Gödörben: az Erzsébet tér parkja
2010.07.20. 07:00
A park a Danubius-kúttal.
Az Erzsébet téri parkról tulajdonképpen két posztot lehetne írni. Egyrészt adott egy szép és érdekes kortárs park, amit különösen izgalmassá tesznek bizonyos régebbi elemek (Danubius-kút, autóbuszpályaudvar).
Másrészt a park (különösen a régebbi része, a "gödör") a füves-biciklis szubkultúra egyik fellegvára lett. Ez, és a fenntartás-karbantartás hiánya elképesztő állapotokat okozott: szemét, kiszáradt fák, széttört burkolat, az eldugottabb helyeken orrfacsaró bűz, "bódébuhera", hajléktalanok. A turisták Budapest egyik legszebb pontján csupán átsietnek. Pedig nem kellene sok...
A park műholdképe. Jól látszik a meghatározó két tengely, amit az Andrássy-út képzeletbeli meghosszabbítása, illetve az evangélikus templom főhomlokzata jelöl ki.
A tér történetéről röviden annyit, hogy a Lipótváros kiépítésekor tömbkihagyással alakították ki az Erzsébet teret, vagyis a buszpályaudvartól nyugatra eső részt. A mai "gödör" helyén állt a Marokkói-udvar nevezetű épület. A korábbi vásárteret a XIX. század közepén parkosították, itt épült fel a német színház (Deutsches Stadttheater) ideiglenes épülete, majd a Nemzeti Szalon. A háborúban az udvar megsérült, ezért lebontották. A téren épült fel a magyar modern egyik legszínvonalasabb alkotása, a buszpályaudvar. Ehhez kapcsolódva a tömb helyén parkolót alakítottak ki. A szétlőtt Kálvin térről pedig a ide helyezték a Danubius-kutat. 1997-ben itt szándékozták felépíteni a Nemzeti Színházat. Az építkezést 1998-ban leállították, a már elkészült részekben alakították ki a mélygarázst és a mai Gödör klubot. 2001-re készült el a park, ami a Millenáris mellett az utóbbi idők egyik legszínvonalasabb kertépítészeti alakotása - volt, amíg hagyták így lepusztulni. Ehhez kapcsolódóan készült el a második ütem, vagyis a "régi tér" felújítása. Mindkét projekt tervezői azonosak: az építészeti terv a Firka studió, a kertépítészeti terv az S73 és az S-tér ( Balogh Péter István, Sándor Tamás, Kapás Enikő) munkája. De most nézzük a teret:
A park Bajcsy-Zsilinszky út felőli bejárata.
Ha a vízmedence nem lenne tele szeméttel és trutyival algával, akkor be lehetne látni a klubba. Megnyitásakor ez volt a tér egyik legnagyobb extrája.
A medence József Attila utca felőli oldalán állnak ezek az érdekes "valamik". Már nem emlékszem, hogy eredetileg hogy nézett ki, azt hiszem, vízarchitektúra volt. Mindenesetre elég szomorúan néznek ki...
A park főútvonalakra néző oldalai mentén "védőfalakat" alakítottak ki. A József Attila utca felé ostorfából (Celtis occidentalis)...
...a Bajcsy-Zsilinszky út felé pedig hársból (Tilia sp.), és tölgyből (Quercus sp.). (a hárs valószínűleg a kislevelűnek egy várostűrő fajtája, nem akarok hülyeséget mondani, ezért marad az "sp." :)
A sáv park felőli oldala. Esküszöm, hogy ez az alacsony támfal mészkővel volt burkolva. Azt a kifogást talán (?) el lehet fogadni, hogy nem számítottak ilyen "intenzív igénybevételre", de az már tényleg nevetséges, hogy évek óta nem sikerül pótolni.
A formatervezett lámpák sora mutatja, hogy ez egykor egy nagyon színvonalas park volt...
A "mell", vagyis Bencsik István Európa-szobra a park Deák tér felőli végén.
Természetesen itt is megjelent Demszkygrád egyik jelképe: a bódé.
Eredetileg a park érdekes színfoltjai voltak a kocka alakúra nyírt gyertyánok (Carpinus betulus). Szerintem a megnyitás után évekig nem metszették ezeket, így mára csak valami elnagyolt, összenőtt és felkopaszodott "téglatesteket" nézhetünk. Szintén viszonylag új jelenség, hogy itt is megjelentek a teraszok.
