A Népszínházzal kezdődött: a történelmi Magyarország hatodik színházát (1854), ami valóban rossz állapotban volt, felújítás helyett, portikusza kivételével 2007-ben lebontották, és egy új színházépület létesült a telken. Kép forrása

A napokban megdöbbentő híreket lehetett hallani a Kárpát-medence egyik legszebb városából: a városvezetés 200 (!) belvárosi épület lebontását tervezi, hogy helyükre utakat, mélygarázst, plázát és új építésű társasházakat építsenek. A város vezetői között magyarok és szerbek is találhatók (az új polgármester koszovói szerb, a bontásokkal egyetértő Szabadkai Műemlékvédő Intézet (!) vezetője magyar), velük szemben állnak a városvédők és azok a szabadkaiak, akik régóta itt élnek (a város lakosainak jó része Koszovóból érkezett), és most Ceausescut emlegetik (innen a hatásvadász cím).

 

A város egyik legszebb szecessziós épülete a Raichle-palota. Szerencsére ez nincs veszélyben, sőt nem rég fel is újították. De Raichle másik épületét a városban már le is bontották. Raichle József Ferenc a századforduló érdekes életművésze-építésze volt. Dúsgazdag építési vállalkozó volt, de tervezett is. Munkássága csak két városra terjedt ki, Szegedre és Szabadkára. Előbbi helyen több meghatározó épületet tervezett (Gróf-palota, Móricz-ház). Annyira jómódú volt, hogy mindkét városban épített magának házat. Kép forrása

Szabadka jelképe, a városháza sem marad sértetlen: a tetőteret teljesen beépítik (pedig amint látható, ez nem egy "sima" tető), hogy irodákat alakítsanak ki, az udvart pedig lefedik, hogy "kereskedelmi és kulturális egységeket" alakítsanak ki. Az épületet a Komor Marcell-Jakab Dezső építészpáros tervezte, és mindössze két év (1908 és 1910) között épült fel. Akkoriban nem Szeged, hanem a hasonló adottságú Kecskemét volt a város nagy vetélytársa, a városháza is az ottanihoz hasonló, igaz, ennek van egy hatalmas tornya. Kép forrása.

Bármilyen megdöbbentő, városházával szembeni, a képen balra látható, 1927-ben épült bérpalota sorsa "bizonytalan". Ez az úgynevezett "C" tömb, ahol több házat is le karnak bontani. Kép forrása

A "D" tömb a városháza tornyából (előtte a "C" tömb). Itt tervezik a legnagyobb bontásokat: a templomot szinte körülbontják, a határoló utcákat kiszélesítik, és egy gészségügyi és egy rekreációs központot építenek. A bontás 23 századfordulós házat érint. A képen (egyelőre) látszik az alföldi városok egyik fő jellegzetessége: a szűk városközpontban nagyvárosias épületek, de egy-két tömbbel arrébb már következnek a zárt sorú egy-két szintes házak, nagy zöldfelületi aránnyal. Kép forrása.

A Raichle-palota mögött Mátyás király utcában tervezik a legnagyobb beruházást: a főtértől egy saroknyira lévő utcába, a palotával szomszédos "E" tömb helyére egy 40 000 négyzetméteres plázát terveznek építeni. Csak összehasonlításként: az Allee 46 000 négyzetméteres... Két házat, a 11-es francia, és a 13-as bécsi szecessziós lakóházat le is bontották már, de a Szabadkai Műemlékvédő Intézet vezetője, Vass Géza szerint: „Ez a két épület még ambientálisan sem képez semmilyen építészeti értéket. S mivel ide egy áruház és egy mélygarázs van tervezve, ennek a beépítését is megengedtük” Kép forrása

A "K" tömbben áll a város egykori  legendás szállodája, az  Arany bárány. A rendezési terven rózsaszín "lett", vagyis bontandó (!!!). Kép forrása

Szabadka nem csak a történelmi Magyarország, hanem egész Közép-Európa egyik legszebb városa. Kosztolányi és Csáth Géza regényei játszódnak azokon az utcákon, amiket most teljesen tönkre akarnak tenni. Amikor a Népszínházat lebontották, alig lehetett róla olvasni a magyar sajtóban. A mostani tervekről már több médium is írt, de egyelőre nincs nagy visszhangja a terveknek. Pedig nem ártana...

