"grillhúsok" és kocsisor: az Üllői út a csütörtök délutáni dugó idején

A legtöbb nagyvárosban az élet leginkább a belvárosi főútvonalak mentén zajlik: az "örökzöld" Champs-Elysées-n kívül elég belegondolni a berlini KuDamm, a frankfurti Kaiserstrasse vagy a New York-i sugárutak példájába. Egyik sem sétálóutca, mégis sikerült megtalálni az egyensúlyt a gépkocsiközlekedés és a kellemes nagyvárosi lét között. Funkciójuktól függően nagyáruházak, üzletek, kávéházi teraszok és jól megközelíthető kulturális intézmények találhatók ezeken az útvonalakon, ahol a járdák tele vannak sétálókkal, vásárlókkal.

A budapesti sugárutak "sorsa" a hetvenes-nyolcvanas években pecsételődött meg: a metróépítkezésekkel párhuzamosan ekkor szüntették meg a villamosközlekedést a Bajcsy-, Rákóczi- és Üllői utakon, hogy kialakíthassák a mai "városi autópályákat": 2X2 vagy 2X3 sáv, a lehető legkevesebb zebra, árkádosítás, keskeny járda... nem csoda, hogy ezeken az útvonalakon szabad akaratukból nem sokan sétálnak, az ott lévő üzletek az időközben megnyílt plázák miatt is bezártak. Miközben az egyes kerületekben pozitív folyamatok indultak el (Ráday utca, Liszt Ferenc tér), azalatt itt nem változott semmi. Pedig lehet, hogy a teraszoknak jobb helye lenne a Rákóczi úton, vagy a körúton, mint a szűk utcákban, amik eddig csendesebb lakóövezetek voltak.

 

A sorozat első részében az Üllői utat járjuk be, a Kálvin tértől a Nagyvárad térig:

Az Üllői út története során sosem tartozott az igazán "jó helyek" sorába. A város leghosszabb útját több értékes épület is szegélyezi, ezek valahogy mégis elszigetelődtek a környéktől és az út többi részéről. Bár ahogy ezen a képen látszik, azért jobban nézett ki, mint manapság. Kép forrása.

Rögtön a Kálvin térnél áll az egykori Fehér Páva fogadó épülete (Kasselik Ferenc, 1839). 2002-ben újították fel. Nyolc év alatt annyira nem is lett szürke...

Az út egyik legszebb épülete a kép közepén látható Arany-Sas udvar. Mint neve is mutatja, átjáróház a Baross utca felé. Vagyis lehetne...

Épp egy csapat nevető német lány jött ki a házból, így sikerült bejutnom az épületbe. Az udvarban üzletek befalazott nyomai láthatók.

Míg az útra egy "ízléses" portál néz (azért a sün aranyos:).

Az udvarral szemben lévő ház a Pesten igen ritka franciaerkélyekkel.

Ez a szerencsétlen ház elég rossz állapotban van. Kár, pedig Spiegel Frigyes tervezte, akinek egyik Izabella utcai épületét nemrég helyreállították.

Berlini hangulat...

A SOTE hármas főépületének középső tagja a szemben lévő parkból. Bár parknak csak túlzással lehetne nevezni ez a tűzfalakkal határolt gaztengert. Pedig a terület a belváros egyik legjobb tere lehetne, ha a határoló három épületet lebontanák. Egyik oldalról a fenti épület, másik oldalról az Iparművészeti határolná a parkot.

Az emlegetett múzeum. Szándékosan igyekeztem a legelőnytelenebb képet készíteni az épületről. Nem volt nehéz, mivel a környezete enyhén szólva előnytelen: 2X2 sáv+kanyarodósáv, irányjelző táblák, keskeny járdák. Ennyi erővel a Budaörsi úton is állhatna.

A körút sarkánál az út még inkább kiszélesedik: a kifelé tartó oldalon összesen már négy sáv van. Jobbra látható egy előnyös városképi beavatkozás a hatvanas évekből: a forradalomban szétlőtt épületeket lebontották, és a beépítési vonalat hátrahúzva egy kisebb teret alakítottak ki. Így a múzeum vizuálisan szinte a körút része is lett, és kialakult egy kisebb tér. Az külön dolog, hogy mint köztér nem nagyon működik... A kép jó részét Budapest egyik "elátkozott"" épülete, a Kilián laktanya uralja. A hatalmas épületnek csupán oldalhomlokzata néz a körútra, mivel építésekor ott még csak egy kis mellékutca húzódott.

Az aluljáróban. Eredetileg, itt a virágbolt helyén lehetett felmenni az egyik oldali villamosmegállóhoz...

Az út külső, szélesebb szakaszának kezdete. Egy metrómegállónyit áll a kocsisor...

A Kilián-laktanya udvara. Hild József tervei szerint épült, 1835-ben. Már régóta nem használja a Honvédség, jelenleg irodák, üzletek működnek a forradalom egyik fő színhelyén. Hogy mire lehetne használni a szikár épületet, kész rejtély.

Az Üllői48 irodaház 2007-ben épült Bolla Ákos és Littkei Csaba tervei szerint. Biztos sokan utálják de nekem nagyon tetszik ez a négyszer felhasított homlokzat. Az üvegházak közül a tetszetősebbek közé emeli ez a megoldás (elég nehéz dolog egyedivé tenni a mostani üvegépületeket).

 A főváros egyik kevésbé ismert, de építészetileg annál értékesebb egyházi épülete az Örökimádás templom. Aigner Sándor tervei szerint épült, 1908-ban. Ferenc József alapította, felesége emlékére, így ez egyike Budapest három egykori (nem hivatalos ) "királyi templomának" (a Mátyás-templom és a Bazilika mellett). A mögötte lévő két telken 2008-ban park létesült.

A Klinikák állomással szemben lévő foghíjtelek. Ide passzázsszerű kialakítást terveznek, a SOTE új épületéhez, ami a szomszéd tömböt foglalja el.

Mintha nem is az Üllőin lennénk. A sebészeti klinika 101 éves épülete. A Zeneakadémia tervezőinek, a Korb-Giergl párosnak alkotása az egész tömb. Ők tervezték a szegedi és a debreceni klinikai negyedet is.

A Ludovikával szembeni utcakép, nagyon szép, egyforma párkánymagasságú házakkal (bár vannak, akik unalmasnak tartják az egyforma párkánymagasságot).

Budapest egyik nagy kihasználatlan lehetősége, a Ludovika (1836, Pollack Mihály). Mint egy kastély, úgy áll az út parkosított teresedésén, mögötte az Orczy-kerttel, az egyik legszebb magyar "angolkerttel". Az együttes (amiből egyszer majd lesz egy külön poszt), a katonai emlékművek "szoborparkja".

A Ludovika és a Nagyvárad tér közötti sáv, parkoló autók és átépített katonai épületek sorával. Azt hiszem senki nem tiltakozna, ha az Orczy kertet "visszabővítenék" az útig.

Itt ér véget az utunk, Pecz Samu "fővárosi kislakásos bérházánál". Eddig tart a nagyvárosias beépítés, innentől az út szinte teljesen megváltozik:Tisztviselőtelep, Fradipálya, Népliget, József Attila Lakótelep, Wekerle, a lőrinci Zila kávéház a 452. szám alatt. Bár a Stromfeld laktanya a 805-ös szám alatt található...