Jól emlékszem, hogy az első években a klubhoz vezető attraktív lejárat sokkal jobban érvényesult. Padok a lépcsősor bal oldalán, valami vízarchitektúra is rémlik. Most viszont egy "kantin" foglalja el ezt az építészetileg rendkívül izgalmas részt.
A lépcsősort dinamikus vörösmészkő burkolat kíséri, ami olyan hatást kelt(ene), mintha valami törésvonal vezetne a gödörbe. Ez már nem látható, hiszen "trendi" (?), "csini" (?) valamikkel takarták el. Hát nem fantasztikus?
Úgy látszik az Erzsébet téren megvalósult a "társadalmi egyenlőség": hajléktalanok, füvező rasztások, deszkások és bölcsészek pihennek a kikopott gyepen. A "négyzetek" szökőkutak, valamikor vizet lövellnek...
"Művészetek", vagyis összetagelt és széttört pad a buszpályaudvar előtti sétányon.
A pályaudvar előtt húzódó sétány. A képen is látszik, hogy komoly burkolathibák vannak itt, a pályaudvar épülete pedig le van zárva. Viszont a sátány folytatódik a Hercegprímás utcában, egészen a Nemzeti Bank épületéig. Még a mögötte lévő Postatakarékpénztár teteje is látszik.
A már emlegetett buszpályaudvar, a Nyíri István-Lauber László páros leghíresebb alkotása 1948-ból (a másik-mondani sem kell-hogy a Kertészeti Egyetem "A" épülete:). Az épület szinte a balliberális kormányok kormányzásának szimbóluma: 2003-ban (!) nyitották volna meg az akkor felújított épületben a Dizájn Terminált . Az épület ma is üresen áll...
A pályaudvar mögött/előtt áll a város egyik legkedvesebb szobra, Horvay János Népdal című alkotása 1929-ből. Eredetileg a tér József Attila utca felőli végén állt, sokkal előnytelenebb helyen. A felújításkor helyezték át.
Az újjáalakított teret két tengely határozza meg:
Az egyik az evangélikus templomtól vezet át a téren...
... a másik az Andrássy út "folytatása"
A két tengelyből kiesik a Danubius-kút. Az a megoldás, hogy az eredeti helyén megtartott kutat kikerülik a tengelyek, szembeszáll minden historizálással, mégsem tiszteletlen.
A kutat 1883-ban állították fel a Kálvin téren, alkotói: Fessler Leo (szobrász) és Ybl Miklós (építész). A kutat a háborúban eltalálta egy gránát, 1955-ben faragta újjá Győry Dezső, ekkor állították fel a téren. Azt hiszem, "ő" Tisza. Nem az irónő, a folyó:)
A kút mellett egy igazi különlegesség áll, a perzsa selyemakác (Albizia julibrissin). A növény elég fagyérzékeny, de azért a városi teleket (olyan mínusz tíz fokig mondjuk) kibírja. Egész nyáron virágzik (a fa amúgy annyira különleges, hogy a Kertészeti Egyetemen alatt van a cigizőhely...)
A kút mögött pedig csodálatos japánakácok l(Sophora japonica) áthatók. Amennyire utálom az fehérakácot, annyira kedvelem a japánakácokat. Hát nem szépek?
A sétány végén "ízesül" a park a nemrég elkészült főutcához. Ennek tervezője is az S73 volt, ami azért is jó, mert így már jelentős felület készült el azonos elvek alapján, azonos anyagokból és részletmegoldásokkal.
A végén szokták megírni a tanulságot. Az Erzsébet tér tele van tanulsággal: hiába alakítják ki a legszebb parkot is akár, ha nincs megfelelő őrzés és fenntartás, mit sem ér az egész. Másrészt a park-minden látszat ellenére- sikerörténet: először itt létesült a városban valóban jó színvonalú köztér, és ez volt az első tér, ahol "fűre szabad volt lépni", igaz a használattal és a használókkal ma már nagyon sok a probléma.
