István király szegfűje. Kép forrása

Ezt a posztot augusztus 20-án kellett volna megírni, de a hónap végén jut eszébe az embernek, hogy ki kell választani a hónap növényét. Így az augusztust egy igazi "szentkirályi" növénnyel, a Szent István-szegfűvel zárjuk.

Nem, nem világvége-film, csupán nyári hétvége a 2X3 (bár itt 4+3) sávos úton.

A legtöbb nagyvárosban az élet leginkább a belvárosi főútvonalak mentén zajlik: az "örökzöld" Champs-Elysées-n kívül elég belegondolni a berlini KuDamm, a frankfurti Kaiserstrasse vagy a New York-i sugárutak példájába. Egyik sem sétálóutca, mégis sikerült megtalálni az egyensúlyt a gépkocsiközlekedés és a kellemes nagyvárosi lét között. Funkciójuktól függően nagyáruházak, üzletek, kávéházi teraszok és jól megközelíthető kulturális intézmények találhatók ezeken az útvonalakon, ahol a járdák tele vannak sétálókkal, vásárlókkal.

A budapesti sugárutak "sorsa" a hetvenes-nyolcvanas években pecsételődött meg: a metróépítkezésekkel párhuzamosan ekkor szüntették meg a villamosközlekedést a Bajcsy-, Rákóczi- és Üllői utakon, hogy kialakíthassák a mai "városi autópályákat": 2X2 vagy 2X3 sáv, a lehető legkevesebb zebra, árkádosítás, keskeny járda... nem csoda, hogy ezeken az útvonalakon szabad akaratukból nem sokan sétálnak, az ott lévő üzletek az időközben megnyílt plázák miatt is bezártak. Miközben az egyes kerületekben pozitív folyamatok indultak el (Ráday utca, Liszt Ferenc tér), azalatt itt nem változott semmi. Pedig lehet, hogy a teraszoknak jobb helye lenne a Rákóczi úton, vagy a körúton, mint a szűk utcákban, amik eddig csendesebb lakóövezetek voltak.

A sorozat második részében egy "igazi" autópályát, a 2X3 sávos Bajcsy-Zsilinszky utat járjuk be.

"grillhúsok" és kocsisor: az Üllői út a csütörtök délutáni dugó idején

A legtöbb nagyvárosban az élet leginkább a belvárosi főútvonalak mentén zajlik: az "örökzöld" Champs-Elysées-n kívül elég belegondolni a berlini KuDamm, a frankfurti Kaiserstrasse vagy a New York-i sugárutak példájába. Egyik sem sétálóutca, mégis sikerült megtalálni az egyensúlyt a gépkocsiközlekedés és a kellemes nagyvárosi lét között. Funkciójuktól függően nagyáruházak, üzletek, kávéházi teraszok és jól megközelíthető kulturális intézmények találhatók ezeken az útvonalakon, ahol a járdák tele vannak sétálókkal, vásárlókkal.

A budapesti sugárutak "sorsa" a hetvenes-nyolcvanas években pecsételődött meg: a metróépítkezésekkel párhuzamosan ekkor szüntették meg a villamosközlekedést a Bajcsy-, Rákóczi- és Üllői utakon, hogy kialakíthassák a mai "városi autópályákat": 2X2 vagy 2X3 sáv, a lehető legkevesebb zebra, árkádosítás, keskeny járda... nem csoda, hogy ezeken az útvonalakon szabad akaratukból nem sokan sétálnak, az ott lévő üzletek az időközben megnyílt plázák miatt is bezártak. Miközben az egyes kerületekben pozitív folyamatok indultak el (Ráday utca, Liszt Ferenc tér), azalatt itt nem változott semmi. Pedig lehet, hogy a teraszoknak jobb helye lenne a Rákóczi úton, vagy a körúton, mint a szűk utcákban, amik eddig csendesebb lakóövezetek voltak.

A park a Danubius-kúttal.

Az Erzsébet téri parkról tulajdonképpen két posztot lehetne írni. Egyrészt adott egy szép és érdekes kortárs park, amit különösen izgalmassá tesznek bizonyos régebbi elemek (Danubius-kút, autóbuszpályaudvar).

