A park a Danubius-kúttal.

Az Erzsébet téri parkról tulajdonképpen két posztot lehetne írni. Egyrészt adott egy szép és érdekes kortárs park, amit különösen izgalmassá tesznek bizonyos régebbi elemek (Danubius-kút, autóbuszpályaudvar).

Másrészt a park (különösen a régebbi része, a "gödör") a füves-biciklis szubkultúra egyik fellegvára lett. Ez, és a fenntartás-karbantartás hiánya elképesztő állapotokat okozott: szemét, kiszáradt fák, széttört burkolat, az eldugottabb helyeken orrfacsaró bűz, "bódébuhera", hajléktalanok. A turisták Budapest egyik legszebb pontján csupán átsietnek. Pedig nem kellene sok...

 

A park műholdképe. Jól látszik a meghatározó két tengely, amit az Andrássy-út képzeletbeli meghosszabbítása, illetve az evangélikus templom főhomlokzata jelöl ki.

A tér történetéről röviden annyit, hogy a Lipótváros kiépítésekor tömbkihagyással alakították ki az Erzsébet teret, vagyis a buszpályaudvartól nyugatra eső részt. A mai "gödör" helyén állt a Marokkói-udvar nevezetű épület. A korábbi vásárteret a XIX. század közepén parkosították, itt épült fel a német színház (Deutsches Stadttheater) ideiglenes épülete, majd a Nemzeti Szalon. A háborúban az udvar megsérült, ezért lebontották. A téren épült fel a magyar modern egyik legszínvonalasabb alkotása, a buszpályaudvar. Ehhez kapcsolódva a tömb helyén parkolót alakítottak ki. A szétlőtt Kálvin térről pedig a ide helyezték a Danubius-kutat. 1997-ben itt szándékozták felépíteni a Nemzeti Színházat. Az építkezést 1998-ban leállították, a már elkészült részekben alakították ki a mélygarázst és a mai Gödör klubot. 2001-re készült el a park, ami a Millenáris mellett az utóbbi idők egyik legszínvonalasabb kertépítészeti alakotása - volt, amíg hagyták így lepusztulni. Ehhez kapcsolódóan készült el a második ütem, vagyis a "régi tér" felújítása. Mindkét projekt tervezői azonosak: az építészeti terv a Firka studió, a kertépítészeti terv az S73  és az S-tér ( Balogh Péter István, Sándor Tamás, Kapás Enikő) munkája. De most nézzük a teret:

A park Bajcsy-Zsilinszky út felőli bejárata.

Ha a vízmedence nem lenne tele szeméttel és trutyival algával, akkor be lehetne látni a klubba. Megnyitásakor ez volt a tér egyik legnagyobb extrája.

A medence József Attila utca felőli oldalán állnak ezek az érdekes "valamik". Már nem emlékszem, hogy eredetileg hogy nézett ki, azt hiszem, vízarchitektúra volt. Mindenesetre elég szomorúan néznek ki...

A park főútvonalakra néző oldalai mentén "védőfalakat" alakítottak ki. A József Attila utca felé ostorfából (Celtis occidentalis)...

...a Bajcsy-Zsilinszky út felé pedig hársból (Tilia sp.), és tölgyből (Quercus sp.). (a hárs valószínűleg a kislevelűnek egy várostűrő fajtája, nem akarok hülyeséget mondani, ezért marad az "sp." :)

A sáv park felőli oldala. Esküszöm, hogy ez az alacsony támfal mészkővel volt burkolva. Azt a kifogást talán (?) el lehet fogadni, hogy nem számítottak ilyen "intenzív igénybevételre", de az már tényleg nevetséges, hogy évek óta nem sikerül pótolni.

A formatervezett lámpák sora mutatja, hogy ez egykor egy nagyon színvonalas park volt...

A "mell", vagyis Bencsik István Európa-szobra a park Deák tér felőli végén.

Természetesen itt is megjelent Demszkygrád egyik jelképe: a bódé. 