Szerző: aesculus
· 2 trackback 54 komment
Címkék: budapest kortárs park köztér balogh ybl hárs ostorfa japánakác
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Gödör klub 2010.11.06. 16:39:41
Trackback: TájSZépítészek kiállítása városlakóknak 2010.09.06. 22:02:58
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
amúgy kéne neked egy növényes blog! :)
Óriás kár lenne hagyni leamortizálódni ezt a részt, és szerintem jelenlegi használati szokásai mellett is hoz annyi hasznot a városnak, hogy valaki végre a magáénak érezze ezt a problémát
Viszont igazán készíthetnél képet éjszaka is a környékről, amikor megjelennek azok, akik ilyen undorító módon tönkretették kb. két év alatt a Gödör környékét...
Koszos, rendetlen.
Tudom hogy szegénység van, de úgy lehet egy parkot rendbe tenni, ha állandóan dolgoznak rajta.
Takarítás, szemétszedés, locsolás, stb.
Továbbá, az állandó jelenlét segíthet a graffitis barmok ellen is...
a víz meg jobb is ha algás, különben abban fürdene mindenki.
amúgy a homlokzatot derék forradalmárjaink törték le, abból készítettek marokfegyvert a rendőrök ellen
és itt sírsz, ahelyett hogy örülnél hogy van végre egy park amit használnak a pestiek és közösségi életet élnek. mert ettől polgár a polgár
Par biztonsagi őr, egy-két sétáló rendőr kell...vagyis, hogy a rendőrök szóljanak is, ne csak alljanak ott, ahogy szoktak (néha)...
Ez nem igaz. Evek ota le van bontva, a deszkasok kezdtek meg 4-5 eve...
[Ezzel együtt (bár ez nem ide tartozik tudom) én azt mondom, hogy egy rendes skate-park is nagyon hiányzik ebbe a városba, pedig nem kéne sokat rákölteni, és mégsem menne tönkre az Erzsébet tér/Hősök tere, meg sok más hely.]
Az egész Gödör klub egy félbehagyott dolog. A legtöbb belső tere tátong az ürességtől.
Manapság már le sem megyek, okádék az egész.
Pl mi lejárunk táncolni, a "közterület rendeltetés szerű használatata" keretei közt:
www.facebook.com/erzsebetterisalsa
A park rész szerintem jól rendben van a Gödör részt kéne felújítani már, úgy, hogy figyelembe veszik a felhasználást. Kiszolgáló létesítmények, üzemeltető személyzet, stb, stb...
A biztonsági őrös megoldás igenis működik, ha megvan a kellő erély. Néhány elrettentő kártérítés után a skater-közösség ha nyilván köpködve és szabadságjogait sárba tiporva érezvén, de átszokna máshová.
www.godorklub.hu/program/2010/07/17
de alapvetően igazatok van, nagy lehetőségek vannak a gödörben de nem törődnek vele
egyébként sztem az utóbbi 20 év legjobban sikerült városi parkjáról van szó!
Nem gondolom, hogy az lenne a megoldás, ha kitiltanánk onnan egyes csoportokat. Egy köztérről ne tiltsunk már, ki senkit, ha lehet! Egyiknek a bringás nem tetszik, másiknak a görkoris, harmadiknak a füvező(sic!) raszta, negyediknek a borozgató bölcsészek, ötödiknek a szerinte alul öltözött kisgyerekek (lásd szabadság téri szökőkút) és folytathatnám. Végül nem használhatná senki a teret.
A rongálóknak pedig büntetés jár, ezt szabályozza a btk.
a deszkások igenis hozzá tartoznak egy jó belvárosi térhez. a szőrmajom biztonsági őrök nem tartoznak hozzá meg a hajléktalanok.
ja, hogy a kivitelező az al-föl-oldalvállakozóival együtt a 235. cégét viszi csődbe, és nem számonkérhető? ja, hogy az igénytelen munkát átvette tőle valaki, amikor "kész" lett? és ki is fizette? hát ez már egy másik magyaros történet.
ezzel együtt véletlenül, nem szándékosan létrehozták az elmúlt 20 év legjobb terét Budapesten. nem sikerült elbaszni, pedig az lenne a tipikus.
aki meg a turistákat félti, az egyik este nézze meg a külföldi/m2 arányt a gödörnél.
Egyrészt pl a kábitószer fogyasztás nem függ össze azzal, hogy valaki hogy használ egy közteret, másrészt a politikai nézetel se.
A teret nem a balibsik lakták le hanem a fiatalok, azt a helyzetett amiben így maradt a tér pedig az anno Fidesz kormány álitotta elő, persze a balib vezetés nem rendezte.