A bejegyzés trackback címe:

https://taj-kert.blog.hu/api/trackback/id/tr691948740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pénz beszél, kutya ugat. Örülök, hogy a magyar virtus sehol sem okoz csalódást. :-(
Paff, megdöbbentő, gyorsan rá is kérdeztem, és így igaz minden.
Azt persze nem értem miért kell a polgármesternél kiemelni, hogy koszovói szerb, az egy dolog ott született, de nem ott nőtt fel... namind1, szenzációhajhászás rulz (ezzel együtt én sem értek egyet, nagyon szeretem a szecessziós Szabadkát, kár érte :( )
Amikor ezeket az épületeket emelték 100 éve, akkor sem szaroztak, bontottak mindent, amit értek.
Nem vagyok szabadkai, magyarországi magyar vagyok, de több szál fűz Szabadkához. Én kedvelem Szabadkát, kedves kisvárosnak tartom, de a "Kárpát-medence egyik legszebb városa" kitétel talán túlzás -- szerencsére erős a mezőny :-)

Sajnálom, hogy térképet nem tettél fel a tervekről. A Városháza ráépítése és a környező utcák barmolása elég rémisztő, különösen annak a ismretében, hogy a szűk belső belváros körül bőven lehetne bontásra érdemes részeket találni, mondjuk a Pátriától a buszpályaudvar irányába, különös tekintettel a Vojvođanska bank székházára.

Még egy dolog: ez a "koszovói szerbezés" a magyar média által felfújt ügy. Valójában max néhány ezer lehet a frissen (99 után) érkezett menekültek száma Szabadkán. Hogy a polgármester velük együtt érkezett volna, azt nem tudom, de szerintem nem is lényeges. Ami viszont számíthat, az a _vidékiek_ beköltözése, ami minden szerbiai nagyvárosra jellemző.
A Délvidéken is a pénz beszél... Van az a pénz, amiért a Műemlékvédő kiadja az engedélyt, hogy lehet bontani... És sajnos nincs az a pénz, amiért sok épületet fel lehetne újítani.. Találni kelle valamilyen kompromisszumot, hogy az igazán értékesek megmaradjanak...
Mindenképpen szükség van a beruházásokra, amik munkahelyeket teremtenek, mert a munkanélküliség elképesztő méreteket ölt!
Hát igen, elég szomorú. Voltam párszor Szabadkán, plusz a régióból, Szegedről származom. Nagyon szép város, ugyanakkor látni kell azt, (aki már volt, tudja) hogy szinte semmilyen beruházás nincs jelen a városban. Voltam egy üzletközpontban, semmilyen üzletek és semmi ember. Infrastruktúra, rekreáció: nem tudom, volt-e valaki a szabadkai strandon, hát... :) Én még nem éltem akkor, de a 70-es évekre tudom tenni. Nem véletlen nagyon sok szabadkai és vajdasági magyar jár át Szegedre pl ruházkodni (a szabadkai piac már nem az mint régen volt).

Tehát az egyik oldalról megértem, hogy minden áron beruházásokat akarnak idecsalni - a piac pont most kezd Szerbia felé nyitni.
DE, ez a mód szinte érthetetlen! Miért nem jelölnek ki a bevezető úton egy nagy üres placcot plázának? Vagy van egy a belvárosba, azt alakítják át? Miért kell régi, szép és egész jó állapotú épületeket lebontani? Ezt még itthon sem lehet keresztülvinni (mondjuk majd meglátjuk mi lesz az V. kerben a két házzal)
Ergó "megértem" az indokokat, ugyanakkor a kivitelezés hihetetlen és elfogadhatatlan, érthetetlen. Én már a színházbontást sem értettem.

Srácok, nem ettől lesztek sikeresek!!!
@ChPh: azért kell kiemelni, mert a hegyi szerbeknek - ahogy ott hívják őket - ez nem hazája. Több hullámban telepítették be őket a Délvidékre, az elűzött és legyilkolt németek és magyarok helyére/ellensúlyozására. Ezért emelik arrafelé (is) ezt ki.
Fajtájának árulóját meg meg minden nemzetben találni, miért pont magyar ne lenne ilyen, az elcatolt területeken? Van az pénz, és szervilizmus, amiért egyeseknek megéri ez is...
@csorsza: A fajtázó műmagyar internetes klaviatúrahuszárokról nem is beszélve.
Azért attól hogy egy ház régi még egyáltalán nem jelenti azt hogy azt meg kéne védeni.

a kastély viszont gyönyörű!
"Szabadka nem csak a történelmi Magyarország, hanem egész Közép-Európa egyik legszebb városa."