Ezek szerint most vagyunk az út ötödénél, és mégis jó messzire vagyunk a vártól. Néha tényleg nagy ez a város...

A következő részekben a Bajcsy-Váci, Kossuth-Rákóczi és az Andrássy utat járjuk be.

A bejegyzés trackback címe:

https://taj-kert.blog.hu/api/trackback/id/tr912217490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Biztos, hogy a metró és a felszíni közlekedés megszüntetése okozza az elautópályásodást? Az Erzsébet királyné útja alatt nincs metró, kitűnő a felszíni tömegközlekedés, és mégis ugyanilyen lepusztult.
Az Üllői út lehetne a város fő ütőere, ehelyett egy elmeszesedett véna lett belőle. Csodálatos épületek, tisztelet a kivételnek, mind lepusztulva. Mint az egész város.
"A Ludovika és a Nagyvárad tér közötti sáv, parkoló autók és átépített katonai épületek sorával. Azt hiszem senki nem tiltakozna, ha az Orczy kertet "visszabővítenék" az útig."

csak azok emelnek fel a szavukat, akik nap-mint-nap ott teszik le az autojukat :)

onnan beljebb mar nincs nagyon ekkora egybefuggo parkolasi lehetoseg. talan ha az ures telkekre valaki olcso parkolohazat is rakna (pl a Klinikakkal szembeni ures telekre, hiszen ott a metroallomas), akkor javulna a helyzet
Érdekes, hogy az Astoriánál is egy virágbolt működik a villamoshoz vezető lépcső helyén :)
Az Arany-sas udvarban azok nem befalazott üzletek nyomai, hanem az utcafronton látható Munkaruházati bolt öltözői és raktárai. Mellesleg pont a Munkaruházat az, aki tönkretette az épületet (az öltözőket számos alkalommal eláztatták, rendbe persze soha nem hozták és szétázott a ház alapja, amit a lakók nem tudtak / tudnak rendbehozatni). Ott éltem 20+ évig. Szép ház volt.
Érdekes, hogy az Astoriánál is egy virágbolt működik a villamosfeljáró lépcső helyén :)

A Kilián laktanya kiváló lett volna "loft plázának" melyet most a Corvin-Szigony várospusztítása hajt végre.

A Ludovikát pedig emlékeim szerint a természettudományi múzeum "szállja" meg lassan, ami külön érdekesség, hogy emlékeim szerint az ELTE-TTK (itt) is működött.
A park helyén pedig emlékeim szerint szálló fog épülni, mely miatt egy épületet már lebontottak
Sok igazsága van a postnak.

Én a Kálvin téren dolgozom jópár éve, rendszeresen szoktam is sétálgatni erre-arra meló után feszkó ellen, de valahogy tényleg az van, hogy bármel más irány kézenfekvőbb, mint az Üllői...

Nem sok helyet tudok a városban, ahol olyan gyakran cserélődnének (olyan hamar tönkremennének) a boltok, mint itt.
Kár volt megszüntetni a villamosközlekedést, ez is egy jó példa arra, hogy a felszini tömegközlekedés felszámolása az autók korlátlan mértékben történő beengedése teljesen leépíthet egy utat/utcát.

Régen kispestről és erzsébetről villamossal lehetett eljutni egészen a Nagyvárad térig, mellesleg gyorsabban mint most busszal és átszállással a Határ-úton.
A villamosvonalak felhagyása az egyik legértelmetlenebb döntés volt. Most már visszaépítenék őket, csakhogy egyelőre sem pénz, sem lehetőség nincs rá. Kár értük.
Érdekes leírás volt szintén érdekes fotókkal. Elég gyakran járom majdnem végig az Üllői utat, de olyankor nem igazán az épületeket szoktam figyelni. Viszont néhány dologgal azért nem feltétlenül értek egyet. Nem hiszem, hogy azért "autópályásodott el", mert megszüntették a villamost, azt azért szüntették meg, mert miután megépült a metró, fölöslegessé vált. Az autóforgalom pedig mindenhol máshol is megnövekedett, nem csak erre az útra jellemző. És ahogy gergo írta, akik a Nagyvárad térnél parkolnak nap mint nap, azokat egész biztosan zavarná, ha megszűnne ez a lehetőség. Amihez azért én hozzátenném, hogy innen kifelé az Üllői út környékén elég sok ingyenes parkolási lehetőség van metróközelben, reggel 9-re viszont ezek is megtelnek. Sokan elmondták és leírták már előttem, hogy normális P+R parkolókra lenne szükség (sokkal többre és nagyobbra, mint ami pl. Kőbánya-Kispestnél van), meg színvonalasabb tömegközlekedésre. Ha ez meglenne nem csak itt, hanem sok más helyen is, akkor lehetne a Nagyvárad térnél parkolót parkosítani, meg akár a 2x3 sávos részen a külső sávok helyett zöldsávot létrehozni. De minderre jelenleg nulla esélyt látok.
Néhány éve volt valami próbálkozás az Üllői forgalomcsillapítására; le akarták zárni a szélső sávokat próbaképpen egy nyári időszakban, de a "népharag"(=bulvármédia) megakadályozta.
A Ludovika legutóbbi átépítésekor úgy alakították át az épület hátsó traktuást, hogy onnét elérhető legyen az Orczy-kert. Amire bőven ráférne a felújítás, kérdés lesz e belőle valami.

A szöveg tördelése kicsit elcsúszott.
@otapi: Önmagában a szélső sávok lezárása hülyeség is lenne ugyanúgy, mint a dugódíj bevezetése, egyiknek sem teremtették meg az előfeltételeit. Olyan ez, mint amikor az orvos nem a betegség forrását szünteti meg, hanem a tüneteket kezeli, aztán végül az intenzíven kötsz ki. :-/
Borzasztó szomorú lettem ettől a kiváló posttól. Annyi szépség és lehetőség van/lehetne ebben a városban.
Évekig dolgoztam az Üllői úttól itt leírt külső részétől 20 méterre az egyik keresztutcában, és a végére már "tiszta depis" lettem: biztos, hogy a pusztulat környezet jócskán közrejátszott ebben.
Nem tudom, mennyire baj, hogy nincs villamos, és nem is lenne ma már megfelelő alternatíva a metró helyett, de hogy az autók 80%-át ki kéne (és ki lehetne!!!) b...ni legalább a Nagykörúton belülről, az biztos!
Keskeny járdák az iparművészeti előtt? Teherautók KERESZTBE állnak rá a járdára amikor valami kiállítást hoznak, és még mindig simán elférnek a járókelők. Mindent lehet arra mondani, csak azt nem hogy keskeny.
A szimmetria uralja a járművek közlekedését. Ezen javaslok változtatást: városközpontba vezető sávok száma - a legalább három sávú közlekedést lehetővé tevő szélességű utakon - legyen 1 és a kivezető 2, és így tovább az ennél több sávos utaknál is.
A befelé kevesebb sáv a munkakezdés eltolását (7 és 9 óra között)is eredményezné, valamint a munkaidő végén hamarabb kiürülhetne a város.
Szinte naponta járok az Üllőin, de sosem néztem így szét. :)
Különben nálunk az Andrássy tölti be a KuDamm, Kaiserstrasse szerepét...
@otapi: népharag, bulvármédia? Inkább nevezzük józan észnek.
A legiszonyatosabb, legkárosabb, legprimitívebb dolog ez a magyar találmány, amit sávlezárásnak és mesterséges dugónak neveznek.
Tényleg, de halál komolyan mondom, hogy ilyet csak kezelésre szoruló fogyatékos ember gondolhat arra, hogy "csak úgy" elveszünk sávokat.

