Népszerű ajándék tél végén-inkább mást válasszunk. Forrás

 

A hóvirág (Galanthus) nemzetség 16 faja közül legismerebb a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis-utóbbi szó telet jelent). A nemzetség az amarilliszfélék (Amarylliaceae) családba tartozik, így legközelebbi rokonai többek között a nárciszok, klíviák és amarilliszek. Mint többi családtagja, ez is hagymával telel át, és már a tél végén virágzani kezd, egy száron egy lepelvirággal. Az alsó állású termők (amik a képen szépen látszanak) toktermést hoznak.

Ezen a botanikai rajzon a növény minden "alkatrésze" látszik. Az ötös számú "olivabogyó" a tok, a hatos számú annak a metszete. Forrás

Hóvággal borított erdő. A hagymás növények legtöbbje azért ilyenkor vegetál, mert csak ekkor kap fényt. Amint megtörténik a lombfakadás, "nyári álomba" merülnek. Forrás

Nem közismert, de a hóvirág gyógynövény is: az egyébként mérgező hagymája 0,1%-ban tartalmaz alkaloidokat, főként galantamint, ami a legújabb kutatások szerint az Alzheimer-kór és időskori mozgásszervi betegségek elleni gyógyszereknek lehet hatóanyaga.

A galantamin. Forrás

Magyarországon három hóvirágfaj él: a pompás, a redőslevelű, és a "sima", vagyis a kikeleti hóvirág. Ennek gyűjtése, szedése és ajándékozása vált rossz szokássá az országban (az egyik rádió reklámja szerint is klassz dolog a hóvirágszedés...). Emiatt az állomány eléggé lecsökkent, és degenerálódni is kezdett, mivel a szép és egészségesebb egyedek kelendőbbek. Ezt felismerve a Környezetvédelmi miniszérium 23/2005 (VIII. 31.) -es rendeletében a "természetvédelmi szempontból jelentős növényfajok" közé sorolta; és letépését szálanként 10 000 forinttal büntetni rendeli.

A bejegyzés trackback címe:

https://taj-kert.blog.hu/api/trackback/id/tr231793419

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: toms outlet 2013.04.20. 14:03:46

I think you have noted some very interesting details , thankyou for the post.

Trackback: sac louis vuitton 2013.04.19. 02:29:34

This is one awesome blog.Really thank you! Great.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Imádom a hóvirágot. Nagyon helyes a védettsége.
nagyon durva az a hóvirágos erdőalja :)
én ilyet még csak tőzikével láttam, hóvirággal soha sem
Nálunk a Szigetközben több ilyen erdő is van, nekünk természetes ez a látvány... egyelőre még.
Szép ez a hóvirágszőnyeg, hasonló ahhoz, amikor a Mecsekben virágzik a medvehagyma. Az egész erdő olyankor fokhagymaszagú. A legjobb ételek vele készíthetőek el, csak ne keverjétek össze a gyöngyvirággal, mert az mérgező.
Az a durva, hogy a mamókák árulják, nyögdíj kiegészítésként. Mérlegelniük kell, a hóvirág hal ki vagy a mamóka...
Igazán szép blog, csak egy a bibi vele: a kedves cikkíró nem gondol arra, hogy az ország minimum 3/4-én (szárazabb alföldi területek) a középhegységi lomberdők tavaszi geofiton aszpektusára (esetenként ligeterdőkre) jellemző hóvirág kizárólag kerti növényként található. Azt is tilos talán leszedni? A virágárusoknál sokfele látható hóvirág döntő többsége egészen biztosan nem a vadon élő egyedekből származik...
én azt nem értem, hogy mikor a saját kertembe ültetek...azzal miért nem csinálhatok bármit..ez nekem magas...
egyébként nincs szívem letépni csak úgy mondtam...

egyébként én "szabadban" még nem is láttam csak gondozott kertben...
egyébként akkor már adjuk cserépben(lehet ilyet?) mint hogy letépjük....
@volánrulz: Amit a saját kertedbe ültetsz, azzal azt csinálsz, amit akarsz. Nagyon sok védett növény egyben dísznövény is, amit metszenek, vágnak, akár kivágnak. pl. a tiszafa is védett, mégsem szállt rám a zöldhatóság, amikor megmetszettem egy tiszafát.
(arról nem is beszélve, hogy a kertben növő hóvirág minden bizonnyal valami nemesített fajta, még az sem biztos, hogy a G. nivalishoz tartozik). A természetes állományokat ne bolygassuk, a kertiekből viszont nyugodtan lehet csokrot kötni.
Az ember ilyen szempontbol olyan, mint a hörcsög, mindent gyülyteni es birtokolni akar. Nekem a termeszetes környezteben jobban tetszik, mint otthon az asztalon, hogy 3 nap utan kidobjam.
...soha nem láttam ilyet...tényleg nagyon szép a hóvirágos erdőalja...helyes a védettség...az utcai árusitásnál honnan lehet tudni, hogy kerti vagy természetes?
hóvirág=ártatlanság
nekem mindig ez az asszociáció jut róla eszembe
a tulipán mellett az egyik kedvenc virágom, de vázába csak az előbbit teszem, a hóvirág szerintem csak a természetes helyén mutat jól
@Lesley: erre én is gondoltam, de nem mertem leírni, mert féltem a nyugdíjas kommentelőktől:)
@~dá~: Ez egy angol honlapról van, mikor képeket kerestem több angol kastélykertet láttam, ami így néz ki tavasszal. @Unommáazegészet: jaj, a medvehagyma nagyon finom. A "császárban (kaiser)" lehet kapni medvehagymás sonkát, az állati jó.
@repens: a rendeletet pont azért hozták, mert a vadon élő populáció csökkenését és korcsosulását lehetett tapasztalni. Él vadon, de nem olyan mennyiségben, mint az angol képen. Ha nem védenék, lehet, hogy ennyi sem lenne.
@katácska!: majd a tulipánszezonban lesz poszt a Kertészeti Egyetem különleges tulipánjairól, majd nézz vissza:)
@nadivereb: köszi, megspóroltál egy kommentet:)
minden tiszteletem a védelmezőké, de nem lehetséges, hogy azok a hóvirágok, melyekkel az aluljárókban találkozunk, már nem az erdők mélyéről származnak, hanem valmelyik városszéli üvegházból?

kötözködö rohadék vagyok - tudom - de ha akár gyógynövény is lehet(ne) a hóvirág ám közben tilos leszedni, akkor nem mindegy?! :)))
@városjáró: lehet, de a rendelet direkt amiatt született, mert egyre kevesebb volt a vadon élő példány, meg egyre rosszabb minőségű.
Tényleg gyógynövény, de nem hiszem, hogy mamó otthon vonogatná ki az alkaloidákat a hagymákból, és készítene belőle házigyógyszert:DD Valószínűleg a gyógyszergyárak szintetikus úton állítják elő, vagy más-nem védett-hóvirágfajból.
@aesculus: én mondjuk eddig se szedtem, ezután se fogom. de ha kezembe nyomják nem jelentem fel az árusítóját.
Jó kis tájékozottsági társadalmi keresztmetszet ez a pár komment és az is látszik belőle, hogy a (fél)tájékoz(ott/lan)ság nem akadály az észosztás előtt. :D :S
A természetvédelemmel is átestünk a ló túlsó oldalára. Ma már minden tiltunk, és BÜNTETÜNK. Azzal, hogy leszedek pár szál virágot nem ártok a természetnek.
@Tüke:
Ja, csak, ha mindenki leszed egy pár szál virágot, annak az az eredménye, hogy egy idő után az a virág nem lesz.
Ahogy fent is olvashattad, mivel az erős, egészséges példányokat szedik le, és nem üvegházból, hanem gyakran tövestől kitépve az erdőből, ahol ingyen van, a gyengébbek fognak szaporodni, amik kevésbé ellenállóak, és ez megy tovább odáig, hogy kipusztul egy adott területen.
Ha szereted a virágot, akkor ültessél.