Másrészt a park (különösen a régebbi része, a "gödör") a füves-biciklis szubkultúra egyik fellegvára lett. Ez, és a fenntartás-karbantartás hiánya elképesztő állapotokat okozott: szemét, kiszáradt fák, széttört burkolat, az eldugottabb helyeken orrfacsaró bűz, "bódébuhera", hajléktalanok. A turisták Budapest egyik legszebb pontján csupán átsietnek. Pedig nem kellene sok...

A magyarvalkói templom és kertje. A legtöbben ezt tartják a legszebb kalotaszegi templomnak, ráadásul ez volt az állatkerti Madárház tornyának előképe. Ezen kívül a templom és a kert regényhelyszín is: részben tt játszódik Jékely Zoltán misztikus műve, a Medárdus.

Az egyetem legrégibb épülete: a Czigler Győző tervei szerint épült CH épületet 1904-ben adták át.

Még tavaly nyáron két posztban is szó volt a Trefort-kertről, illetve az ott látható épületekről. Az 1782-ben alapított, és 1870-től egyetemi rangra emelt intézmény 1880-ban költözött a Múzeum körútra. A rohamos gazdasági és technológiai fejlődés miatt három évtized múltán az egyetem kinőtte a Trefort-kertet. A korra jellemző módon ekkor egy egészen új kampusz létrehozása mellett döntöttek, a választás-igazán távlatos módon-az akkori Lágymányosi-öbölre esett (nem, nem az öböl partjára, az öbölre). Az 1904-ben átadott CH épületet 1907-ben követte a "K" épület (Hauszmann Alajos), majd 1907-ben a könyvtár és a műhelyek (Pecz Samu), és az "F" épület. Az együttest az épületekhez méltó kertépítészeti kialakítás egészítette ki, az ebből az időből származó fák és cserjék ma is láthatók. A második világháború után épült ki a kampusz déli része. Itt is jó színvonalú, érdekes épületek állnak, viszont itt a környezet kialakítására már nem fordítottak olyan nagy gondot, mint a régi részen. Talán ennyi elég is bevezetőnek, nagy a terület, induljon a bejárás!

A Dísznövénytermeszési tanszéken 2000-ben nemesített Tilia 'Szent István' fasor a K épület előtt, és az ahhoz tervezett lámpatestek egyike.

Most először fordult elő, hogy a nyertes kiválasztása illat alapján történt. Nem vagyok különösképpen hárs-rajongó, de már június közepén tudtam, hogy ki lesz a nyertes.

Bécs középkori zsidónegyedének főtere, a Judenplatz. A tér az tér, nem pedig park. Kép forrása.

"Fa a városba nem való" Ezt a mondatot nem az olajlobbi valamelyik képviselője, vagy egy kockakőgyár igazgatója, hanem a magyar kertészet egyik "ősatyja", József nádor mondta. Annak ellenére, hogy ez a kijelentés ma már megdöbbentőnek, és borzasztó idejétmúltnak hangzik, van benne valami. Főleg, ami a belvárosi tereket illeti. A nemrég elkészült, és valóban csak dícsérhető Egyetem térrel kapcsolatban sokan kifogásolták a fák hiányát, a "kopárságot". Pedig a parkosított és a "követett" városi tér két külön dolog. A jogos zöldfelületi igényt az utcafásítással, udvarok és városi kertek kialakításával lehet és kell kielégíteni. De most nézzük a bécsi első kerületet, ahol egymást érik a burkolt, és kiültetett növények nélküli terek.

Faragásokkal díszített tornác Bogártelkén.

Kalotaszeg=népi építészet. A két fogalom sokak számára szinte teljesen egybekapocsolódott. Ráadásul az itteni falvakban régi házak egész sora maradt meg, igaz itt is elterjedtek a "tüzép lakóházak", mint a magyarországi falvakban, ráadásul ízléstelenebb típusterv alapján. A vidék építészete valóban jellegzetes, ezek az épületek adtak ihletet Kós Károlynak, Kőrösfői-Kriesch Aladárnak és követőinek. A látszattal ellentétben a ma ismert kalotaszegi házforma nem idős: a századforduló körüli években alakult ki.

A kórház templomát Otto Wagner tevezte.

Ismét egy újabb bécsi poszt, ismét Otto Wagnerről. Miután a hostelünk ablakából egyenesen rá lehetett látni az aranykupolás épületre, a Wien-folyó menti tanulmányút után hárman felkaptattunk a dombra megnézni a híres épületegyüttest, Bécs város pszichiátriai intézetét (valóban furán hangzik, de amint látszik, érdemes volt felmenni).