Feljebb pár kommenttel ott a megoldás: A villamos. Budapesten szétverték a villamoshálózatot, pedig nem is olyan nagyon rég, még olyan fasza volt, mint a bécsi. Ma már mindenhova buszok kellenek... Pesten sajnos, ha építenek egy metrót, ez azt jelenti, hogy a felszíni közlekedést megcsonkítják. Máshol viszont meghagyják. A metró sok embert gyorsan szállít nagyobb távolságra is. A villamos meg rövidebb távolságra viszi az embereket.

MINDENHOL elvehetnek sávokat egy plussz VILLAMOS javára. De csak úgy lezárni, az az idiotizmus csúcsa.

Bár egyébként a városvezetés is rájövöget lassan, hogy lehet, hogy tényleg jól jönnének azok a villamosvonalak, amiket bezártak, vagy lerövidítettek. Csakhát drága mulatság újra megnyitni és megcsinálni...Inkább veszünk pár környezetromboló buszt, hogy valamire el is menjen a pénz. 47-49 villamost is újra ki akarták vezetni a Nyugati pályaudvar környékéhez...Persze azt is visszamondták a kormánynegyed kinyírásával.
Budapest nagyon sok élhetőségi gondját megoldanák azok a villamosvonalak, amiket bezártak primitív módon, illetve még néhány el kellene. Ha ezek meglennének, beszélhetnénk forgalomcsillapításról, meg parkosításról, ahol lehet.
Én a fákat hiányolom a régmúlthoz képest.

A 13. kerületben több utcában is fásítottak az idén (több helyen pedig mzskátli tartó oszlopokat helyeztek el), 3-4 méteres fákat ültettek. Úgy tűnik, meg is maradnak.
Nem gondolom, hogy ez olyan hihetetlenül kötlséges, és sokkal élhetőbbé teszi a környezetet. Több ilyen programot Budapesten!
@sanche: A forgalomcsökkentés nem magyar találmány, máshol működik, itt ki sem lehetett próbálni. A Kálvin tér másik oldalán a Bástya utca és környékén az új forgalmi rend után egy hétig volt csak tömött dugó, de azóta valóban drasztikusan lecsökkent ott az (átmenő) forgalom. De, ez már nagyon off...

Villamossal egyetértek, vissza kellene hozni - bár az is elvenne ill. lelassítana egy-egy sávot, az nem gond? :)
@otapi: Valahol közlekedni is kell. Ha szűkítik az utat, nő a dugó, az emberek alternatív utakat keresnek. Mondjuk a mellékutcákon keresztül. Ahol persze nem cél az átmenőforgalom...
@otapi:
Nem kéne, hogy gond legyen. A pesti ember autó nélkül a p...ája alatt már létezni sem tud? Akármennyire is szar a BKV, én inkább azt választom, autóval be sem mernék menni a városba. Villamost, ahova lehet!
Lehet, hogy nem leszek népszerű, de szerintem egyértelműen a felszíni tömegközlekedés és az útszéli parkolás megszüntetése okozza ezt. Ahol lehet parkolni, ott gyalogosok mozognak és így megélnek a kis üzletek is. Ugyanez történt a Kossuth Lajos utcával és most a Múzeum körúttal.
Ez a Belváros tönkretétele és a birka lakosság plázákba terelése.
Miért kellene ide villamos????
Ott megy alatta a metró! Minek párhuzamosan a felszínre villamos? Ez most egy vicc? Aztán nyújorki stílusban
még lábakon álló magasvasutat is kellene
építeni végig?
@Selkath, Bloemfontein díszpolgára: Magyar ember autoval AJTOIG megy, ha kozvetlenul nincs az ajto mellett hely akkor addig koroz amig lesz. Gyalog 100metert se. Igy nem csoda ha olyan a varos mint egy autopalya csomopont.

Amugy Budapesten (illetve inkabb Pesten meg Buda Duna kozeli reszen egyszeruen nem jo setalgatni. Max Dunapart nehany helyen es Vaci utca kornyeke esetleg Andrassy ut. Kulonben vagy durvan forgalmas vagy olyan szinten le van pusztulva minden masodik haz hogy vizualisan elmegy tole az ember kedve.

A koruton belul minden utcat setalova kellene tenni kiveve a hidakra vezetoket es a kiskorutat. Ezenkivul max villamos maradjon.

Raday utcan meg mindig jar a busz? Eleg vicces hogy leulsz sorozni vagy kavezni es megall melletted fejmagassagban egy kipufogo es arra var hogy kinyiljon az az oszlop, gondolom azt az egy buszjaratot lehetetlen lett volna masmerre terelni.
@SilentSound: Igazad van, kivéve az orvosos részt. A nyugati orvoslás mindig is tünetkezelésből állt.
@xstranger: Lakjál te olyan környéken, ahová nem lehet autóval behajtani. Gondolom, nem sűrűn szoktál bevásárolni.
Jó bejegyzés és külön köszönet érte a szerzőnek, hogy észrevette azt, hogy bizony ezek a széles utak valójában autópályák a városon belül. Azt egyébként egyszerűen nem tudom felfogni, hogy honnan jött ez a 2*3-4 sávos útkoncepció Budapest belterületén. A világ legnagyobb hülyesége, mert ahova ilyen széles utat építenek, oda bevonzzák a forgalmat, ami egy akkora és olyan városba mint Budapest, kész öngyilkosság. Pár éve volt egy forgalommérés a Hungária-Thököly kereszteződésében, amikoris 70.000 (!) autót számoltak meg / nap. Borzalmas számadat. Egyébként szíves figyelmébe ajánlom a szerzőnek a Hungária körutat is. Na az aztán egy kész rémálom. Ugyan túl sok építészeti remekkel nem büszkélkedhet, de az állatorvosi ló esete minden tekintetben. Ezen az úton jár a villamos, de ne higgye senki, hogy ez olyan nagy áldás. Rezeg-remeg minden ház és még zajos is, ráadásul csak egy kocsi forduljon keresztbe a síneken és vége a felszíni tömegközlekedésnek egy darabig. Természetesen ez a malőr rendszerint főműsoridőben esik meg egy olyan úton, ahol semmi más tömegközlekedési lehetőség nincs. Nem mondom, rövid táv átszelésére jó a tuja is, de arra, amire az 1-est akarják használni, illetve használják nem. A metró, vagy urambocsá egy kis földalatti jellegű valami lenne a valódi megoldás és persze utána Hungária jelentős keskenyítése, parkolási lehetőségekkel együtt (P+R)...
egy csapat nemet lany jon ki a kapun, Te meg bemesz azon??? Bazzz... lúúúúúzer! :)))

Amugy a poszt uberkiraly!!!