Gondolom ezt csak az első felindulás iratta a szerzővel :) Nem kell messzire menni, mindössze 40km-re észak-nyugatra, hogy máris egy szebb várost találjunk :)) Szerintem még a Közép-Európa top50-ben sincs benne. Persze azért kár a szép régi épületeiért.
Egy történelmi belváros olyan dolog, amiért például Drezda ölni tudna... Ott most próbálkoznak szecessziós jellegű díszlet-épületek fölhúzásával, de gagyi az egész.

Hogy lehetnek ilyen hülyék?
Hja kérem, a fejlődésnek nehéz az útjában állni.

Ha mindent megőrzünk akkor ma kis szűk középkori házakban kéne lakni várfalak közt.
HOUSTON — „A Yucatán félszigetnél becsapódott aszteroida miatt nem pusztulhattak ki a dinoszauruszok, mert ezek az őshüllők akkor még nem is éltek" – állította Sankar Chatterjee, a texasi egyetem geológusprofesszora, és kőzetmintákkal igazolta, hogy az űrből is felismerhető kráter 300 millió éves.
Hirdetés

De sokáig nem tudott választ adni a legfőbb kérdésre: 65 millió esztendeje mi vetett véget a dinoszauruszok 150 millió éves uralmának? Több száz kilométeres átmérőjű krátert sehol máshol nem találtak.
Hiperkán. Ekkora vihar pusztított a földön
Hiperkán. Ekkora vihar pusztított a földön

Sankarnak volt egy elmélete, de nem tudta bizonyítani. Mostanáig! „Az Indiai-ócánban mélytengeri fúrásokat végző cég értesített, hogy Mumbai közelében kőzetminták alapján azonosítottak egy 500 kilométeres átmérőjű krátert. Tudtam, hogy ez a rejtély kulcsa!" – magyarázta Sankar, és kiszámította, hogy az aszteroida átmérője 40 kilométeres volt. Ez volt a legnagyobb, és óránkénti 200 ezer kilométeres sebességgel zuhant. Az annyi mint 4,8 milliárd megatonna.

Ez 700-ezerszerese az összes atombomba erejének, azaz bőven elég arra, hogy szétzúzza a 48 kilométeres földkérget. A Seychelle-szigetek is ekkor szakadtak le Indiáról. A döntő bizonyítékhoz Kerry Emmanuel segítsége kellett. A meteorológusprofesszor számítógépes modellje tette világossá, mi okozta a dinoszauruszok vesztét: a seb a földkérgen. A mélyből felszabaduló 1200 fokos láva száz négyzetkilométeres területen 50 fokosra melegítette a tengervizet, és létrejött egy 1500 kilométer átmérőjű, 30 kilométer magas szuperhurrikán (hiperkán), amely óránkénti 800 kilométeres sebességgel söpört végig a bolygón.

Az élőlények, főleg a nagyobb testűek 75 százaléka ezt nem élte túl, de a hosszú távú bajt az okozta, hogy a hiperkán annyi sós vizet katapultált a felső atmoszférába, hogy a klór óriási ózonlyukat ütött a füstös égen. A beszabaduló ultraibolya sugárzás miatt a növények nem tudtak fotoszintetizálni, és a föld fullasztó, viharos pokollá változott, méghozzá évszázadokra. A katasztrófa iróniája, hogy a „seb" miatt 700 ezer éven át olyan nagy lett a környéken a vulkáni aktivitás, hogy a bazalt befedte a krátert. Ezt a dinók már nem érték meg, csak leszármazottaik, a madarak.
@KÉK MAKY: Ezt jó, hogy beposztoltad ide Sajókám, hogy rúgnálak seggbe
@csorsza: Írtam, ő nem Koszovóban nőtt fel, ergo bárhol is születhetett... eh...
"Kezdődik a nagytakarítás!"
Kár, hogy nem (csak) a hulladékot dobják ki.
Chph:
Aki szabadkai, annak nagyon sokat mond az hogy honnan jott a kedves polgarmester meg a rendorfonok es az egesz bagazs. Persze a regi szabadkaiak kozott es a magyarok kozott is akadnak arulok... Penz beszel kutyaszar tancol!
Es mivel nagy a szegenyseg, sok a tancos! Nem lepodnek meg ha 20 ev mulva szabadka egy 300 - 400km vel delre levo varos stilusat venne fel. Ezek azt sem tudjak mi a szecesszio, szarnak mindenre, csak ma jo legyen nekik.
@Uff: Uzice, Pristina, Dimitrovgrad, Podgorica, Nova Varos, Bar, Zenica, Belgrád lenne a követendő példa (csak, hogy a szebb volt jugoszláv városok közül válogassak)?