Az intézményt 1907-ben alapították, Bécs híres főpolgármestere, a  keresztényszocialista Karl Lueger regnálása idején. A pavilonrendszerű telep beépítési tervét Otto Wagner készítette, és ő volt az alkotója a templomnak is. A hatvan (!) pavilont az olasz származású Carlo von Boog tervezte.

Az elhibázott folyószabályozás mintapéldája: a Po. Az akkor a Habsburg-birodalomhoz tartozó folyó volt a Tisza-szabályozás mintája. Forrás

A napokban az egész ország követi figyelemmel a gátakon folyó védekezést. Amikre az utóbbi években egyre gyakrabban kerül sajnos sor- 2000-ben, 2001-ben és  2006-ban volt nagyobb árvíz a Kárpát-medencében. De meddig lehet magasítani a gátakat? Kell-e egyáltalán? Hiszen évről-évre ismétlődik a szörnyű folyamat: tavasszal kemény munka a gátakon, kitelepítések, belvizek. Majd júliusban aszályról, kiégett termésről, a folyóktól távolabbi területeken leszálló talajvízről érkeznek szólnak a híradások. A megoldáshoz nem kell feltalálni a spanyolviaszt: a folyószabályozások előtti Magyarországon elterjedt volt az ártéri fokgazdálkodás. Kiterjesztése, egybekötve vidékfejlesztési programmal, közmunkával, nagy erőrelépést jelenthetne (Szeged is az 1879-es árvíz után lett korszerű nagyváros). A folyórehabilitáció pedig óriási környezeti javulással járna.

Az egyik legérdekesebb bécsi metrómegálló, a "Stadtpark".

Az előző bécsi posztban már szó volt az egykori Stadtbahn, vagyis városi vasút egyik vonaláról. A rendszert a hatvanas években integrálták az akkor kiépülő metróhálózatba (négyes, hatos valamint 45-ös számmal), de jellegzetességei ma is felismerhetők. A századforduló idejére Bécs kétmillió lakosával a világ negyedik legnagyobb városa lett. Emiatt nagyon megnövekedett a forgalom, valamint a távolság a lakóterületek és a munkahelyek között. Hosszas tervezés után 1892-ben kezdték meg az építkezést-nem aprózták el, egyszerre kezdték el mind a három vonalat! Az első szakasz átadása hat év múlva, 1898 májusában volt, 1901-re már kész is volt a teljes hálózat:

Jékely Zoltán regényeinek színhelye:a felszegi Magyarvalkó péntek délután, háttérben a Vlegyásza csúcsai.

Már tavaly született egy bejegyzés Kalotaszegről, az akkor tervezett poszt-sorozat viszont nem jött létre, aminek az volt az egyik fő oka, hogy "csak" abban a faluban voltunk. Viszont most-ha nem is Tolnát és Baranyát-de a Nádas-mentét, Felszeget, és részben Alszeget jobban megismertük.

Kalotaszeg a Királyhágó és Kolozsvár között elterülő, nagyrészt református magyarok lakta tájegység gyűjtőneve, ami négy kisebb részből: a tradicionális Felszegből, az Almás-patak menti Alszegből és a Szamosba folyó Nádas-mentéből (ezek "cifrábbak"), valamint egy attól fekvő, Kolozsvár melletti területből áll.

Bécs folyója: a Bécs, vagyis a Wien.

Bécs nem csak Duna-parti város. Van egy "házifolyója", a 34 km hosszú Wien. Mielőtt bejárnánk a torkolattól a Bécsi erdőig, érdemes megnézni, milyen ez a "kis patak", ha a esik az eső:

A szociáldemokrata városvezetés válasza a HOFburgra 1927-ből.