Eredetileg a park érdekes színfoltjai voltak a kocka alakúra nyírt gyertyánok (Carpinus betulus). Szerintem a megnyitás után évekig nem metszették ezeket, így mára csak valami elnagyolt, összenőtt és felkopaszodott "téglatesteket" nézhetünk. Szintén viszonylag új jelenség, hogy itt is megjelentek a teraszok.

Jól emlékszem, hogy az első években a klubhoz vezető attraktív lejárat sokkal jobban érvényesult. Padok a lépcsősor bal oldalán, valami vízarchitektúra is rémlik. Most viszont egy "kantin" foglalja el ezt az építészetileg rendkívül izgalmas részt.

A lépcsősort dinamikus vörösmészkő burkolat kíséri, ami olyan hatást kelt(ene), mintha valami törésvonal vezetne a gödörbe. Ez már nem látható, hiszen "trendi" (?), "csini" (?) valamikkel takarták el. Hát nem fantasztikus?

Úgy látszik az Erzsébet téren megvalósult a "társadalmi egyenlőség": hajléktalanok, füvező rasztások, deszkások és bölcsészek pihennek a kikopott gyepen. A "négyzetek" szökőkutak, valamikor vizet lövellnek...

"Művészetek", vagyis összetagelt és széttört pad a buszpályaudvar előtti sétányon.

A pályaudvar előtt húzódó sétány. A képen is látszik, hogy komoly burkolathibák vannak itt, a pályaudvar épülete pedig le van zárva. Viszont a sátány folytatódik a Hercegprímás utcában, egészen a Nemzeti Bank épületéig. Még a mögötte lévő Postatakarékpénztár teteje is látszik.

A már emlegetett buszpályaudvar, a Nyíri István-Lauber László páros leghíresebb alkotása 1948-ból (a másik-mondani sem kell-hogy a Kertészeti Egyetem "A" épülete:). Az épület szinte a balliberális kormányok kormányzásának szimbóluma: 2003-ban (!) nyitották volna meg az akkor felújított épületben a Dizájn Terminált . Az épület ma is üresen áll...

A pályaudvar mögött/előtt áll a város egyik legkedvesebb szobra, Horvay János Népdal című alkotása 1929-ből. Eredetileg a tér József Attila utca felőli végén állt, sokkal előnytelenebb helyen. A felújításkor helyezték át.

Az újjáalakított teret két tengely határozza meg:

Az egyik az evangélikus templomtól vezet át a téren...

 ... a másik az Andrássy út "folytatása"

A két tengelyből kiesik a Danubius-kút. Az a megoldás, hogy az eredeti helyén megtartott kutat kikerülik a tengelyek, szembeszáll minden historizálással, mégsem tiszteletlen.

A kutat 1883-ban állították fel a Kálvin téren, alkotói: Fessler Leo (szobrász) és Ybl Miklós (építész). A kutat a háborúban eltalálta egy gránát, 1955-ben faragta újjá Győry Dezső, ekkor állították fel a téren. Azt hiszem, "ő" Tisza. Nem az irónő, a folyó:)

A kút mellett egy igazi különlegesség áll, a perzsa selyemakác (Albizia julibrissin). A növény elég fagyérzékeny, de azért a városi teleket (olyan mínusz tíz fokig mondjuk) kibírja. Egész nyáron virágzik (a fa amúgy annyira különleges, hogy a Kertészeti Egyetemen alatt van a cigizőhely...)

A kút mögött pedig csodálatos japánakácok l(Sophora japonica) áthatók. Amennyire utálom az fehérakácot, annyira kedvelem a japánakácokat. Hát nem szépek?

A sétány végén "ízesül" a park a nemrég elkészült főutcához. Ennek tervezője is az S73 volt, ami azért is jó, mert így már jelentős felület készült el azonos elvek alapján, azonos anyagokból és részletmegoldásokkal.

A végén szokták megírni a tanulságot. Az Erzsébet tér tele van tanulsággal: hiába alakítják ki a legszebb parkot is akár, ha nincs megfelelő őrzés és fenntartás, mit sem ér az egész. Másrészt a park-minden látszat ellenére- sikerörténet: először itt létesült a városban valóban jó színvonalú köztér, és ez volt az első tér, ahol "fűre szabad volt lépni", igaz a használattal és a használókkal ma már nagyon sok a probléma.