Uzice: www.benbe.hu/gallery/albania/pic115_noframe_hun.php

Zenica: www.benbe.hu/gallery/V42-konjic-bosznia/pic324_noframe_hun.php

Belgrád: www.benbe.hu/gallery/belgrad-expressz/pic32_noframe_hun.php

Ehh...
@Leonard Zelig: látom a nickedből, nagyon érzékenyen érint a "fajta" szó...

Segítek értelmezni, látom nem megy: a "fajta" szó e kontextusban semmilyen pejoratív értelemmel nem bír. Írhattam volna, hogy "népének árulója", ugyanazt jelenti. Ééééérted? Nem?

Igazi fasiszta vagy, betiltanál magyar szavakat? :)
Kár, hogy ez az írás nem hivatkozott a cikk eredeti forrására, holott csaknem 100%-ban copy-paste módszerekkel vette át.

ingatlan.net/magazin/2010/04/folddel-lesz-egyenlo-szabadka-tortenelmi-belvarosa-ceausescu-sem-tett-volna-ilyet/

Itt legalább a rendezési terv is látható, és nincs benne tárgyi tévedés a blokkok számozását illetően
Ahonnan eltűnik a magyarság, ott bontanak. Az új népeket irritálja a nem hozzájuk kötődő kultúra maradéka. Mi ebben a meglepő?
Ugyan ez van Romániában, Ukrajnában,és valamelyest Szlovákiában. A szerbektől mit várhatunk, akik a háború után középkori módszerekkel lemészároltak félszázezer civil magyart és a hasonló vérengzésekre még tizenöt éve is sor került? A töketlen EU meg asszisztált hozzá. Végül az USA lépett közbe az inkompetens EU helyett. Most gondoljunk bele, 10 éven belül Szerbia is EU tag lesz. Pénz beszél.

Ez a huszadik századi honfoglalások folytatása.
Elmeháborodottak! Beton, üveg, pláza! Ez a trendi mindenütt! Pff... :(
@dean23:
Aztán majd később előjön a probléma, mit is kéne csinálni, mert a gyárban igencsak büdös a meló. Ilyenkor szoktak jönni a turizmussal. Na azt itt már soha nem fogják tudni bevezetni.
@Nzoltan:
1991 (delszlav haboru kezdete) ota felnott generacio nem is tudja mi a munka, ment a csempeszes, uzleteles... azota is alig indult be a termeles, minden pang, oriasi problemak vannak, minden fiatal uzletember, maffiozo, politikus, DJ, stb. szeretne lenni. Szamukra ezek ertekes utak.
Mar az utcan rajuknezve kerdeses, hogy valaha normalis utra ternek -e? Arrol nem beszelve hogy ebben a tarsadalomban a tanult, okos emberek teljesen el vannak nyomva, aki befejezi az egyetemet orulhet ha talal valami szar munkat. Ezert sokak szerint nem erdemes tanulni. Inkabb elmegy olaszba vesz egy lepukkant autot, visszatekeri az orajat es eladja, minimum 1 havi fizetest keres vele... igy deformalodik el a tarsadalom.
@Nzoltan:
Na azért ennek nincs sok értelme :) Nem hiszem, hogy akár Te magad is komolyan gondolod, amit írsz.
Jómagam például Szentendrén lakom, ezt a várost éppen a szerbek építették, legalábbis ugye a belvárosát. Teljesen elüt a városkép attól, ami általában fémjelzi a magyar kisvárosokat, köze nincs a magyar kultúrához. Mégsem irritál egy pöttyet sem, ellenkezőleg... Hazánk egyik legszebb kisvárosa, hozzá foghatót nemigen láttam még.
És Budapesttel kapcsolatban se legyenek illúzióid, amikor a város fejlődni kezdett, többnyire németek lakták és építették. Mégsem köpi le senki a pesti Belváros házait...
Ettől függetlenül tényleg borzalmasan nagy kár lenne Szabadkáért, ha tényleg megvalósul ez a barbár terv, de nem hiszem, hogy etnokulturális magyarázatokat kellene keresni.
@feketehun:
Normalis mentalitasu orszgokban valoban tisztelik es megbecslik ezeket a dolgokat. De szerbiaban ez nem igy van!
@Banović Strahinja: pusztán azért írtam, hogy koszovói, mert aki nem rég óta él egy városban, kevésbé kötődik a annak múltjához. De azt is leírtam, hogy a műemlékes vezető magyar.
Megmondta Kovács László és az MSZP, hogy tessék megtanulni kicsinek lenni. Nem értem, teljesen törvényszerű, hogy ez történik, csak a magyarok lennének olyan "hülyék" és toleránsok, hogy mentegetnék az idegenen "kulturáját". Megérdemli az a magyarság ezt, hogy eltöröljék, amely nem állt ki a KÁP mellett.
@TotoHU:
...és az miért is baj? Én például szívesen laknék:

Stadford Upon-avonben:
www.visiting-stratford.co.uk/images/stratford10.jpg

Brémában:
www.panoramio.com/photo/5555706

Vagy Edinburgh-ban ahol most is lakom:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/97/Edinburgh_Grassmarket01.jpg

Igen, emberek itt élnek és nem panaszkodnak...SŐT! Büszkék régi városukra és vigyáznak rá (Edinburgh belvárosa a világörökség része) vagy mi van azokkal a francia középkori építésű kisvárosokkal? Nem hinném hogy olyan rossz helyzetben lennének azért mert több száz éves házak még állnak.

Egy régi belvárost Soha nem szabad bántani ilyen drámaian! Az a mag, túrista-csalogató! Hidd el a túristák nem a pláza miatt fognak elmenni a városba (és pláza a város közepébe?! hülyék ezek?!)

Lehet fejlődni barbári bontások nélkül is csak így egyszerűbb... aztán majd szívják a fogukat 10 vagy akár 5 év múlva és szidják a mostani városatyákat...
@TotoHU: Ahol megvannak a szűk középkori utcácskák és régi házak a várfalon belül, ott többnyire nagyon örül neki a város és az odaözönlő turisták is. Attól még megvannak a modern negyedek is ezekben a városokban, csak kicsit odébb. Szóval nem csak úgy lehet építeni, ha előtte rombolnak.
Nem jártam még Szabadkán, de ezek az épületek nagyon szépek, kár lenne értük.
Nagy kár lenne ezekért a gyönyörű épületekért!!! És nagy kár az is, amit "MTI" véleményényében is olvastam: "És sajnos nincs az a pénz, amiért sok épületet fel lehetne újítani.." Sajnos ez az a felfogás ami rombol és maga után vonja az efféle következményeket! Van az a pénz... és nem is kell olyan sokra gondolni! Lehet, hogy az is elegendő lenne rá, amit a rombolás jóváhagyásához szétosztanak. A bökkenő, csak az, hogy az értékmegőrzés és a profithajhász rombolás nem ugyanannak a befektetői csoportnak az érdekkörébe tartozik!!! A szabadkai épületeknél ezerszer rosszabb állapotú, szinte menthetetlen épületek felújítására és megőrzésére van példa szerte Európában. De Szabadkához hasonló lehet a sorsa minden olyan értékes településnek, ahol egyéni érdekek miatt teret engednek a profithajhász befektetőknek!!!
@feketehun: Hatalmas félremagyarázás van a mondandódban! Egyik részről:
1. Idegenek jönnek az országodba, értéket hoznak létre, majd elmennek (erőszakkal vagy önként) és az ország az értéket megőrzi, sőt büszke is rá!
Más részről:
2. Erőszakkal eveszek egy országrészt, majd megpróbálom időről időre eltüntetni még a nyomát is annak amit tettem! Lehetőleg lerombolni mindent, ami a jövő nemzedékét emlékeztetni fogaja erre a szégyenletes eseményre!

És mint tudjuk nem csak Szabadka esetében ezt a szemléletet érvényesülni!!!
süti beállítások módosítása