab feketefenyő (Pinus nigra) állt a dombtetőn, festői hatást teremtve. Sajnos az elhanyagoltság miatt körbenőtték a fák a csoportot, így az alig volt kivehető (és most tavasz van).

Szombatra a csoport már jobban látszott, a közvetlen környéke már ki volt tisztítva. A hatás még nem teljes, hiszen a mögötte lévő fákat is el kell majd távolítani. 

A domb mögött fenyőliget található, ahová a kórház munkaterápiás pavilonokat létesített. Ezek már nem használhatóak (a csövek szétestek, a szerkezetek elöregedtek). Érdemes megfigyelni a középen álló "buszmegállót"-a retró stílus kedvelőinek rossz hír, hogy az itt álló összes építmény előbb-utóbb bontásra kerül.

A ligetben áll az egykori üvegház. Déli homlokzatát (ahol a kuka van) eredetileg üveg borította, a gerendák most is látszódnak az ablakok között. A kórház beköltözése után itt raktárakat alakítottak ki, és a homlokzat elé (mivel fényre már nem volt szükség) fenyőket telepítettek).

A kastély elé az ötvenes években olajtartályt és különböző föld alatti tárolókat építettek. Egykor itt állt a díszkert, parterekkel, szökőkúttal, nyárra kitelepített citrusfákkal. A tartályok takarására hamisciprus (Chamaecyparis sp.) bórókabokrokat (Juniperus sp.) telepítettek, majd mindezek fokozására szabályos rendben oszploptujákat (Thuja sp.). Így nemcsak a kert egyik legértékesebb része pusztult el, hanem a kastélynak is csak az emeletét lehetett látni, így úgy nézett ki, mintha földszintes épület lenne. Hogy miért van mindez múltidőben? Ezért:

Amíg az egyik csoport a Szerelem-dombon dolgozott, a másik kivágta a fákat, majd "illatos tűzben" elégette az ágakat, gallyakat (a tuja tűzének füstje tényleg nagyon jó illatú). Most már jobban látszik, hogy milyen szép és jó arányú a Charles Moreau tervezte épület. A két szabályos sövény eltávolítására csak a tartályok kiváltása után kerül sor.

Az egyik legnagyobb eredmény, hogy láthatóvá vált az eredeti növényállomány egyik legszebb és legkülönlegesebb darabja, a szomorú japánakác (Sophora japonica 'Pendula'). Ebből a fából elég keveset láttam még: a Kertészeti Egyetem arborétumában él egy példány (a K és a G épület között), de az jóval fiatalabb és kisebb. Ez igazi látványosság. Az előtérben látszik, mennyi fa vette körül.

Most pedig irány a padlás! Habár a fedélszék és a kilátás is gyönyörű, nem ezért mentünk föl. 

Mindenestre a kert egykori szerkezetét egyelőre innen lehet legjobban megfigyelni. A képen látszik, hogy a hegy felé vezető nyiladékot mára eléggé benőtték a fák. Előtérben még látszanak a tuják, és a tartályokat takaró örökzöldtenger. 

A keleti oldalon csak innen, a tetőről látszanak már az egyik nyiladék végpontjai, a noszlopi templomtornyok.

Noszlop katolikus és református temploma mintegy hat kilométer távolságból. 

Nyugat felé jól látszik a kastély előtti tisztás és a már kitisztított tó is. Előtérben a portikusz teteje.

Emiatt jöttünk fel a tetőre. A kastély főtengelyéből indult az a nyiladék, ami a dobai templomra irányult. A többivel együtt ezt is benőtte a növényzet, viszont ennek kitiszítása hamarosan megtörténik. Viszont ehhez be kellett állítani a pontos irányt. Ez úgy történt, hogy a tetőről indulva egyenes vonalat alkotva be kellett állni a torony és az épület közé. A pláne az volt az egészben, hogy a műveletet a tanárok mobiltelefonon irányították. A kép készítése után én is beálltam a sorba, én értem oda utoljára, így kerültem a vonal végére, és láttam meg a tornyot a bozót mögött. Ezután a sort össze kellett rendezni, és a földszinthez igazítani, hiszen a jövőbeli látogatók nem a tetőről, hanem onnan fogják nézni a nyiladékokat.

A baállítás után megjelöltük a kivágandó fákat. Erre hamarosan öt-hat méteres átlátás lesz a templom felé, hasonló, mint Fertődön.

A nyiladék útjába sajnos egy-két idősebb fa is belelóg...

A kastély keleti homlokzata napnyugtakor. Emögött vannak a tavak. A kert nemcsak mérete miatt (akkora, mint a Városliget: 100 ha.!), hanem kertépítészeti koncepciója miatt is jelentős. A képeken látszik, hogy "benne ül a tájban", a kastélyból egészen mesteri módon nagy távolságú épületekre nyílik rálátás. Mivel a tájképi kertek három generációja (klasszikus, szentimentális és gyűjteményes) közül az elsőbe tartozik, itt nincsenek kerti építmények, pavilonok, obeliszkek, emlékpadok. Itt "csupán" az átlátásokkal és a festőien komponált növénycsoportokkal értek el hatást. A kontinensen a legtöbb korai tájképi kertet átalakították, a tulajdonosok érdeklődési körének megfelelő éptményeket helyeztek el (szabadkőműves, gótikus, török, keresztény). Ebben a kertben ez talán azért sem történt meg a későbbiekben, mert az Erdődy-család szinte minden tagja szenvedélyes növénybarát volt, és kertjükben a növényeket és növényritkaságokat tartották a legfőbb értéknek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.