A bejegyzés trackback címe:

https://taj-kert.blog.hu/api/trackback/id/tr262161894

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gödör klub 2010.11.06. 16:39:41

Helyszín: 1051 Bp., Erzsébet tér Látogatás: 2010. szeptember 1. 18:20-20:30 > Az igazi neve Erzsébet téri Kulturális Központ és Park! Amolyan zseb Central Park, vagy mi. Adatlap Elé...

Trackback: TájSZépítészek kiállítása városlakóknak 2010.09.06. 22:02:58

Mik azok a kiugróan izgalmas, vagy éppen sablonos jelek, amelyek meghatározzák ma Magyarország köztereit, parkjait? Mitől lesz emberibb és használhatóbb egy játszótér, egy családi ház zegzugos kertje, vagy kisebb-nagyobb települések díszkő-burkolatú kö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez már nem látható, hiszen "trendi" (?), "csini" (?) valamikkel takarták el. Hát nem fantasztikus? - ez zöld homlokzat volt valamikor (pár hónapja csinálták)

amúgy kéne neked egy növényes blog! :)
Annyira jó lenne, hogyha végre mondjuk az Index vagy akár bármelyik média ráugrana rendesen erre a témára, mint ahogy tett is már rá néhány hamvába halt kísérletet korábban és addig járna az egyelőre felfedetlen illetékesek nyakába, amíg megoldás születne erre az az egész témakörre.
Óriás kár lenne hagyni leamortizálódni ezt a részt, és szerintem jelenlegi használati szokásai mellett is hoz annyi hasznot a városnak, hogy valaki végre a magáénak érezze ezt a problémát
Szerintem a füveseket és a bicikliseket nem kéne összemosni, még akkor sem, ha van egy jókora átfedés a két csoport között! Az, hogy az Erzsébet teret tönkretevő csürhében szép számmal vannak kerékpáron érkezők, csak annyit jelent, hogy megnőtt a biciklivel közlekedők száma. Ezeket én nem sorolnám a "biciklis szubkultúra" képviselői közé.
Viszont igazán készíthetnél képet éjszaka is a környékről, amikor megjelennek azok, akik ilyen undorító módon tönkretették kb. két év alatt a Gödör környékét...
Egy baj van vele.

Koszos, rendetlen.

Tudom hogy szegénység van, de úgy lehet egy parkot rendbe tenni, ha állandóan dolgoznak rajta.
Takarítás, szemétszedés, locsolás, stb.

Továbbá, az állandó jelenlét segíthet a graffitis barmok ellen is...
A jelenlegi széttöredezett, úthibás, letört szélű, megrepedt stb állapot inkább a sok mekk-elek kivitelező kft hibája, akik 3 hónapra előre tervezték a használhatóságot.
a víz meg jobb is ha algás, különben abban fürdene mindenki.
itt a "Nemzet Szinháza" lenne, ha a blogíró kenyéradó gazdája nem fúrja meg a 4-es metroval együtt, amit töredékpénzből felépülve már régen használhatnánk, és nem kellett volna peremterületre vinni a nemzetit, ami méltatlan egy ország 1.sz. szinházához. Most lehet örgöngeni, fröcskölödni, itt a pálya, én elhuzok dolgozni.
valóban kár lenne veszni hagyni a parkot, de nehogy már az legyen a fő probléma, hogy sikere van a területnek, használják azt... több wc-vel és szemetessel talán könnyebb lenne kézben tartani az állapotokat. A firkáló seggfejekkel nem tudom, mit lehetne kezdeni, de a parkot egyszerűen csak élvezni akaró fiatalokat nem kéne elzavarni. A fenntartó részéről egy nagy adag karbantartás, a látogatók részéről kicsit több környezettudatosság-odafigyelés kell, és egy fasza közösségi tér lesz belőle! :)
Az én fiam nem fog tag-elni. Enyyi.
Javaslom, hogy kerítsék be az egész területet egy szép, dizájnos, de magas és tömör kerítéssel. Azon belül ezek az igénytelen barmok kedvük szerint összegraffitizhetnének és szétverhetnének mindent, szívhatnák kedvükre a húgyszagot (is), fetrenghetnének a szemétben - mindenből azonban a Vörösmarty térről a Bazilika felé (vagy vissza) tartó külföldi túristák nem látnának semmit. Ez mindenkinek jó lenne. A fiatalok csinálhatnák azt, amit eddig, a maradi és a "kor szavát" nem értő többségnek meg nem kellene szégyenkeznie a fennálló állapotok miatt.
A firkáló köcsögök kezeit szilánkosra kéne törni, és az arcukkal lemosni azt a sok fost, amit odamázolnak!
A gazdátlanság az oka. Én pl nem értem a Gödör klub üzemeltetőit, miért nem tudnak pár biztonsági őrt felvenni, plusz 2 fő takarítót.
csatlakoznék előttem szólóhoz: nem kéne a füveseket-bicikliseket összemosni, és ha már össze vannak mosva az nem egyenlő azzal hogy lelaknak egy parkot.