(Egyébként sztem a nénik a saját kertjükből szedik.)
A rendeletet nem azok miatt hozták, akik lecsippentettek pár szál virágot. Nálunk, Veszprém mellett, a csatári erdőben rengeteg volt, szinte kaszálni lehetett volna. Én is szedtem ott párszor régebben.
Az állomány azért kezdett csökkenni és azért maradtak meg a "csökevényesek", mert sok lökött nem leszedte, hanem hagymástól kitépte őket.
Ezért én is egyetértek azzal, hogy védik. Egyébként a kertem árnyékosabb részén nekem is van hóvirág, kétféle is.
A hóvirágot nem fenyegeti kipusztulás, az hagymás növény, és hagyma nélkül szokták szedni.
A hóvirág "védelméért" indított intézkedést a virágárusok lobbija indította, hogy tőlük vegyenek virágot az ingyenes hóvirág helyett.
Furcsállom a zöldek hozzáállását a hóvirággal kapcsolatban. Ahóvirágot szaporítani úgy lehet, ha már leszáradt alevele is, kiemelem földdel együtt, ahol nem egy hanem legalább 4 hagymát találunk, ha éppen nem 10-et. Attól függ, hány éve volt szétültetve. Ebből lehet megállapítani, ha letépjük óvatosan a virágját, azzal ahagyma nem sérül, hanem tovább szaporodik. Ezt egy elemistának is tudni kell. Az egész nem más, mint egyes fontos emberek, és főleg tudatlanok tullihegése. Jó lenne, aki ezt a büntetési törvényt jóváhagyta, visszaülne az általános iskola padjába, és megtanulná a gumós növények szaporodásáról szóló leckét. Ui. Az udvarom televan hóvirággal, és amikor nyílik, bátran letépem, és megajándékozom a hölgy ismerőseimet.
A hóvirág valóban hagymáról szaporodik. Azonban ha éveken át "lelegeljük" ugyanarról a hagymáról, akkor elgyengül, elsatnyul, mert a fotoszintézis nem megy végve a gumóban....

Nálunk nem védett, a piacon árulják. S nem termesztettet. (Nem a virágüzletek árulják...)
A Hóvirágrét olyan mint a képen látható. Mi attól vagyunk kiakadva, hogy az Unió nyomására nálunk is védetté akarják tenni. Pedig nálunk óriási az élőterülete. Olyan ez, mint a medvékkel. Azz Unióban védett, mi pedig nem merünk kimenni este kivinni a szemetett a kukázó medvéktől. Magyarországon nemzeti botrány lett, mert egy cég medveszalámit importált Romániából. Pedig papírja volt, róla, hogy importálta.
Szóval a védettség miatt is vannak túlkapások.
De ha Magyarországon fogy az állomány, akkor tenni kel valamit. Viszont meggondolandó, hogy a fogyás az embernek, vagy a klímaváltozásnak tulajdonírtható.
S ha kimegyek az erdöre , kiszedek 3 HAGYMÁS virágot,elviszem haza és elültetem ,hadd szaporodjon , mennyire büntethetnek ?
@Etelebaxi56: A fotoszintézis nem a hagymában (gumókban) megy végbe, hanem a levelekben. A geofitonok, ahogy nevük is mondja, "a földben élnek". Azaz, igen rövid ideig nyílnak. Ezért fontos, hogy ne tépjük le a leveleket, hogyha mégis szedünk. Sőt, elvileg még erősödik a hagyma, ugyanis nem kell a termést táplálja - csak annyi, hogy letépve a virágot a mag általi szaporodása lehetőségét is megszüntetem.

Viszont, hogy az állandó szedés kárt tesz neki, azt konkrétan láttam. Én is erdélyi vagyok és akár Kolozsvár körül is volt olyan hely, ahol még nem is olyan régen kaszálni lehetett. Viszont kirándulócsoportok annyira rájártak és szedték (levelestől), szatyorszámra, hogy a szó szoros értelmében kipusztították. Szedtek az egész családnak, szomszédságnak, azok rokonainak, ismerőseiknek - mert szép és "igénytelen" ajándék egy csokor tavaszhírnök.
Hogyha reklamáltam, hát a válasz pontosan az volt mint a fentiek többségének nézete
- a hagyma úgyis ott marad, arról majd kikél. Hasonlóan, mikor a farkasboroszlánt szedik, akkor azzal motiválják, hogy az orgonát is nyesik és attól szebben virágzik. Hát ez sem éppen így van, de most nem ez a téma.