De az Ulloi Uti Fák-at kihagytad :P
Érdekes feladat lenne egyszer rendbe tenni az Üllői utat! Ehhez kellene (szerintem) egy olyan főpolgármester, aki képes "komplex rendszerekben" gondolkodni... De inkább nem politizálok itt.:-)

Olvasva a posztot, előmászott belőlem az építész és "mint lehetőséget" kezdtem nézni a környéket - remélem, lesz még olyan időszak, amikor "csak építész" lehetek végre!

Gratulálok!!!
@ehja:
Azért, mert a metró nem igazán alkalmas rövid távú utazásra a mozgólépcsőzés és a hosszú megállókiosztás miatt, ezért aztán az utasok inkább végigszáguldanak az Üllői alatt (meg az autósok rajta), ahelyett, hogy ott élnék az életüket. Épp ezt jelenti az "elautópályásodás", amiről a cikk szól. Amit persze lehet vitatni, hogy káros jelenség-e, szerintem mindenesetre tényleg rontja a város élhetőségét.

Egyébként meg Fricibának is igaza van, a parkolási lehetőségek megszűntetése is ugyanabba az irányba visz, mint a villamos megszűntetése: a környék csak áthaladásra lesz alkalmas, úticélként meg nem tölti be a funkcióját. Én villamost ÉS parkolósávot is létesítenék, köztük 1 átmenő sávval.

Arra az érvre pedig, hogy közlekedni is kell: igen, de nem mindenkinek autóval egy ilyen zsúfolt városban. Persze nyilván ennek feltételei vannak:
1) a városon átmenő forgalom elterelése a külső gyűrűkre (a lehető legnagyobb baromság volt anno az Erzsébet híd szélesebb újjáépítésével a Hegyalja-Rákóczi tengelyre zúdítani az egész átmenőforgalmat, ahelyett hogy az M0-t építették volna már akkor, aminek a tervei akkoriban úgy 25 éve, a 30-as évek óta készen voltak...)
2) a városba bejövőknek normális tömegközlekedés, nagy (és INGYENES) parkolókkal a városszéleken és az agglomeráció vasútállomásainál, valamint a tömegközlekedés HÁLÓZATba szervezése a jelenlegi főirányos-elosztópontos szisztéma helyett, és önmagában az se baj, ha vannak párhuzamosságok, mert két párhuzamos járat két különböző célt szolgálhat (pl. metró+villamos)
3) azoknak meg akiknek még így is muszáj kocsival bejönniük, mert pl. szállítanak valami cuccot, megfelelő parkolási lehetőségek biztosítása, ahogy azt már említettem az elején.
@plimplim: gyanitom a korgyuru megepiteset akartak meguszni olcson az elvtarsak. mert a forgalom az nott azzal nem tudsz mit csinalni.
@xstranger:
Valószínű ez a helyzet, mert metróépítésre amúgy is szükség volt, és erre hivatkozva aztán szét lehetett k...ni a felszínt, ami még mindig olcsóbb lehetett árkádosítással, aluljáróépítéssel, útépítéssel együtt, mint a körgyűrű. Csakhát ez iszonyat rövidlátó döntés volt, ami miatt még évtizedekig olyan lesz a város, mintha Bécset Los Angeles-szel keresztezték volna.

(Egyébként így a régi Erzsébet híd újjáépítését is megúszták, ami szintén elég drága lett volna, meg ideológiai okokból se akarták, a budai várpalotához hasonlóan, merhát milyen csicsás nagypolgári cucc az mán...)
@Gergő77: "Én villamost ÉS parkolósávot is létesítenék, köztük 1 átmenő sávval." pooontosan:), bár a külső szakaszon két forgalmi sáv mindig kell sajnos. A mellékelt Kaiserstrasse-t ábrázoló képen látszanak is a parkoló autók (ezért is gáz ötlet, hogy megszüntessék a körút parkolósávjait).
@plimplim: "Hungária-Thököly kereszteződésében, amikoris 70.000 (!) autót számoltak meg / nap"

Tehát addig nem lehet semmit kezdeni az utakkal, amíg ezt az autómennyiséget nem helyezik el. Egyrészt min 10000 kapacitású ingyenes (vagy bkv jeggyel/bérlettel ingyenes), biztonságos P+R parkoló, ahol a tömegközlekedés a parkolónál áll meg (max 5 perc séta, különben nem fogják használni), továbbá megfelelő elkerülő utak, és megfelelő tömegközlekedés. Ez metrónál pl közös peronos átszállást jelent, különben nem vonzó.

Egyébként Grazban a város széli parkolónál van olyan, hogy a villamos a parkoló mellett megy végig, és a különböző részlegekhez külön megállója van. Nálunk a P+R úgy néz ki, hogy van 100 hely, az megtelik, utána meg gyalogolhatsz sokat a közlekedésig. Hogy Örsön HÉV+metró összekötetlenségről ne is beszéljünk. Vagy 1-es villamos vége a Lágymányosi hídnál. Vagy a 4-es metró (ha valaha kész lesz) Kelenföldről indulása, agglomeráció helyett.
@magyar bucó: ha az Üllői kétszer 6 sávos lenne, akkor is lenne rajta dugó, mert a szűk keresztmetszet már most is a Nagykörút/Üllői kereszt, illetve a Kálvin tér (meg persze maga a belváros).

Az út szélén parkolás is elvenne egy-egy sávot a két oldalról, akkor is szűkülne az útpálya. A maradék szélső sávokat pedig lelassítanák a ki-be álló autók (lásd Nagykörút). Inkább parkolóházak, vagy mélygarázsok kellenének.
"Lakjál te olyan környéken, ahová nem lehet autóval behajtani. Gondolom, nem sűrűn szoktál bevásárolni."

Muszáj a nagy hipermarketekbe menni? A kisebb boltok vagy drágábbak, vagy kisebb a választék (SPAR, LIDL stb...), de a sok autózás elviszi az ezzel megspórolt pénzt, tehát az egyenleg 0! Nagybevásárlás elég havi 1-2 alkalommal. Máskor meg minek az autó bevásárolni?
@V8: Münchenben az autópálya-körgyűrűn kívül kiépítettek egy középső gyorsforgalmi utat kb. mintha itt a Hungáriát építenék át de.wikipedia.org/wiki/Bundesstra%C3%9Fe_2_R
Biztos szörnyű "veszekedés" lenne, ha ezt itthon megcsinálnák, de akkor a Hungárián belül még jobban lecsökkenne a forgalom, hiszen Óbudáról "pillanatok" alatt el lehetne jutni kocsival mondjuk Csepelre.
@fesztiválozó: ÉN A LOVAKAT :)

de komolyra fordítva: nagy parkolóházakat, olcsóbb (relatíve) tömegközlekedést, szélesebb járdákat, fákat!
Sajnos a környék lakóközössége is sokszor akadálya a kulturált megjelenésnek, mely így taszítja a többieket. A templom valóban gyönyörű, érdemes látogatni!
@V8: gyanitom sok embernek eleg lenne ha a tomegkozlekedes kulturalt lenne, pl csoves vagy "hangos" nem szallhatna fel.
Igazából felesleges ezt az autókra fogni. Az egész belváros egy nagy fekália autóktól függetlenül. Attól hogy teszem azt nem lehet autóval bemenni valahová majd lesz pénz felújítani azt a sok-sok homlokzatot (és belsőrészt) amin még a II világháborús golyónyomok is rajta vannak ? És ahol felújítják az is hogy megy ? Pl. a Ferenciek terén már kb. a hatodik éve újítják fel a Jégbüfével szemben azt az épületet és ma is úgy néz ki mint amit bombatámadás ért.

