Temető, "nemzeti panteon", a főváros egyik legnagyobb zöldterülete, egy arborétum valamint egy nagyméretű szoborpark. A Kerepesi Temető (hivatalos nevén Fiumei úti Nemzeti Sírkert) igen összetett látványossága Budapestnek. Az 1847-ben megnyitott sírkertben két évvel később temettek először: az isaszegi csata elesett honvédjeit. Az első nevezetes halott 1855-ben Vörösmarty volt, majd következett Batthyány, Deák, Ganz Ábrahám... A köztemető jelleget 1886-ban szüntették meg, onnantól csak az "arra érdemes" személyek kaphattak itt sírhelyet-részben megvalósítva Széchenyi "Nemzeti Pantheon" gondolatát. A döntés során előképként a párizsi Père-Lachaise példáját követték (a temető részletes története itt olvasható).

 

A főbejáratról nyíló sétány mellett sorakoznak a Gerle Lajos tervezte árkádok (címlapkép). Az építmény mindkét oldalát a századfordulón készült nagyméretű sírok foglalják el.

Az árkádok végén egy-egy (vagyis a két oldalon összesen négy) kupolás sírbolt helyezkedik el. Az egyik mozaikját Kőrösfői Kriesch Aladár készítette, jól láthatóan Kalotaszeg ihletésében...

Szecessziós és historizáló síremlékek.

Alpár Ignác szarkofágját az általa tervezett épületek domborművei díszítik.

Jókai egyszerű sírt kért. Kérését az utókor megtartotta: az egyszerű sír köré építette fel a síremléket...

Ady sírja

A temetőben számos nagypolgári-polgári sír is található.

Az árkádsortól pár lépés a Batthyány-mauzóleum. A miniszterelnököt kivégzése után a pesti ferences templomban temették el álnéven, 1870-ben szállították át a Schikedanz Albert tervezte sírboltba.

A mauzóleummal szemben egy másik újratemetett miniszterelnök: Bethlen István sírja található. A Szovjetunióban börtönben meghalt politikusnak nincsenek meg a földi maradványai, az urnában a moszkvai Donszkoj-kolostor temetőjének földje van... A síremléket Almási Balázs tájépítész tervezte.

Innen pár lépésre található a Munkásmozgalmi Panteon (építész: Körner József). Az együttes 1985-ban készült el, a pilonokba, illetve az azelőtti sétány köré temették a munkásmozgalom alakjait: többek között Derkovits Gyulát, Schönherz Zoltánt, Szabó Ervint, Ságvári Endrét. A közelben található Kádár sírja is (2007-ban kifosztották).

Arany János bronzkoporsója. A sír fölé hajló kocsányos tölgyek (Quercus robur) a nevezetes margitszigetiek sarjai.

A Kossuth-mauzóleum. A sírépítményt 1909-ben emelték Gerster Kálmán tervei szerint.

A mauzóleum körül '48-as honvédsírok.

Antall József síremléke (Melocco Miklós). Szimbolikája számomra kicsit fura...

A Deák-mauzóleumot szintén Gerster tervezte. Az épületet 2004-ben újították fel.

A mauzóleumhoz csodálatos platánfasor (Platanus X hybrida) vezet.

Ez az érdekes sírkert az "ötvenhatos áldozatoknak" készült. A levert búzakalász alakú címer és a sírokon sorakozó csillagok viszont elárulják, hogy itt az "ellenforradalom" alatt meghalt "forradalmárok" nyugszanak. Akik viszont ellenforradalmárok voltak, hiszen a forradalom ellen harcoltak...

Ettől pár méterre a kertben eltemetett szabadságharcosok névtáblái.

Külön egység a művészparcella. Ahogy a képen látható, jól megfér itt egymás mellett Ybl Miklós és Paulay Ede sírja, de itt van eltemetve Munkácsy, Babits Mihály &Török Sophie, vagy éppen Móricz Zsigmond

József Attila síremléke (Bálványos Levente, Horváth Csaba)... 

A temetőben az előbbieken kívül természetesen óriási számú historizáló és szecessziós síremlék, szovjet katonai parcella és ötvenhatos "ellenforradalmi" síremlék is... de ezekről talán egy későbbi posztban.

A bejegyzés trackback címe:

https://taj-kert.blog.hu/api/trackback/id/tr972973288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Melocco-féle Antall József síremlék egyszerűen rettenetes.
@☉ ☾:
Az még hagyján, a Bethlen-síemlék meg egyenesen borzalmas. A munkásmozgalmi panteon (gondolom, Akropolisz után szabadon, LOL...) betontömbjei egyértelműen no comment...
Ellenben a Kossuth-mauzóleum igen tetszetős (na, az már inkább panteon).
sokat szoktam itt sétálni
meg más temetőkben is :)
mennyi itt egy négyzetméter? frankhitelre venném
Az éjszakai programok a legjobbak (Fülemülék éjszakája, Múzeumok Éjszakája): www.nemzetisirkert.hu/hirek.html
rég jártam ott. tán kinézek újra. bár temetőbe járni önként nemkissé bizarr hobbi :)
@városjáró: azért túlzás, hogy "járni". Egyszer kinéztünk, na :)
Meloccot szeretem, ez sem rossz, csak éppen egyáltalán nem illik Antall Józsefhez.
Az ötvenhatos áldozatok terület ellenben botrányosan gyenge és fantáziátlan!

Köszönöm az ízelítőt, megjött a kedvem, sose jártam arra még!
@városjáró: Én konkrétan még sose jártam itt, pedig hány éve tervezem. Mert valahol tényleg furcsa temetőbe járni, ha nincs ott családtag.
süti beállítások módosítása