A saját lelkiismeret-nyugtatás azzal, hogy majd a hagymáról újra kibujik, etetés. Tessék megjelölni a helyet (nem a kertben!), ahonnan leszedtük és járjunk utána.
Hát, konkrétan látom, hogy a Cérna -forrás völgyében, az Ördögfánál, most már, néhány év leforgása alatt, nem lehet kaszálni (bár, még van). Az utánunk jövők, pedig nem is fogják tudni, még elképzelni sem, hogy valaha milyen volt.
Nagyon helyes, hogy védik,-tiltják, de
valahogy szaporíthatnák és árulhatnák is
a hagymáját, mert sokan örülnének a
kertjükben a látványnak és így is megment-
hető....
Uram Istenem!

Nagy a Te állatkerted.

Természetesen az otthon lévő hóvirág büntetés nélkül leszedhető, de ha ez valakinek tényleg nem egyértelmű akkor nézzen utána a törvényrendelet szövegének (aki fórumozni tud annak hiszem hogy menni fog)

Az meg aki azt hiszi hogy azzal hogy leszed pár virágot azzal nem árt az meg gondolkodjon már egy kicsit. Ugyanis mennyi a pár szál 5, de kell 5 ismerősnek, és ha már 5-öt lehet miért ne lenne 10 minden hölgy ismerősnek, és ha már ott vagyok akkor lehet hogy nem csak az 5 legközelebbi hölgynek viszek hanem mondjuk 10-nek. Ugye milyen kis logikus okfejtés és máris leszedtem 100 szálat, és még vagy százan állnak mögöttem az erdőben, hopp az már 10000 szál. Így már elég soknak tűnik???

A hóvirág pont egy olyan igénytelen kis cucc amit bárki tudna a saját kertjében is nevelgetni ha tényleg a szépségéért szereti és tényleg a nők iránti tisztelet jegyében adja.

Az erdőből letépni az olyan mintha az szerintem olyan mintha erdőből lopnánk a karácsonyfát. Habár van aki ezt is megteszi.

A hóvirágárus nénike esete: ha naiv vagyok elhiszem hogy a saját kertjéből árulja, de rohadt nagy üzlet ipari mennyiségben lopni, felhozni kocsival majd szimpatikus kisnyugdíjas anyókákkal teríteni. Ha csak az utcai árusok fele csinálja illegálisan (és ez elég naiv közelítés) akkor csak 50% az esély hogy nem lopott virágot adunk.

Úgy gondolom hogy akkor fog majd itt változni a helyzet ha az emberekben ilyen kis morális kérdések fognak felmerülni, hogy jó-e illegális lopott virágot ajándékozni vagy sem. Jó-e kimutatni a szeretet amíg ócsóé van de ha 200ft-ot fizetni kell akkor inkább nem adunk semmit.

Ha Nőből lennél nem kérnék semmit attól akinek max 100ft-ot érek.
<>dá<>-nak.
Sopron,és környékén pedig olyan vastagon volt valamikor az erdőkben a gyöngyvirág,hogy nem tudtam úgy közélépni,hogy néhány tövet le ne tapossak!
@ééjjéé: hát látod azt már nem tudom - gyermekkori emlék, amikor rengeteget madarásztunk mindenfelé

viszont!
most hétvégén Alcsúton még nagyon megy a hóvirág-téma, érdemes megnézni biztos szép lehet: www.alcsutiarboretum.hu/
Héderváron, Gy-M-S megyében van ilyen, gyönyörű, - és igenis legyen védett virág, - mivel az emberiség leszaggatja, kitépi, nem törődve azzal, hogy unokáink azt sem fogják tudni, hogy mi is az a hóvirág..Ha csak mindenki pár szálat tépdes, ugyanott vagyunk.. Hagyjuk ott, ahol van, -míg még van. Gyönyörködni ott is lehet benne, addig is a szabadban vagyunk, nem a szobában és nem az üvegvázába nézzük.
süti beállítások módosítása