A rózsáktól a gyomokig: Neuer Botanischer Garten, München
2011.10.26. 01:17
A rózsakert.
A München észak-nyugati részén elterülő Új Botanikus kertet a világ legnagyobb ilyen gyűjteményei között említik. Ezekben a leírásokban szokott lenni bizonyos túlzás, azonban ebben az esetben a dolog helytálló: a viszonylag kis területen (22 hektár-a Városliget 100 hektár) 14 000 (!) növényfajt gyűjtöttek össze németes alapossággal: a rózsáktól a gyomokig.
Mint minden egyetemi városban, úgy Münchenben is kialakítottak botanikus kertet a Nymphenburgi Kastély mellett. 1804 és 1814 között létesítették az Alter Botanischer Gartent a mai főpályaudvar mellett, a híres tájépítész Ludwig von Sckell tervei szerint. A kert száz év alatt kinőtte helyét, ezért 1909 és 1914 között kiépítették az új kertet (természetesen a régit sem zárták be). A gyűjtemény gyorsan fejlődött, többek között a kert támogató egyesülete révén. Annak tagja volt ugyanis Ernst von Siemens, milliomos fizikus-üzletember és műkedvelő botanikus (az alapító feltaláló fia). A képen egy tavirózsa (Nymphaea) hibrid látható.
Az egyetem Botanikai Intézete mögött kezdődik a gyűjtemény a díszudvaron elhelyezett egynyári-gyűjteménnyel. Kétféle csoportosításban helyezték el a növényeket:
...egyrészt faj szerint, mint a tátikákat (Antirrhinum majus)...
...másrész különböző fajú növények azonos színű fajtáit csoportosítva, így adva tippet arra, hogy mit ültessen az, aki-ebben az esetben-"kék kertre" vágyik.
A középső díszmedence környéke.
Egy-két tavirózsa-fajtát ide is telepítettek.
A kertben külön helyet kapott a dáliagyűjtemény. A képen csupán a fajták töredéke látható.
A díszudvar feletti teraszon helyezték el a rózsakertet. A látogatók sétálnak, a kertészek dolgoznak...
A kert díszkútja-ahogy az egész együttes- úgynevezett Reformarchitektur stílusú (a német szecesszió egyik ága).
A botanikai épülettel szemben helyezkedik el a kert hangulatos étterme. Amögött kezdődök a fészkesvirágúak (Asteraceae) gyűjteménye.
A gyűjtemény (bár jobb oldalt egy-két rózsa is befigyel), az angyalszobrok mögött pedig már ott a Coniferum, vagyis a fenyőgyűjtemény.
Részlet a gyűjteményből.
A fenyők alatt egy másik növénycsoport is helyett kapott: a Rhododendronokat is itt helyezték el. Mivel tavasz végén virágzanak a képek készítésekor (augusztus végén) csak a sötétzöld leveleiben lehetett gyönyörködni.
A fenyőgyűjtemény mögött fekszik a tó. Partja mentén különböző lápi és mocsári társulásokat mutatnak be (ez itt éppen a "Hochmoor").
A tó másik vége a sziklakertről nézve.
A sziklakert. Itt alakították ki az alpinumot, vagyis a havasi növények gyűjteményét is. Természetesen minden növényt gondosan kitábláztak.
Hirdetmények a "havasi növények szerelmeseinek"
Egy csodálatos növény az alpinum himalájai szekciójából. Sajnos pont ez nem volt kitáblázva...
Az alpinumtól a díszudvar felé található a címadó gyomgyűjtemény (!). Nem tudom, hogy csak direkt hagyták-e kinőni, de nem lennék meglepve, ha ez is egy gondosan elrendezett és telepített kertrész-e. Mindenesetre részletes magyarázó tábla mutatja be a gyomok és gyomtársulások ökológiai jelentőségét, illetve káros hatásait.
Visszatérve a díszkertbe: margitvirágok (Leucanthemum vulgare), és dísz-napraforgók (Helianthus annuus ssp.).
A díszkert másik oldalán található az ökonómbotanikai és a rendszertani gyűjtemény. Előbbiben gazdasági jelentőségük szerint csoportosítják a növényeket, így többek között a gabonaféléket...
... és a takarmánynövényeket.
A rendszertani gyűjteményben pedig családról-családra bemutatják a növényvilág nagy részét. A képen a Solanaceae, vagyis a burgonyafélék családja látható.
Két krumpli és káposzta között pedig megpihenhetünk a szecessziós pavilonban.
A rendszertani gyűjtemény mellett helyezkednek el az üvegházak-ezek a kert igazi nevezetességei:
Óvilági trópusok (Paleotropis)...
Újvilági trópusok (Neotropis)...
Mexikó...
Orchideák...
...tavirózsák...
...és végezetül a kaktuszgyűjtemény.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.