Alapvetően az itt a baj, hogy pénz nincs felújításra. Ha egy-egy házat megvesz egy bank akkor azt rendbekapják, de a többi Balkán.
@aesculus: na ja!
érdemes megtekinteni ezt a képet, amit mutattál: de.wikipedia.org/w/index.php?title=Datei:Richard-Strauss-Strasse_Tunnel_Nord_2009-11.jpg&filetimestamp=20100225162905

összehasonlítva pl a kőbányai+hungária kereszttel... borzasztó, mennyire lepukkant, igénytelen. (de ha én nem kaszálom le a füvet, jön a bírság...)
@xstranger: Azért számít az utazási komfort is. Vicces, hogy a XVI. kerületből a XI.-be gyorsabban el tudok jutni autóval, mint tömegközlekedéssel (végig kötöttpályás). Az idő amúgy az átszállásoknál veszik el.

(Amúgy 90%-ban BKV-val járok így is.)
@Fricibá': Hehe! A kiskörúton eltűntek a parkolósávok, a parkoló autók már nem vesznek el helyet a járdából, így teraszok nyíltak, ahova kiülnek az emberek kávézni, beszélgetni. Élhetővé vált.
Akkor már ki lehetne használni az Alstom kocsik visszamondását(?), és felszíni közlekedésre is alkalmas kocsikat venni helyettük.

Az Örsnél a metró-hév összekötés evidens, és a négyes metrónak is csak akkor lenne értelme, ha legalább a Bosnyákig kivinnék, ez mehetne a felszínen, Kelenföldről valamint a hármas kökitől kimehetne a máv pályájára elővárosi vonatnak.
@V8: na varjunk az a varos ket ellentetes pontjan van, minnel messzebb mesz annal nagyobb a valoszinusege hogy gyorsabb autoval. Mondjuk gyanitom hogy nem ez a legnepszerubb utazasi vonal, aminek optimalisnak kellene lennie az a szelerol a belvarosba illetve a belvaros egyik vegebol a masikra.
@magyar bucó: Az ott lakóknak mind van behajtási engedélyük. De kérdezem én, minek autó a bevásárláshoz? Anélkül nem megy? pedig hány ember tud bevásárolni.
@Illyés Edith: Az Erzsébet királyné útja kint van a térkép szélén. Az Üllői út magából, a központból indul. Egészen más kategória.
@flimo13: illetve mar nem, mert vettek olyan kocsikat amik csak az egyik palyan mennek (asszem nincs felso aramszedojuk). Demszky azt mondta hogy a VEKE tul keson!! szolt. Erted egy nonprofit tarsasagnak kell szolnia hogy mit is kellene csinalni.

Amugy 10milliardba kerulne, ami csepp a 4es metro araban de ugye tul keson szoltak. Koncepciotlan ostoba bagazs.

4 es metro sinei direkt keresztben fognak allni Kelenfoldon a vasuti sinekre nehogy veletlenul ki lehessen majd egyszer vezetni a foldfelszin fole oket.
@Deszkás: Végül is, hány ember megél a dzsungelben is.
@xstranger: de épp azt mondom, hogy elvileg felbontják a szerződést, mert nem kapott tipusengedélyt. Az meg minimum két évet jelent megoldani a kérdést.
@xstranger: Meg nem kéne minden szerelvénynek kimennie a hév-pályára, a meglévőket akár a belső közlekedésre is lehetne használni.
@Fricibá': "Ahol lehet parkolni, ott gyalogosok mozognak és így megélnek a kis üzletek is."

Biztos?

Amíg autók parkoltak a most "Belváros új főutcája" névre keresztelt Kecskeméti-Petőfi-Bécsi-Októberhat utcák két oldalán, eszembe nem jutott volna ott sétálgatni. Amióta kitiltották onnan a fölösleges autókat, bármikor szívesen mászkálok arrafelé.
amúgy ez egészen Vecsésig tart...
az a minősíthetetlen, városkép-romboló,
korrupt engedélyező
balkáni front-side

anno decembál még egy földutcai tervhez is mellékelni köllött az uccaképet...

itt meg a mester-féle bagázs 50 évre elbaszta egy főútvonal (Vöröshadsereg útja) képét...

szánalmas
@magyar bucó: "Lakjál te olyan környéken, ahová nem lehet autóval behajtani. Gondolom, nem sűrűn szoktál bevásárolni. "

Nem sok olyan pontja van Budapestnek, ahova nem lehet behajtani. A mostanában terjedő süllyedőoszlopos megoldás pont arra jó, hogy aki ott lakik, az

Egyébként én nagyon szívesen laknék a Váci, vagy az Október 6. utcában, ha megveszed nekem az ottani 450-500.000 forintos négyzetméteráron kínált lakások valamelyikét. Cserébe nagyon szívesen felajánlom neked angyalföldi lakásomat, amelynek környékén kedvedre autókázhatsz, és még pláza meg teszkó is van a közelben :)
@Gery.Greyhound: ...pont arra jó, hogy aki ott lakik, az be tud hajtani, másnak pedig úgysincs keresnivalója autóval a belváros közepén.
@Gery.Greyhound: "Nem sok olyan pontja van Budapestnek, ahova nem lehet behajtani. A mostanában terjedő süllyedőoszlopos megoldás pont arra jó, hogy aki ott lakik, az "

befejezem a mondatodat: Az kis csuszopenzzel el tudja intezni hogy legyen neki engedelye. Vagy 100% kitiltasz mindenkit es akkor nyilvanvalo hogy aki ott van az tilosban jar, vagy kar a faradtsagert mert elobb utobb mindenki megtalalja a kiskapukat.
@Sadia: " emlékeim szerint az ELTE-TTK (itt) is működött."

Jól emlékszel, a földrajz tanszék volt ott.
@xstranger: Egy jó tömegközlekedés azt biztosítaná, hogy városon belül (legalábbis csúcsidőben) nagyobb átlagsebességet lehessen elérni az autónál.

Egyébként a HÉV-M2, M2-4,6, M2-49,47 mind eléggé jellemző és nagy forgalmú kapcsolat. Értelemszerűen ebből a HÉV-M2 az, ahol nagyon sokat lehetne hozni az utazási időn, a metró-villamos átszállással nyilván nem lehet mit kezdeni.

Egyébként egy konkrét számokat és alternatív terveket is tartalmazó tanulmány a HÉV-metró összekötésre: www.budapest16.hu/?q=node/5439
@midnight coder: Jócskán kevesebb, mint akik autó nélkül járnak vásárolni.
@Gery.Greyhound: Egyetértek. A parkolóhely arra jó, hogy az autós megpróbáljon pont ott megállni, ahova ment. Az ajtó előtt. És a parkolóhellyel a járdából vesz el területet, ahol lehetne sétálni.
@ehja: Ahogy aVáci úton, itt is hiányzik a felszíni tömegközlekedés.
A Keletitől az Astoriáig van párhuzamosan mindkettő, valahogy van élet a környéken, pedig " városi autópálya" is van.
A metró nagy tömegek nagy távolságra utaztatására van kitalálva, kivéve a 4-es játékmetró.
Az Üllőin, és a Vácin is kb 2-3 villamosmegállónyira van egy-egy metrómegálló. Az üzletek kipusztultak. A lakók még nem. Így adódik az, hogy egyszerűbb egy kilométerecskét gyalogolni, mint metróhoz gyalogolni, majd a metrótól gyalogolni a célig. pl. Vág utcától a Szakorvosi rendelőig, vagy a Fiastyúktól a Frangepán utcáig.

Az Üllőin akarnak valami változást, valószínűleg a forgalom rovására.
Fizetőparkolást akarnak bevezetni. Márpedig a Hungárián belüli szakaszán nem rémlik, hogy lenne szabályos megállási lehetőség.
A Kilián-laktanyából nem lehetne csinálni kollégiumot?
Az alaprajzi elrendezése ideális, jó a közlekedése is és még hiány is van kollégiumi helyekből :)
@aesculus: A bicikliparadicsom Amszterdamban is bent van a körgyűrű a városban. Kb. 30 km hosszú a kör, összeköt minden autópályát. Arányaiban (mert kb akkor, mint Debrecen, és másfél óra séta átlósan), kb a Nagy Lajos - Kőrösi Csoma - Határ út a megfelelője. Egész más lenne így átmenni a városon, mint az M0-ás 70 kilométerén.
@Deszkás: A kiskörúton épp a járdából csináltak parkolót, a Vámház körúti részen. Csak épp tizedannyit, mint amennyi előtte volt. Lett bringasáv, és így van hol "parkolni" a pénzszállítónak.

Hogy élhetőbb lett? Majd ha nem engednek be az új belvárosba, akkor is ezt fogod mondani? Nem nekünk épül-szépül.
@plimplim: "Pár éve volt egy forgalommérés a Hungária-Thököly kereszteződésében, amikoris 70.000 (!) autót számoltak meg / nap. Borzalmas számadat."
Szerintem napi hatszor érintem azt a kereszteződést. Általában a Hungárián, de amíg a Thököly járható volt, akkor még azon is. A Posta Járműtelepről kihajtó autók is sűrűn haladnak/tak arra.

Jelenleg van hazánkban 3 millió szgk, és 1,5 tgk. Az agglomerációból bejárókkal együtt kb 450-500 ezerre tehető a napi bent lévő autó, amiből elég sok szinte folyamatosan mozog egész nap. Áruterítés, karbantartás, csomagszállítás.
@aesculus: Moszkvában 2-3 év alatt építettek ilyen közbensö körgyűrüt, kb a budapesti M0-s méretben, plussz ott már 60 éve van körmetró!
@cso zsi: Engem nem kell, hogy beengedjen a belvárosba. Semmi dolgom nincs ott. Főleg nem autóval. A kiskörúton szeretek sétálni. Most már. Tényleg megkérdezném már, a pénzszállító autók hogyan mennek be a Váci utcába, Vagy a Rádayba?
@cso zsi: Egyébként szerinted kinek épül, szépül? Te nem mehetsz oda, vagy mi? Ugyan mond már meg, ki fogja kitiltani onnan a gyalogosokat?
@v2peti: Az általad említettek is nagy boltok. A kisboltok meg drágák és nincs választék. Ha olyan helyen laksz, ahová tilos behajtani, oda havi 1-2 alkalommal is tilos. Lehet cipekedni...
@otapi: Nagyon nem érted a dolgot...
Az máshol nem nagyon trend, hogy úgy zárják le a várost, hogy nem adnak alternatívát. Itt a bibi.
Gondolkodj már.. Csúcsidőben a sűrűn járó metró is bizony szó szerint totálisan megtelik. Ha azok az emberek nem kocsival járnának akik most igen, akkor mi lenne? Vagy egyáltalán ne is járjanak sehogy?

Úgyhogy igen, forgalomcsökkentés valóban létezik máshol, de azt sosem önmagában csinálják! Csak itt. Sajnos ez a mondatod bizonyítja, hogy nem érted a dolgot: "Villamossal egyetértek, vissza kellene hozni - bár az is elvenne ill. lelassítana egy-egy sávot, az nem gond? :)" Nem csak te nem, hanem sokan nem értik ugyanígy.
Nem, nem gond, mivel ez az _igazi_ forgalomcsökkentés.

De amúgy a forgalomcsökkentés legrosszabbik végét fogják meg. Budapest autósforgalmának egy vastag részét a városon kívül élők okozzák. Nincs bennem "idegengyűlölet" de elsőnek őket kéne visszafogni, fizetőssé tenni a behajtást. És ha pl Érd-Diósd-Budapest vonalban gondolkodunk, akkor ott a Camponánál van P+R parkoló is. Bizony egy metró is kéne és akkor tényleg lehet pénzes, akár ezer forintos behajtást is kifizettetni (értelemszerűen a Camponáig még ingyenes a bejutás, és a parkolás is). Ez lenne a legelső, ami kéne, mert, ha van olyan, hogy valakinek kevesebb joga van autóval járni a városba, sőt, esetleg pofátlanság, akkor azok pont ők. És nem kell haragudni a másikra, én megértem az elvet, hogy kiköltözik a zöldbe, és emellett a budapestet meg olyanná teszi, ami elől menekült. Nem velük van a gond, hanem a rendszerrel, ami ezt engedi.

És mellékesen jegyzem meg az olyanok, akik azt mondják, hogy gyalog is lehet bevásárolni, meg kocsival drágább...Azok gondolom egyedülélő hippik a belvárosban, ahol a kisbolt is akkora, mint egy teszkó és Lidl-nek hívják. 4-5 emberre bevásárolni már egészen más a szitu. Heti karton ásványvíz(ja igyál csapvizet..) nem mindegy, hogy négy átszállással cipeled hazáig és még a többi kaja, ami összességében "kisboltban" a háromszorosa lesz a nagy bolthoz képest. Még autóval is jobban megéri.

Egyébként pardon, én elítélem, hogy a belvárosban meg mindenhol az ottlakók is simán parkolhatnak és elfoglalhatják az utat egész nap. Más fizet rengeteg pénzt garázsért, nekik meg ingyen jár az út parkolásra?
Úgyhogy parkolóházak kellenének és a tartós parkolás kitiltása az utakról.

Úgyhogy ez az egész baromi összetett, hogy pl ezt az Üllői utat hogyan lehetne emberségessé tenni. Az tényleg katasztrofális, hogy autópálya van rajta, meg sok más helyen is. De az, hogy bevetünk pár sávot fűvel és csinálunk műdugót, azzal megtesszük az EGYETLEN lépést, amivel még rosszabbat tehetünk a várossal és az itt lakókkal. Az elsőnek új(és régi) villamos és trolivonalak építése, a város szélére jó tömegközlekedés(metrók, vagy hévek) és fizetős behajtás. Aztán lehet folytatni még...
Nagyon tetszik a poszt, a visszatekintő része is, illetve a véleménnyel is egyetértek, hogy a belvárosi autópályák élhetetlenné teszik a várost.

Tegnap értem haza Dublinból, ahol szvsz példásan oldották meg a kérdést. Ott a "fő utcába" ugyan van behajtás, azonban nagyon széles a járda, és díszburkolat van. Nem szüntették meg tehát totálisan a gépjárműforgalmat, de mégis kellemesen lehet sétálgatni és az ember közérzete is mindjárt jobb...
A másik érdekesség, hogy ott sehol se találkoztam dugóval. Se az utakon, se közlekedési eszközökön. A morálról nem is beszélve: Minden buszon egyetlen egy(!) ajtó van, ahol szépen türelmesen egyenként lehet - a sofőrnek köszönve - ki és beszállni. És senki se hőbörög, és nem állnak le az út közepén. (Hiába, ez egy másik világ)

Az átmenőforgalom fizetőssé tételével egyetértek. Miért kell a Bécs felől érkező és Románia irányába továbbmenőknek összebűzölni a várost? Már lassan teljesen kész lesz a gyűrű, tessék azt használni.

P+R, igen feltétlen szükséges. De az elszabott négyes metrót is csak egy újabb villamos és buszviszonylat lecserélésére akarják meghosszabbítani, ahelyett, hogy kivinnék az M1-M7-ig. A legnagyobb baj az szerintem, hogy a városvezetésnek egyáltalán nincs koncepciója húsz éve, és sodródik. Talán majd ősztől valami...
@sanche: Azt melyik hozzászólásomból olvastad ki, hogy zárják le a várost, egyéb hálózatfejlesztés nélkül?

A forgalomcsökkentés nem azt jelenti, hogy "lezárod" a várost - alapvetően az átmenőforgalmat hivatott blokkolni, de a (lecsökkent) célforgalom továbbra is megmarad. (Gy.k. az nem célforgalom, ha az Üllőin keresztül akarsz eljutni a Margit-körútra.)
Ehhez párhuzamosan kell egy használható tömegközlekedés, _városszéli_ parkolókkal az ingázók kedvéért. Valamint jó lenne, ha az M0 végre teljes lenne, és délen sem csak egy sávon menne át a teljes forgalom. A Egy-két sugaras gyorsforgalmi út is jó lenne a föld alatt, de ez Bp-n elég problémás a hőforrások és 200 éves közművek miatt.
Valahol viszont el kell kezdeni, mert akkor 100 év múlva se lesz semmi... Ebben teljesen egyetértek Rogánnal, hogy az egyéb infra csúszása ellenére mégis belevágott a Budapest Szíve programba. Ha nem tette volna, akkor buktuk volna a nem kevés EU-s pénzt és sose lenne javulás.
@sanche: "...a városon kívül élők okozzák. Nincs bennem "idegengyűlölet" de elsőnek őket kéne visszafogni, fizetőssé tenni a behajtást."
Amíg a munkalehetőség itt van a városban, és 50-100 kilométeres körzetben problémás, addig ne akarjuk megsarcolni azokat, akiknek még van munkájuk.
Ha nem szarták volna tele a várost irodaházakkal, hanem a körgyűrű tájékára épültek volna, vagy a soha meg nem épülő Kormányzati negyed, ami szintén jobb helyen lenne ott (esetleg Csepel északi csücskén), már 15-20000 emberrel/autóval kevesebb akarna bejönni a városba.
Azt is eldönthetné a városvezetés, hogy múzeumvárost, (háborús) filmstúdiót, vagy éjszakai szórakozónegyedet akar csinálni a (bel)városból. Hidunk kevés van, és így is egy-egy felújítás a 100 éves állapotot sírja vissza, miközben a város a többszörösére nőtt. Az Árpád híd az egyetlen, amit megszélesítettek. A Lánchidat le lehetne zárni, ha lenne alternatíva, mert csak hídból hiányzik vagy 5 db, és alagútból vagy 10.

@tothh: "Az átmenőforgalom fizetőssé tételével egyetértek. Miért kell a Bécs felől érkező és Románia irányába továbbmenőknek összebűzölni a várost? Már lassan teljesen kész lesz a gyűrű, tessék azt használni."
Ők pont elkerülik a várost, csak épp az M0 déli szakasza a mai napig alkalmatlan erre. Bécstől-Belgrádig itt van a legtöbb baleset, és sajnos nem csak a külföldi kamionosok okozzák. Ha ott történik valami, megáll az élet. Ők egyébként a pályadíjon kívül semmit nem fizetnek, mert épeszű ember a hazánkban nem tankol, és még a legkisebb autóval is el lehet menni határtól-határig.
Akikkel a "baj" van, azok, akik Szentendréről, vagy Dunakesziről jutnának el Érd-Budaörs környékére. De Monor-Pécel is idesorolható.
Ezekből az irányokból nagy áteresztőképességű utak vezetnek a városba, és a kiskörutat leszámítva, viszonylag gyorsan át is lehet jutni. Nappal is.
Cseppet sem mókás, ha 70 kilométert kell autózni 30 helyett.
A Flórián tértől a Mester utcáig három sávon lehet eljutni, ott leszűkül kettőre, mert a piros híd keskenyebb lett a tervezettnél. A végén egy kanyar, és egy hosszú kacskaringós út (aminek egy részét 12 év után megszélesítik), mert anno kilobbizták, hogy ne a Hamzsabégin menjen rá a forgalom a pályára, ami alig két kilométernyire lett volna úgy. Átgondolt, összehangolt tervezés nincs, mindenki a szomszéd kertjébe lapátolja a "szemetet". A főváros űbereli az egészet, mert a főutak viszont nem kerületi hatáskörbe tartoznak.
Baszhatjuk.
@d.j:
Na, megint egy fényevő!

Akkor te csak bizergáltasd a csakráidat, de remélem legalább a DPTa+IPV+HIB vakcinákat nem tiltod el a csimotáktól, még ha az a bóóóóórzacskó nyugoti orvosszörnyedelem is találta ki mindet és közel sem olyan ezoterikusak mint a "linószalv"-reszelék, szárított-őrölt tigrisfasza nomeg a medveepe.
@sanche: Azt magyarázd már meg nekem, hogy ha már a belvárosban is terjednek a Tesco expressek, akkor milyen átszállásról beszélünk? Gyalogosan elérhetővé váltak, max 1 járművel kell utazni. És mi az, hogy heti ásványvíz mennyiség? Nem elég 2 napra elegendőd megvenni egyszerre, amit haza is tud vinni gyalog? Nem kell minden nap bevásárolni, de a belvárosban lakva és ott dolgozva nem is kell mást csinálni, csak hazasétálva beugrani a boltba. Sosem értettem meg ezt a vásárlási mizériát, főképp nem a belvárosban, ahol szinte minden sarkon van már bolt. Szánalmas, ha valakinek a belvárosban autóval kell mennie bevásárolni.
@cso zsi: "Cseppet sem mókás, ha 70 kilométert kell autózni 30 helyett. "
Cseppet sem mókás 70km-t autózni 20-30 perc alatt, mint 30km-t 1-1,5 óra alatt.