amúgy a homlokzatot derék forradalmárjaink törték le, abból készítettek marokfegyvert a rendőrök ellen

és itt sírsz, ahelyett hogy örülnél hogy van végre egy park amit használnak a pestiek és közösségi életet élnek. mert ettől polgár a polgár
@tomarill: "A firkáló köcsögök kezeit"

Par biztonsagi őr, egy-két sétáló rendőr kell...vagyis, hogy a rendőrök szóljanak is, ne csak alljanak ott, ahogy szoktak (néha)...
@mangorlo: "homlokzatot derék forradalmárjaink törték le"

Ez nem igaz. Evek ota le van bontva, a deszkasok kezdtek meg 4-5 eve...
@brlv24: na jó a deszkásokat én se szeretem, úgyhogy legyen. de azért a forradalmárok is segítettek, egyik este épp melóztam lenn a gödörben amikor volt hiszti márc 15 -én, felmentem megnézni onnan tudom. ott törték a lapokat le a derék elnyomott ifjak
Én fel nem bírom fogni, hogy miért nem lehet foglalkoztatni két nyugdíjast teljes állásban, hogy ott sertepertéljenek, szemetet szedjenek (ha már az ifjak nem képesek rá), kertészkedjenek, nyírjanak, sepregessenek. Olyan parkőr félére gondolok, két ember bére járulékokkal együtt kijönne havi 300 ezerből, nem igaz, hogy a Gödör Clubból nem lehet kipréselni ennyit, vagy az önkormányzat nem tud lecsípni máshonnan ennyit. Az is botrányos, hogy nincs ott egy normális klotyó, ha már így alakult, hogy a tér piknik-placcá vált dísztér helyett (ami egyébként üdítő színfolt és turista-attrakció is lehetne, ha nem olyan lenne amilyen), akkor arra is lehetne találni némi pénzt, hogy legalább 2-2 kultúrált nyilvánosvécé is legyen a közelben (nem pedig bűzöldő, ocsmány, lelakatolt toi-toi), ott van pl a bazilika sarkánál egy nagyon ízléses automata toalett, olyan lehetne a térnél is. Az is szégyen, hogy a lerugdosott díszköveket nem pótolták, tudom én, hogy pályázat, 5 alvállalkozó, a végén meg 10 milliós számla, de miért nem lehet egy tisztviselőt megbízni, hogy kerítsen egy műkövest, és két melóssal egy nap alatt pótolja a hiányzó elemeket egymillából? Sose lesz itt már semmi.
@brlv24: én egyébként emlékszem, amikor olyan 2003-2004 környékén osztálytársammal át akartunk menni gördeszkával a téren, és odajött egy biztonsági őr (!), hogy ez magánterület (akkor egyébként a "régi tér" még nem is volt megcsinálva), és hogy menjünk ki (vagy legalábbis ne gördeszkázzunk). Akkor ezen kicsit kiakadtunk, ma már azt mondom, bár így lenne most is. Mert gondolom azóta a tulajdonviszonyok megváltoztak, és azóta jól tönkretették a gördeszkások (is) a burkolatot. És persze most már a régi biztonsági őrös megoldás sem működne, hiszen azóta már mindenki "odaszokott"...
[Ezzel együtt (bár ez nem ide tartozik tudom) én azt mondom, hogy egy rendes skate-park is nagyon hiányzik ebbe a városba, pedig nem kéne sokat rákölteni, és mégsem menne tönkre az Erzsébet tér/Hősök tere, meg sok más hely.]
@shitgun: gödör ha jól tudom cirkáltatja a biztonségi őreit, de azt hiszem a fű már nem az övé hanem önkormányzati terület
Első körben sztem azt a sok gördeszkás, bmx-es, ugrabugra bringás kis tahót kellene kitakarítani onnan. A burkolatok letöréséért 90%ban ők tehetnek. A Gödörnek jobban rá kellene mennie a parkfelügyeletre, nem a lenti biztőröket kellene felzavarni a több100 fős fetrengő emberek közé vagy ha igen, akkor nagyobb létszámban.
Az egész Gödör klub egy félbehagyott dolog. A legtöbb belső tere tátong az ürességtől.
Manapság már le sem megyek, okádék az egész.
Az a jó ar Erzsébet térben, hogy igazi városi térként tud működni...