Schönbrunn, Graben, Stephansdom, szecesszió... csupa kellemes és szép dolog, ami eszünkbejut a sógorok fővárosáról. Bécs valóban gyönyörű, és élhető város, de ez nem volt mindig teljesen így: mikor az ipari forradalom elérte Németországot és Habsburg-birodalmat, a város lakossága 1850 és 1910 között évente átlagosan 25 000 fővel (!) nőtt, félmilliósról 2,1 milliósra. Hiába épült fel a Ring és a Gürtel, a vízvezeték az Alpokból, a városi vasút, és rengeteg bérház, ennyi embernek egyszerűen képtelenség volt lakást biztosítani-maradtak az ágybérletek, a Hitler-kutatásokból ismert férfiszállások... Az első világháború után uralomra került szociáldemokrata ország-és városvezetés fő céljául tűzte ki a bécsi lakáshelyzet rendezését. 1920 és 1934 között 65 000 lakást építettek, 220 000 fő részére. Ezek nagyrészét különböző elnevezésű Hofokban alakították ki, amit munkásmozgalomhoz köthető személyekről neveztek el. A legnagyobb, és építészetileg is a legjellegzetesebb, a XIX. kerületben található Karl-Marx Hof. A háború után a közösségi lakásépítés folytatódott, sőt ma is tart: 2008-ban adtak át egy 2000  lakásos passzívházat. Bécs városának 220 000 bérlakása van, összesen 500 000 lakóval...

A lakótelep egy hosszú térből áll.

Lakótelep... panel, elidegenedés, szociális feszültségek. Pedig a háború előtt is épültek lakótelepek Magyarországon. A győri "Ágyúgyáriról" már volt itt szó, de hasonló a Wekerle, a MÁV megannyi tisztviselő és munkásnegyede, az ózdi Velence, a diósgyőri Vasgyári kolónia. Ezt a folyamatot a korszerűnek számító ipartörvények segítették, amik nem csak a munkaidőt, a gyári juttatásokat szabályozták (és nem mellesleg hozzájárultak a gazdasági fellendüléshez), hanem kötelezővé tették a nagyvállalatoknak a munkáslakás-építést, sőt azt 1908-tól húsz évre adómentessé tették. Természetesen amikor a Főváros felépíttette a gázgyárat 1913-ban, akkor lakásokat épített nem csak a munkások, hanem a vezetőség számára is (a korabeli szokásnak megfelelően a gyár két oldalára). A tervező a magyar szecesszió egyik elfeledett alakja Almásy Balogh Lóránt volt.

A Donaustadt toronyházai, a Donauturm, és a Neue-Donau partja.

A múlt heti poszthiány oka, hogy egy hétig néhányan Bécsben voltunk egy közös BCE-DE műhelygyakrolaton. A téma a "folyóparti tájak fenntartása és fejlesztése a nagyvárosi térségekben Bécs és Budapest példáján", vagyis a közeljövőben számítani lehet bejegyzésékre ebben a témában...

A Népszínházzal kezdődött: a történelmi Magyarország hatodik színházát (1854), ami valóban rossz állapotban volt, felújítás helyett, portikusza kivételével 2007-ben lebontották, és egy új színházépület létesült a telken. Kép forrása

A napokban megdöbbentő híreket lehetett hallani a Kárpát-medence egyik legszebb városából: a városvezetés 200 (!) belvárosi épület lebontását tervezi, hogy helyükre utakat, mélygarázst, plázát és új építésű társasházakat építsenek. A város vezetői között magyarok és szerbek is találhatók (az új polgármester koszovói szerb, a bontásokkal egyetértő Szabadkai Műemlékvédő Intézet (!) vezetője magyar), velük szemben állnak a városvédők és azok a szabadkaiak, akik régóta itt élnek (a város lakosainak jó része Koszovóból érkezett), és most Ceausescut emlegetik (innen a hatásvadász cím).

A képen-a kicsinyítésen kívül-semmi mahinálás nincs, tényleg így néznek ki!

A Kertészeti Egyetem Arborétumába szinte az év minden szakában érdemes ellátogatni: valami mindig történik. Rügyezés, virágzás, "vegetálás", vegy őszi lombszíneződés. Ráadásul télen is van látnivaló. Ebben ez időszakban a tulipángyűjtemény mutatja teljes pompáját, ráadásul ezen a héten rendezik a Növénykiállítást-és vásárt. A hagymák jórésze a holland testvéregyetemtől érkezett, de több magyar nemesítés. Érdemes szétnézni, aa szöveg ezuttal kevesebb, képek úgyis magukért beszélnek:

Nos, valahogy ilyennek kell lennie egy világvárosi parknak... A Henry Fawcett emlékkút mögötti futónövények a metrót rejtik.