Az elővárosokból való közlekedéssel az a baj, hogy kiköltöztek a belvárosban lakók, mert ott jobb a levegő, zöldben vannak, utána meg bejönnek autóval vonat helyett, lassabban érnek be, szennyezik a környezetet. Nem arról van szó, hogy azért fizessenek, mert messzire költöztek a munkahelytől, holott ugye költözhettek volna közelebb is, hanem azért fizessenek, mert szennyezik Budapest levegőjét, miközben ők nem itt laknak.
Hamzsabégi: Ne aggódj, az is meg fog épülni. Lehet ég lobbizni ellene, de valahol olvastam, hogy az az útépítés még mindig nem lefutott téma.
Üdv

Ha jól tudom a belváros autópályásítása azért történt meg, mert nem volt pénz akkoriban a körgyűrűre de a forgalmat valahogy kezelni kellett és még ez volt a legolcsóbb megoldás.

Egyébként jó poszt, öröm volt olvasni, főleg hogy évekig laktam a Lottó-házban a múzeum mellett. Véleményem szerint az alábbi dolgok férnének rá erre a városrészre:

1: Markusovszky-térből valódi parkot kellene varázsolni, úgy hogy a Kinizsi utcai épületeket el kellene bontani (szívem szerint még radikálisabb megoldásként a Múzeum mögötti házakat is - egyet-egyet - eldozerolnám, hogy kiszabadítsam az épületet)

2: Kilián laktanya szintén mehetne a levesbe és valami modern, csili-vili, lendületes épületet tudnék elképzelni a helyére, passzázsszerű utcafronttal, sok-sok üvegfelülettel ami nagyon faszán csillogna az esti forgalomban-fényekben, marha hangulatos lenne.

3: Ludovika környékén szintén kis tisztogatás illetve valahogy jelezni kellene,hogy nagyjából itt véget ér az Üllői eleje, egy új jellegzetes épülettel vagy nem tudom.

Illetve villamost vissza kellene állítani az Üllőin, illetve alaposan ki kellene szélesíteni a járdákat ami nem lenne nagy para, mert az Albert-stadion környékén megépítendő hatalmas parkolóház rengeteg kocsit elnyelne.
Jó kis cikk :-)

Az Orczyt lehetne úgy is szélesíteni, hogy alá mélygarázs kerül. A Kiliánból pedig szerintem 1956-os múzeumot kellene csinálni. Itt voltak Maléterék, mögötte van a Tűzoltó utca, vele szemben a Corvin köz, vagyis a forradalom legfontosabb helyei. Lehetne a klsszikus képpel indítani, a tankkal:

ftcbk.files.wordpress.com/2009/10/kilian_laktanya.jpg

(persze kissé hátrébb tolva, hogy ne zavarja a járdán közlekedést).

Az udvaron elférne egy csomó jármű, a beltérben meg lehetne múzeum, oda lehetne költöztetni az összes 56-os szövetség meg kutatóközpontot, stb.
@Deszkás: "a belvárosban lakva és ott dolgozva"
"kiköltöztek a belvárosban lakók, mert ott jobb a levegő, zöldben vannak, utána meg bejönnek"

Ezeken kívül vannak még a Hungária-gyűrűn kívül de Bp-n élők, és a Belvárosban alvó de a külvárosban dolgozó népek.
Azon a részen a tömegközlekedés sokmindennek nevezhető, csak nem kielégítőnek. 15-20 km-t nem nehéz megtenni "kis" városunkban, és nem mindegy, az milyen körülmények közt teszed meg naponta. Akik meg az autójukkal dolgoznak, azok 100 km fölött is hajtanak naponta. Sokan.
@cso zsi: Aki autóval dolgozik, az rendszerint nem a sajátjával. Pl én is. Azért van a céges autó a belvárosban, a cég telephelyén, hogy azzal közlekedjek, ha kell. Úgyis oda kell vissza is mennem. Munkahelyemre pedig a MÁV szolgáltatásával jutok be, mert én már majdnem az elővárosban dolgozom. Autóval legalább 20 perccel később érek be a munkahelyemre. Jobban is el tudom tölteni azt a 20 percet, mint sem hogy autóval járjak be a 20km-re lévő munkahelyemre. Ha a sok, még távolabb lakó is így tenne, csökkenhetne az autóforgalom. Egyébként mint látható, én is a Hungárián kívül lakom és nem mondanám azt, hogy olyan hű de szar lenne a tömegközlekedés errefelé. Csak jó szidni a BKV-t, hogy azt mondjam "trendi", miközben más (külföldi) nagyvárosokban közel sincs ilyen közlekedés.
@cso zsi: Egyébként nem értem a két idézetet tőlem. Vannak ilyen, meg olyan emberek is. És ha elolvasod, egy belvárosban lakó panaszkodott arra, hogyan viszi haza a bevásárolt holmijait, arra válaszoltam. Nem tudom, miért kevered bele abba a közlekedést és munkavállalást. Ha megy haza a belvárosban, biztos szembejön vele legalább 2-3 bolt, ahol vásárolhat és nem kell cipekednie.
A laktanya múzeummá alakítása nem is rossz ötlet-a baj csupán az, hogy irdatlan nagy, nem tudom, kell-e annak ekkora hely. Viszont meg lehetne úgy csinálni, mint a drezdai Bundeswehr-múzeumot: sebald.files.wordpress.com/2010/01/libeskind-dresden.jpg
kíváncsi lennék, mit szólnának egy ilyen tervhez:P
Az Üllői utat tartom a legautópályásabbnak a Váci út mellett.

A Nagykörút a legjobb, az hiába forgalmas, de üzleteek, kávézók vannak, és gyalogosok is.
A Rákóczi út egyel rosszabb, az Üllői út viszont már nem tartozik a klasszikus belvárosba. A Ráday utca és a Mikszáth tér környéke időközben belvárosiasodott, de önálló szigetként, a két területet elválasztő Üllői út nem.

Egyetértek sok mindennel a cikkben, de a realitásokat nézve, szerintem előbb a Rákóczi utat fogják belvárosiasítani és az Üllői úthoz később fognak hozzányúlni. Ugyanis a Rákóczi úttal ellentétben ez egy nemzetközi útvonal. Amúgy a Nagykörúton belüli szakaszán már korábban megcsinálták, amit itt javasolt valaki, hogy a befelé vezető sávokat egyre csökkentették, ha megnézitek, vannak ugyan kanyarodósávok, de csak 1 sáv visz be folyamatosan.
Az aktuális projekt a Baross utca torkolatának sétálóutcásítása, ha nem is pont az Üllői úton, de a környéken sokat fog dobni.
süti beállítások módosítása