A gránittömbök meg 2006 oktober 23.-án kerültek le a Bajcsí felé néző részről, mondjuk az tényleg gáz indoklás volt, hogy azért nem potolták őket, mert letéphetik újra.
Szerintem az se baj, hogy belakják a teret, csak ehez kéne valami normarendszer és több ilyen tér, mert ez már nem bírja el a tömeget.
Egyébként azt a mellet sosem értettem a téren.
A parkőrség intézménye nem olcsó, de a töredékébe kerül egy teljes parkfelújításnak!
A 9. ker őrzött parkjaiban ismeretlen fogalom a grafiti, a részegeskedő hajléktalanok, a megrongált utcabútorok és stb.
@Csabi.: na, az vicces lenne:D
@mangorlo: a kövek letörése már az átadás utáni években megtörtént, olyan 2004-5 körül. Azóta sem pótolták.
@img: nem, még nem nyitott meg, néha vannak rendezvények, de megint fel kell újítani (!) megnyitás előtt.
@weisz manfréd huba: a "gránittömbök" (amik nem gránitból vannak, és nem tömbök, hanem lapok:) már az átadás utáni években letörtek
@világoszöld: egyszer már épült egy színház Budapesten "peremterületen". Mindenki fel volt háborodva. A színházat ma is Vígszínháznak hívják:D
Nem messze onnan lakom, es inkabb atszaladok rajta, ha arra jarok, mintsem oda jarjak. Szegyenteljes, es felhaborito.
Az SOS Budapest.
www.facebook.com/pages/SOS-Budapest/102997179744813
Fővárosunkban bolyongva sok olyan sebbel találkozunk, ami egy kis odafigyeléssel begyógyítható lenne. Itt a lehetőség, hogy felhívjuk rá a figyelmet és tegyünk is valamit a gyógyulásért.
Videózd vagy fotózd le!
Írd meg!
Hívjuk fel rá az illetékesek figyelmét, esetleg tegyük rendbe mi magunk!
(sokat mászkálok a városban, szívesen beszállnék, de oda nem megyek)
Várunk szeretettel!
SOS Budapest
:-)
Itt is megalapítottunk egy közösséget.
Mindenkit várunk szeretettel!
kozossegek.inda.hu/sosbudapest/
A másik, hogy ott voltam éppen mikor fellították azokat a könyvespolcra hajazó valamiket a vörös/tardosi mészkő fal mellett.... nem találod ki mi az! zöld homlokzat, építésztanonc módra! Na jó, nem bántásból... de kiírtak építész karon (miért nem tájépítészetin, v kertészetin?) egy pályázatot, és ezek a nyertes pályaművek... "sokkal szebb", mint az eredeti, neeem??? és bele ültettek pár fűfélét és felálló szárú évelőket (szerintem azt se tudták miket)... igazán szomorú!(bár ez még a kisebb baj)
Pr-akciónak lehet, hogy jó volt ez a "zöldhomlokzat", de eléggé tönkreteszi az eredeti koncepciót. Azon kívül gondolom, hamarosan eléggé leharcolják.
Nekünk is mesélt annó B.Péter erről, de én még a "legenda" nélküli részére emlékszem:) Vagyis az Andrássy-meghosszabbítására.
szerintem pedig semminek sem volt jó ez az "zöldhomlokzat/zöldfal" mert nem az! arra jó, hogy egy design oldalon megjelenjen, mint könyvespolc-növénytartó együttese, de ide....
A Nemzeti Szalonról:
budapestcity.uw.hu/11-egyeb/eltunt/Kioszk/index-hu.htm
A régi Kálvin tér, középen a Danubius-kúttal:
budapestrehabilitacioja.freeblog.hu/files/Calvin_ter.jpg
Másik meg:
Megint a Balkán. Hamisgyöngy a kutyaszar közepén. Ki van kiáltva a hely valami hihetetlenül lendületes fiatal értelmiségi találkozóhelynek, közben meg egy romlófélben lévő szar, ahol olyan elemi dolgokat sem lehet végigvinni pofavágás nélkül, mint pl. idegen társaságtól való öngyújtó-kölcsönkérés.
És akkor még nem beszéltem arról, hogy milyen hányingerkeltő az a tóféleség a tér közepén. :(