Pl mi lejárunk táncolni, a "közterület rendeltetés szerű használatata" keretei közt:

www.facebook.com/erzsebetterisalsa

A park rész szerintem jól rendben van a Gödör részt kéne felújítani már, úgy, hogy figyelembe veszik a felhasználást. Kiszolgáló létesítmények, üzemeltető személyzet, stb, stb...
@pytta: Egy időben volt kint gördeszkázni tilos tábla is, de aztán a deszkások elég hamar letépték, és ugratót csináltak belőle.

A biztonsági őrös megoldás igenis működik, ha megvan a kellő erély. Néhány elrettentő kártérítés után a skater-közösség ha nyilván köpködve és szabadságjogait sárba tiporva érezvén, de átszokna máshová.
@mangorlo: Azok nem valók semmire, gyakorlatilag cigizni mennek föl. Múlt hónapban kiültem fagyizni a medence mellé, volt ott két éneklő, félmeztelen hullarészeg hajléktalan, meg egy srác, aki színes kupakokat kerülgetett görkorival, mit gondolsz kit zavart el, és ki mellet ment el sunnyogva? Arra persze van eszük, hogy lent mórikálják magukat, meg a Gödör terszon, a hatszáz forintos sört ivókat ne engedjék be az épület vécéjébe fizetős koncertkor. Itt mindent lehet.
@Funkerman: pedig milyen jó kis punkfesztivál volt ott a minap:

www.godorklub.hu/program/2010/07/17

de alapvetően igazatok van, nagy lehetőségek vannak a gödörben de nem törődnek vele
A mobilommal 1-2 éve késztettem egy képet amit az látható hogy a deszkázás amortizálás az ott posztoló rendőrautó mellett történik. Mintha rájuk vigyázna, nehogy egy szatyros néni megtámadja szegény gyerekeket a banyatankjával.
kb. 2003-04 óta rengetegszer füveztem már a Gödörnél és bringázok is, még sem ejtettem 1 karcot se a parkon. Az utóbbi 2-3 évben elviselhetetlen a hely. Ha valamit betiltanék akkor az a gördeszkázás és természetesen folyamatos parkfelügyelet is kellene valamint köztéri wc-zésért és tagelésért bírság. Persze ez nem mentesíti a felelősöket a karbantartás hiányáért.

egyébként sztem az utóbbi 20 év legjobban sikerült városi parkjáról van szó!
a design terminal, ha jol emlekszem, iden tavasz ota uzemel... volt kiallitas, szakmai forumok, stb...
Azért azt elmesélhetné valaki, hogy azt a tócsát, ami a tér közepén virít (a mellette lévő tábla szerint valami térplasztikával, amit már rég elloptak), na azt vajon kik szokták rendszeresen teleszemetelni?
tetszik, ahogy az üres asztaloknál ülnek, és várják a csodát, ahelyett hogy fogyasztanának
Ezek a rohadt graffitisek, letörni a kezét mindegyiknek!
Tőlem dodekaéder alakúra gyúrt gyertyán is lehet hupilila lombbal, amíg olyan büdös az egész város, mint egy égett gumival teleszórt pöcegödör, és nem tudok egy kurva padra leülni anélkül, hogy ne fossak attól, hogy megszólít valaki, aki először cigit kér, aztán elvágja a torkom.
Senkit sem kellene kitiltani a térről. Ez egy városi köztér, annak minden velejárójával együtt. Egyszerűen karban kell tartani és rendszeresen (naponta) takarítani. Az ilyesmitől (is) élhető egy város. Attól, hogy vannak olyan közterei, ahová ki lehet ülni egy beszélgetésre, akár a fűbe, vagy a padra és nem zavar el onnan semelyik vendéglátó egység biztonsági őre sem. (lásd Eiffel tér)
Nem gondolom, hogy az lenne a megoldás, ha kitiltanánk onnan egyes csoportokat. Egy köztérről ne tiltsunk már, ki senkit, ha lehet! Egyiknek a bringás nem tetszik, másiknak a görkoris, harmadiknak a füvező(sic!) raszta, negyediknek a borozgató bölcsészek, ötödiknek a szerinte alul öltözött kisgyerekek (lásd szabadság téri szökőkút) és folytathatnám. Végül nem használhatná senki a teret.
A rongálóknak pedig büntetés jár, ezt szabályozza a btk.
szerintem meg egy ilyen térkőnek ki kell bírnia a nemsikerült trükkök sportját is (deszka).

a deszkások igenis hozzá tartoznak egy jó belvárosi térhez. a szőrmajom biztonsági őrök nem tartoznak hozzá meg a hajléktalanok.

ja, hogy a kivitelező az al-föl-oldalvállakozóival együtt a 235. cégét viszi csődbe, és nem számonkérhető? ja, hogy az igénytelen munkát átvette tőle valaki, amikor "kész" lett? és ki is fizette? hát ez már egy másik magyaros történet.

ezzel együtt véletlenül, nem szándékosan létrehozták az elmúlt 20 év legjobb terét Budapesten. nem sikerült elbaszni, pedig az lenne a tipikus.

aki meg a turistákat félti, az egyik este nézze meg a külföldi/m2 arányt a gödörnél.
Nem tom miért kell füves biciklizni, ballibsizni, és stb.
Egyrészt pl a kábitószer fogyasztás nem függ össze azzal, hogy valaki hogy használ egy közteret, másrészt a politikai nézetel se.
A teret nem a balibsik lakták le hanem a fiatalok, azt a helyzetett amiben így maradt a tér pedig az anno Fidesz kormány álitotta elő, persze a balib vezetés nem rendezte.

A gránittömbök meg 2006 oktober 23.-án kerültek le a Bajcsí felé néző részről, mondjuk az tényleg gáz indoklás volt, hogy azért nem potolták őket, mert letéphetik újra.

Szerintem az se baj, hogy belakják a teret, csak ehez kéne valami normarendszer és több ilyen tér, mert ez már nem bírja el a tömeget.
Épp mostanság jutott eszembe, hogy a megújult Calvin tér gyöngyszeme lehetne a Danubius kút.

Egyébként azt a mellet sosem értettem a téren.
Az 5. ker figyelmében ajánlom a 9. ker. példáját! A kerület rehabilitált részén parkőrség működik minden felújított parkban. Az eredmény tiszta és rendes parkok, ahol még a kerületi dohányzási tilalmat is be lehet tartani!
A parkőrség intézménye nem olcsó, de a töredékébe kerül egy teljes parkfelújításnak!
A 9. ker őrzött parkjaiban ismeretlen fogalom a grafiti, a részegeskedő hajléktalanok, a megrongált utcabútorok és stb.
Még egy dolog a 9. kerületből! Minden felújított parkban van egy Toy Toy vécé. Nem szép látvány, de nagyon hasznos és praktikus. Állandó budi szebb lenne, de az biztos sokkal drágább.
@dzsilla: elég barbár tett, az elég egy zöldhomlokzatot tenni
@Csabi.: na, az vicces lenne:D
@mangorlo: a kövek letörése már az átadás utáni években megtörtént, olyan 2004-5 körül. Azóta sem pótolták.
@img: nem, még nem nyitott meg, néha vannak rendezvények, de megint fel kell újítani (!) megnyitás előtt.
@weisz manfréd huba: a "gránittömbök" (amik nem gránitból vannak, és nem tömbök, hanem lapok:) már az átadás utáni években letörtek
@világoszöld: egyszer már épült egy színház Budapesten "peremterületen". Mindenki fel volt háborodva. A színházat ma is Vígszínháznak hívják:D
@F173: hasznos, főleg, ha bőrbetegséget akarsz kapni.
Szerintem betonozzuk le az egeszet, es legyen megint parkolo!
Nahát, nem is tudtam, hogy a sétányok pont így lettek megtervezve - ez nagyon ötletes! Még a Finta-féle irodaház is mintha a tengely vonalához igazodna.
MAR LE VAN AMORTIZALVA. Es a kovetkezo is le lesz...igenytelen emberek tomegei nem erdemelnenek mast, mint egy beton falansztert.
Nem messze onnan lakom, es inkabb atszaladok rajta, ha arra jarok, mintsem oda jarjak. Szegyenteljes, es felhaborito.
Elindult egy kezdeményezés.
Az SOS Budapest.
www.facebook.com/pages/SOS-Budapest/102997179744813
Fővárosunkban bolyongva sok olyan sebbel találkozunk, ami egy kis odafigyeléssel begyógyítható lenne. Itt a lehetőség, hogy felhívjuk rá a figyelmet és tegyünk is valamit a gyógyulásért.
Videózd vagy fotózd le!
Írd meg!
Hívjuk fel rá az illetékesek figyelmét, esetleg tegyük rendbe mi magunk!
@KÖKÉNYESI Gábor: feltétlenül muszáj ezt is a faszbúkon? :(
(sokat mászkálok a városban, szívesen beszállnék, de oda nem megyek)
@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Első körben ott. Aztán remélem rövidesen lesz önálló honlapja is a fővárosért tenniakarók közösségének.
Várunk szeretettel!
SOS Budapest
:-)
@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Itt is megalapítottunk egy közösséget.
Mindenkit várunk szeretettel!

kozossegek.inda.hu/sosbudapest/
Először is, szerintem nézz utána a tervezőknek! ugyanis ha jól tudom, nem szimplán az S73 tervezte, hanem egy hármas, amiben bár benne volt Pierre is, de mellette Sándor Tomi az S-tértől, és még Kapás Enikő.
A másik, hogy ott voltam éppen mikor fellították azokat a könyvespolcra hajazó valamiket a vörös/tardosi mészkő fal mellett.... nem találod ki mi az! zöld homlokzat, építésztanonc módra! Na jó, nem bántásból... de kiírtak építész karon (miért nem tájépítészetin, v kertészetin?) egy pályázatot, és ezek a nyertes pályaművek... "sokkal szebb", mint az eredeti, neeem??? és bele ültettek pár fűfélét és felálló szárú évelőket (szerintem azt se tudták miket)... igazán szomorú!(bár ez még a kisebb baj)
Jaaa, és állítólag azért X alakban van feltárva az Erzsébet tér, mert bár a tervezők csak egy átlós tengelyt akartak (a szélesebbiket), de az akkori V.kerületi főépítész követelte a másikat is,h kb. a kapun kilépve majdnem egyenesen juthasson el az irodájába (ezt B.Péter mesélte)
@*Anna: köszi, "vezető tervezőt" írtam, de kiegészítem.
Pr-akciónak lehet, hogy jó volt ez a "zöldhomlokzat", de eléggé tönkreteszi az eredeti koncepciót. Azon kívül gondolom, hamarosan eléggé leharcolják.
Nekünk is mesélt annó B.Péter erről, de én még a "legenda" nélküli részére emlékszem:) Vagyis az Andrássy-meghosszabbítására.
@aesculus: Ja :) az igaz, h több érv kell egy út/tengely kijelöléséhez!
szerintem pedig semminek sem volt jó ez az "zöldhomlokzat/zöldfal" mert nem az! arra jó, hogy egy design oldalon megjelenjen, mint könyvespolc-növénytartó együttese, de ide....
Az elmúlt években nagyon leromlott a tér állapota. Mostanában már nem nagyon szeretek oda járni. Azt hiszem, hogy a park romlásával a park közönsége is szarabb lett.(koldulnak, cigit kérnek, hajléktalanok üveget gyűjtenek stb.) Egyrészt nincs karban tartva, másrészt nincsenek közparkok Budapesten és ezért mindig túlzsúfolt ..
Utánlövés, de fontos infó a tér egykori történetéhez. A Nemzeti Szalont a hatvanas években bontották el, körülbelül olyan átlátszó indokokkal, mint a régi Nemzetit a Blaha Lujza téren. Az épület nagyjából a Danubius-kút előtti területen helyezkedett el, a kút pedig Budapest ostromáig a Kálvin téren állt. Mostani helyére csak tizenakárhány éve került, miután rekonstruálták a sok darabban meglévő kutat. Az egyik alak például a Kálvin téri oroszlános ház udvarán állt egymagában. A szomszédos Kisképzőből sokat jártunk be az udvarba rajzolni azt a szobrot.

A Nemzeti Szalonról:

budapestcity.uw.hu/11-egyeb/eltunt/Kioszk/index-hu.htm

A régi Kálvin tér, középen a Danubius-kúttal:

budapestrehabilitacioja.freeblog.hu/files/Calvin_ter.jpg
Elég kaotikus az élet a Gödör táján, de engem pont nem zavar, ha cigit kér egy csöves, vagy adok, vagy nem, aztán tovább is megy. De ez az álnok "kultúrafellegvár", ami bizonyos underground médiumok által erőltetetten rá lett húzva a Gödör környékére, sokkal gázabb. Lejár először is egy olyan réteg, aki direkt mutogatni megy magát, és másokat lenézni. Másodszor meg vannak a bringások, akik bringával érkeznek szétcsúszni, és ugyan ez már társadalmi kérdés, de checkolják egymás bringáját jó magyarosan, és ha nem elég jó a tiéd, kapod a pofavágást.

Másik meg:

Megint a Balkán. Hamisgyöngy a kutyaszar közepén. Ki van kiáltva a hely valami hihetetlenül lendületes fiatal értelmiségi találkozóhelynek, közben meg egy romlófélben lévő szar, ahol olyan elemi dolgokat sem lehet végigvinni pofavágás nélkül, mint pl. idegen társaságtól való öngyújtó-kölcsönkérés.
@G_P: valamint vannak bringások, akik félúton Budapest egyik végéből a másikba, szeretnének kicsit lepihenni, de nem mernek ráülni a mocskos padokra... :(
És akkor még nem beszéltem arról, hogy milyen hányingerkeltő az a tóféleség a tér közepén. :(
nemtudom, szerintem ez (Erzsébet-tér + Gödör) a Városliget mellett a legfontosabb rekreációs tér. márpedig ha ez a két park kiszolgálja a tágan értelmezett belváros komolyabb pihenési igényeit (mert persze lehet üldögélni egy foltnyi parkocskában is, csak hát a Klauzál tér pl. mégsem az az iszonyatos embermágnes, a IX. ker. parkjai meg egy inkább közudvarkák), akkor a parkőrség (aki nem elzavar, hanem felügyel: igyekszik megelőzni a rongálásokat, rongálás megtörténte után bevonja a rendőrséget ill. dokumentálja a károkat), a két (tömbben) nagyobb kapacitású WC(k) megépítése, meg egy nagygenerál aprópénz (hiszen megvettük vele egy nagy lakossággal és kiterjedéssel bíró "városrész" "boldogságát").
süti beállítások módosítása