A Victoria Embankment, vagyis rakpart ("padozat") kialakítása a XIX. század egyik legnagyobb londoni mérnöki beavatkozása volt. Régi metszeteken és képeken látható, hogy a partvonal szabályozatlan volt, a középkorias város minden szennyét a folyóba eresztették, az épületek a parton álltak, közöttük nemesi paloták kerjei nyúltak le a Temzéhez.

 Budapest kerületeinek egy általam kiszámolt/tervezett lehetséges beosztása.

Mostanában gyakran hallani azt, amit már sokan sejtenek régóta: Budapest gyalázatos állapotának egyik oka (az városvezetés mellett) a széttagolt önkormányzati rendszer, aminek szereplői utálják nem is nagyon kedvelik egymást. Bizonyára sokan gondolkodtak már azon, miért van az, hogy pl. a Király utca a Teréz templomig a két kerület közös terepe, míg onnan kifelé a fővárosé. Vagy hogyan lehetséges, a kerületi önkormányzat és a főváros vitáján milliárdos projektek bukhatnak el. A poszttal egyidejüleg egy másik írás is megjelenik a fővárosi blogon ebben a témában, lehet kommentelni mindkettőt.

Bogyók... narancstermések egy spanyol piacon. Forrás

A márciusi "hónap növénye" díj átadása elmaradt (géphiba miatt). Viszont itt a jóidő! Minálukn, Közép-Európában nem élnek narancsok, viszont külön kertművészeti épülettípus a narancsház (Orangerie), ahol  a fák áttelelhetnek, hogy a fagyveszély elmúltával kitegyék őket a szabadba.

A nagy vetélytársak, Szkalnitzky Antal és Ybl Miklós kupolái a Ferenciek tere sarkán.

A napokban olyan felújítás fejeződött be a belvárosban, ami talán egész Budapest gyökeres átalakulásának az előfutára. Itt sokkal többről van szó, mint "kövezésről": az átmenő forgalom korábban elkezdődött visszaszorulása folytatódik, és a minőségi közterek valódi versenytársai lehetnek a plázáknak. A főutcáról, ami valóban csodálatos, és a mindig emlegetett Bécsben is megállná  a helyét, sokat írtak az első kapavágás óta, dicsérőt és szánalmasat is. Itt is volt már szó a projektről, de legközelebb akkor tervezek posztot róla, mikor a város már "belakta" (mindenesetre az előjelek jók, az emberek lubickolnak az új helyeken, átvitt és szó szerinti értelemben is). Kevesen tudják, hogy a lényeg tulajdonképpen csak most következik. Hamarosan elkezdik a Ferenciek tere  és a Március 15-e tér felújítását is. Előbbinek már megnéztük jelenlegi állapotát, most következzenek a tér, sokunk ismeretlen ismerőse!

A Neues Museum, ahol Norfetiti "lakik", az Alte Nationalgalerie lépcsőjéről, ahol Caspar David Friedrich és Renoir festményei láthatók.

A berlini Museuminselről szóló poszt több szempontból is aktuális: egyrészt a "telepes" szakirány két hete járt ott. Másrészt most van a Szépművészeti körüli botrány, ahol a jelek szerint azt tekintik korszerű megoldásnak, ha a régi múzeumépület lépcsőjét félig elbontják. Harmadrészt a képen látható múzeum közelmúltban befejeződött-David Chipperfield tervezte-felújítása és bővítése Europa Nostra-díjat kapott az indoklás szerint „úttörő kortárs építészetet vegyít az eredeti konstrukcióba, izgalmas és szimpatikus végeredménnyel”. De most nézzük a szigetet, a komor tél végi időjárásban:

A tóban tükröződő kastély 2010. március 27-én, szombat reggel.

Egy őszi posztban már beszámoltam a dobai Erdődy-kastélykertben elkezdődőtt felújításokról, ami a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága és a Corvinus Egyetem Kertművészeti Tanszékének közös szervezésében (a két intézményben Alföldy Gábor illetve Takács Kata a projekt szervezői) zajlik. A kertet, ami nemcsak Magyarország, hanem (egykorú beszámolók szerint) az egész egykori Habsburg-birodalom egyik legjelentősebbje volt, az utóbbi évtizedekben elhanyagolták: a tórendszer tönkrement, a nyiladékok benőttek, a növényállomány elöregedett. A tavaly elkezdődött folyamat azonban reménytkeltő, ami a következő "ilyen volt-ilyen lett" képpárokon is látszódik: